Iskola

Egy nyáron át táncol Kezdjük szép szokásunkkal ellentétben a végén. Itt nem részletezendő munkaügyi szétcsúszásból fakadóan egy időpontban minimum két, de inkább három helyen kellett lennie a DO buli- és kultúraszemrevételező egységének pénteken délután, tudósításunk tehát - előre szólok - megfelel a posztmodern széttöredezettség-követelményének, de a vidám kezdet és a boldog vég egyaránt a mozitéren köszöntött rám. A boldog vég egyik elemeként megfigyelhettem, hogyan oszt autogramot Sub Bass Monster a rajongó és ennek megfelelően jajongó tinik gyűrűjében, másrészt eszmét cseréltem a Sztálinvárosi Cowboyok egyik tagjával, aki állítása szerint már megjárta a városhatárt, szemrevételezte a városhatárt jelző táblát, annyira nem akarta elhinni, hogy per pillanat Dunaújvárosban tartózkodik.
    Hát igen. A pezsgés szokatlan - ámde, gondoljunk csak a Steelball vagy a Komédiás hétvége kavalkádjára, nem újkeletű - dolog mifelénk, és pénteken délután-este különösen nagy töménységben csaptak az események mindazokra, akik éppen nem egy ballagáson avagy ballagási eszemiszomon főttek maguk is pacallá. Első helyszínünk a Dózsa Mozicentrum előtti térség, ahol a kilátogató népeket - különös tekintettel a gyerekkorú hadosztályokra - láthatóan egyáltalán nem érdekli, hogy kicsit csúszik a program, vidáman beszélgetnek és nevetgélnek (a felnőttek), illetve nevetgélnek és rohangásznak (a serdületlenek). A sulinak egy nyárra befellegzett, ez persze témát ad (a felnőtteknek), és örömtánccal elegy fesztelenséget okoz (a kisebbek körében). Az örömtánc-témára erősít az első fellépőként konferált No Controll Dance Group - a közönség hálás tapssal jutalmazza a meghökkentően fiatal és ehhez képest nagyon is érett produkcióval színre penderülő lánycsapatot -, és a következő műsorszámban is van egy örömtánc-jelenet, tételesen: amikor a kis Maugli megmenekül Sir Kán fenyegetésétől. Kár, hogy nem várhatom ki a végét, így csak gyanítani tudom, hogy a Rosti Diákszínkörének előadása is sikerrel ért véget, A dzsungel könyve bár egyelőre torzó (lévén a társulat még csak jellemző részleteket emelt ki és mutatott be a musicalből), már többször vívott ki elismerést (hadd utaljunk szintén a komédiáskavalkádra, de akár a megyei diáknapok kategóriagyőztesnek járó trófeáját is említhetjük).
   
   
Fény az éj szakában Sajnos az itt újra nem részletezendő kötelmek miatt kihagyom a Lotus együttes buliját is - elcsípem viszont a Style Warriors fantázianevű táncbrigádot, amely a közönség igényes és oldott szórakoztatása mellett láthatóan arra is határozottan törekszik, hogy színpadi produkciójával rácáfoljon a fizika, jelesül a gravitáció, valamint az anatómia összes létezhető törvényére, így ejtve végképp kétségbe mindazokat, akik sírni merészelnek amiatt, hogy vége a tanévnek. A törpe minoritás sírása persze hangyasikoly az egyre népesebb és korosabb közönség üdvrivalgásához képest, amely az akrobatikus képességekkel is bőven áldott táncisták produkcióját kíséri, viszont nekem megint mennem kell, egy régi ígéret-eskü szólít kamaszkorom legendás színhelyére, a 108 sörözőhöz, ahol is a Skarabeus zenekar igyekszik jelentős erők bevonásával kitölteni a péntek esti rockfront-kínálaton tátongó űrt. A jelentős erők sorában említhető egyrészt a publikum, tényleg mintha 1983-ban ráznánk a rőzsét a P. Mobil örökbecsűire, másrészt pedig Nagy Ferenc, aki mintegy élő legendaként lép a 108 szabadtéri színpada (!) publikuma elé, köszöni meg a közönségnek, hogy eljött, és ajánlja mindenki szíves figyelmébe a dunaújvárosi zenekart, miközben egyrészt a publikum, másrészt maga a nagy Feró is láthatóan hajlamos elfelejteni, hogy főhősünk pár napja még szmokingba gyúrva égette magát valami népszórakoztató intellektuális mélyrepülés örvén a televízióban. Na mindegy, húzzanak egy strigulát "A DO cinikus megjegyzései" sorba, oszt mehetünk is tovább. A Skarabeus akkora durranással, tűzijátékkal és füsttel kezd, hogy azt az Omega is megirigyelhette volna fénykorában, aztán viszont helyreáll a rend, a zenekar szépen nyomatja egymás után a nótákat, klasszikus-húzós-zúzós kemény rock, a közönség élvezettel cuppan a régről ismerős, de régen hallott, viszont nagyon kedvelt témákra, nekem viszont tépnem kéne vissza ezerrel a térre, húzok is.
   
Jajongó gyűrű A téren még éppen elcsípem az IITI Nyárköszöntő Bulijának sztárvendégét, Sub Bass Monster tehát nem az a kimondott időrabló előadó, viszont a publikum - a már említett jajongó tábor - nagyon kajálja a dolgot, pláne, hogy a rap mellé tánc is jár, itt megint ki kell emelnem a táncosok balhésan ifjúi mivoltát, szerintem akad egy-két kiskrapek, aki tíz év körül csinál csuda dolgokat a színpadon. Sub Bass is szereti a pezsgésnek ezt a formáját, nagyon-nagyon köszöni a segítséget - és hajlamos vagyok elhinni, hogy ezt komolyan is gondolja -, a ráadásszám után képtelen kikeveredni az autogramkérők gyűrűjéből. Kezdem érteni, mire is utal az a szöveg a pályával meg a tinik álmával, még megbeszélem a dolgokat a Sztálinvárosi Cowboyok egyik lovas tehénpásztorával, aztán koccolok, sárgán az irigységtől, hiába: van, akinek elkezdődött megint a nyár.