Kultúra

Politikailag semleges alapállás Most, a választás utáni nyugalom & pihenő közepette, miközben a politikai tényezők jelentősnél jelentősebb magyarázomabizonyítványomokon törik a buksi fejüket, és tényleg a számmisztika legszélső határán egyensúlyozva nyomatják a vudut az ártatlan választók még nagyobb épülésére, szóval lassan elkezdhetjük feldolgozni azokat a témákat, amelyekre különb s különb propagandaesemények - és saját, mérhetetlen hülyeségünk - miatt nem jutott idő a múlt heti tépés során. A New City Jam 2. fantázianevű országos break- és electric boogie-verseny egy ilyes megmozdulás volt a Dunaferr Sportcsarnok labdacsarnokában, már ha egyáltalán a kicsit lesajnáló "megmozdulás" kifejezéssel illethetjük azt az eseménysort, amely során folyamatosan teszi kockára az életét és testi épségét több tucat fiatal és kevésbé fiatal emberpéldány, mégpedig nyaktörő mutatványok egész sorát produkálva. A történet úgy kerek, ha eláruljuk, hogy a szervező Style Warriors break-csapat az országos viadal után szépen beleállt a Nyárköszöntő bulira készülő új műsorba, és csak ott, péntek este vettem egyikük szent ígéretét arra, hogy most már tényleg & becsszóra küldik az eredményt.
    A break-fiestára egyébként családi körben vonultam, és ahhoz képest, hogy az éles hanghatásokra különösen érzékeny kisebbik kisfiamat ölben kellett becibálnom a jeles eseményre, viszonylag könnyen ment az oldódás is - az éles hanghatásokra különösen érzékeny ifjú ember szó szerint betépett a látványtól, és köbö két perc múlva olyan pörgés-forgást produkált a nézőtér előtti parketten, hogy már a nevezést fontolgattam. De aztán mégse: megnéztem ugyanis a spéci borítású padlaton mindenféle varázslatokat művelő szólisták és csapatok bemutatóit, még pár évet izmozhat a kölök, konstatáltam. Merthogy: a break-vonal már régen nem az a Hungária-ízű  vattacukros műmámor, ami a műfaj hazai megtelepedésekor uralta a honi szcénát - az elemek bonyolódnak és finomodnak, a finomodással párhuzamosan meg keményednek persze, a párbaj tehát itt párbaj, talán veszélyesebb is talán, mint az utcai harcban.
   
A 2012-es vb abszolút győztese Apropó, utcai harc: a honi szcéna vezénylő csillagai még mindig az anglomán béklyóban vergődnek, lévén mindenki, de tényleg szinte kivétel nélkül mindenki az amerikai nagyvárosok dzsungeléből csen nevet magának (vö. a Bëlga zenekar magyar nemzeti hip-hop-ra vonatkozó víziójának nemes & szép parancsával!). A dolog, félre a tréfát, globális: az, hogy a műfaj kegyetlen intenzitással és elemi erővel szippantja be az akrobatika és a talajtorna elemeit, majd variálja mindezt a kortárs tánc momentumaival, már nem is kérdés - az talán inkább, hogy az ördögbe tudja ennyire kegyetlenül jól a pörgések összes válfaját az a körülbelül hét-nyolcéves kiskrapek, akinek bemutatójától a műfaj sokat látott hívei is a plafonig ugranak a gyönyörűségtől, és akiben szerény számításaim szerint a 2012-es break vb abszolút kategóriájának majdani győztesét tisztelhetjük. Hibátlan. Külön szép, hogy a dunaújvárosi viadalt az ifjúsági és sportiroda drogprevenciós programja keretében szervezték, és összekapcsolták a drogmentes szórakozóhelyeket népszerűsítő kampánnyal.
    Az sem kérdés, hogy még némi marketinges-hírveréses szidollal egészen jelentős bulivá lehetne pörgetni a NCJ3-at, mint ahogy az se, hogy meglehet: ezzel a marketinges-hírveréses szidollal elveszne a dolog elementáris bája, vadsága, robosztussága. Majd meglátjuk - egyelőre tessék, az eredmények: az electric boogie mezőnyében Peter Tison győzött, a második helyet Johnson vívta ki magának, harmadikként Big Mac végzett, a szakértő zsűri értékelése szerint szintén nem érdemtelenül. A break-formációk közül  a Sons of God mutatta meg a hátát a népes mezőnynek, a második hely a Szeged és Győr nevű (!) csapaté, míg harmadikként a Variation végez - talán a névből is kihüvelyezhető, hogy miért.