
Feszítőerő (Fotó: Dusa Gábor)
Honlapunk az I. Monotánc Fesztivál szervezőivel együttműködve háromrészes sorozatot indít, amely a december 28-30. között a Bartókban rendezendő eseménysorozat főszereplőit, továbbá a Dunaújvárosban látható produkciókat mutatja be. A kis ki kicsodát kvízjátékkal körítettük - részletek lent, kezdjük a "minilexikont", jöjjön a december 28-i menü.
Kovács Gerzson Péter: Coda A fesztivál nyitóprodukciójaként Kovács Gerzson Péter Coda című darabját láthatja a közönség. Kovács Gerzson Péter előbb városgazdász diplomát szerzett, majd az ELTE néprajz szakán folytatta tanulmányait. Londonban a Laban Center hallgatójaként elvégezte a Visual Design szakot. 1978 óta hivatásos táncos, részt vett a MTA néptánckutató programjában, filmezett Erdélyben, Felvidéken és Észak-Afrikában. A Magyar Állami Népi Együttes társ-rendezője, előadásainak és sok kortárs tánc-produkciónak, drámai színházi előadásnak látványtervezője. 1987-ben megalapította a TranzDanz társulatot, együttesével beutazta a világot, és számos hazai és nemzetközi elismerést szerzett. Az általa megalkotott, magyar és kárpát-medencei néptáncokon és kortárs tánctechnikákon alapuló innovatív, integratív táncnyelv a magyar kortárs tánc egyik meghatározó irányzata. A TranzDanz a kultúrák sokszínűségét hirdeti: lokális bázison szól globális kérdésekről - a TranzDanz "glokális".
A Coda című táncest a TranzDanz trilógia harmadik tétele. A coda zenei kifejezés, jelentése: befejező rész, amelynek szerepe a mű fontos motívumainak felidézése, emlékeztetés, megerősítés. Ennek jegyében az ötvenperces darab összefoglalja a TranzDanz eddigi előadásainak üzeneteit: a lokális kötődés fontosságát, az univerzalitás igényét, az önálló gondolat elsődlegességét, a saját arc megőrzésének igényét és mindezek felmutatásának sziszifuszi harcát.
A Coda elnyerte a IV. Veszprémi Táncfesztivál (2001.) produkciós díját, 2002-ben a Magyar Stúdiószínházi Műhelyek XIII. Fesztiválján megosztott fődíjat kapott.
Katona Gábor: Eső után Katona Gábor a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc Tagozatán végzett, majd a Budapest Táncegyüttes táncosa, koreográfus-asszisztense lett.

Korlátozott (Fotó: Dusa Gábor)
A modern tánc területén elsőként a Phobos Táncegyüttessel dolgozott, 2001 óta a Közép-Európa Táncszínház tagja. 2003-tól 2005-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem vendégtanára. 2005-ben Harangozó-díjat kapott.
Koreográfusként egy olyan formanyelvi világ kialakítására törekszik, amelyben a Kárpát-medence folklórjának mozgásanyaga, archaikus értékrendje ötvöződik mai színpadi kifejezési formákkal. Ennek a fúziónak a célja, hogy kiaknázza a néptáncból eredő dinamikai és ritmikai értékeket, és ezt az erőt párosítsa a kortárs tánc plasztikai gazdagságával.
Az Eső után című tizenöt perces műsor egy Vonnegut-idézet - "Életem korlátozott mozgásomnak és értelmemnek megannyi próbája. Szüntelenül." - táncnyelvi újrafogalmazása. Az ausztrál népzenei montázson alapuló, Fejes Kitty közreműködésével előadott produkció a XI. Zalai Kamaratánc Fesztivál (2004.) koreográfiai nagydíjas előadása.
Bozsik Yvette: Emi Bouzsik Yvette a hazai kortárs táncművészet meghatározó alakja. Pályáját 17 éves balett növendékként, független avantgarde produkciókat készítésével kezdte. Bár évekig egy klasszikus balett-csoport vezető táncosa volt, az alternatív művészet mellett kötelezte el magát, amikor képzőművész kollégájával,

Áldás, szépség (Fotó: Hapák Péter)
Árvai Györggyel megalakította első társulatát, a Természetes Vészek Kollektívát. Bozsik Yvette kivált a csoportból, hogy előbb Szegeden koreografáljon, majd létrehozta önálló csoportját Bozsik Yvette Társulat néven. Produkciói egyre professzionálisabbakká váltak, egyre nyitottabbakká a néző felé. 1994-ben megkapta a tánc világában legrangosabb magyar elismerésnek számító Harangozó-díjat, és sok egyéb rangos kitüntetést. 2001-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze lett. Sikereinek hatására számos nemzetközi hírű előadóval dolgozhatott együtt.
Az Emi japán női név, amelynek kettős a jelentése: "áldás", "szépség". Bozsik Yvette ebben a tánc-video-performance-ben a hagyományos japán és távol-keleti tánc elemeit ötvözi a saját XX. századi stílusával. A meditáció és a világ felé fordulás, az elmélyedés és az előretörés, a keleti és a nyugati mentalitás, életfelfogás és értékrend csap össze és hat egymásra ebben a 15 perces szólóban.
Ladányi Andrea: Tutyila A nyitónap záróeseményén a magyar kortárs táncművészet szintén világhírű személyiségét, Ladányi Andreát láthatja a közönség. 1981-ben végzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán. 1981-86-ig a Markó Iván vezette Győri Balett szólótáncosa, 1989-ig balettet, modern és jazztáncot tanul Torontóban, New Yorkban, Los Angelesben. 1989-tól a Helsinki City Theatre szólótáncosa 1991-ig, majd 1992-ig a Finn Nemzeti Opera szólótáncosa. 1995-ben megalakítja és vezeti a La Dance Company-t. 2002-ben kinevezik a Magyar Film- és Színházművészeti Egyetem Mozgástanszékének élére. Liszt- és Harangozó-díjas, Érdemes művész.
A Tutyila című darabot így ajánlja az Ellenfény kritikusa, Péter Márta: "Ladányi alanyi testköltészetének újabb darabja. (…) Ladányi művei ugyanis szinte kezdetektől a vallomás, a tánclíra legbensőbb, énségi törvényből világra dobott távoli horizontján teljesednek ki. Itt a leghitelesebb, a legerősebb. Szinte sebezhetetlen, mert hogy e tájon már mindenütt seb virágzik, nincs már szabad felület senki és semmi számára. Darabjait alig lehet elemezni, mert Ladányi nem előad, bemutat, eltáncol valamit, hanem a mű Ő maga."
"Tánc-Játék" a DO-val! A fesztiválszervezők és honlapunk az a "minilexikon" mellé az eseménysorozatra háromrészes akciót indít: minden játéknap során
egy-egy fesztiválnap összes előadására nyerhet kétszemélyes belépőt az a böngésző, aki a kvíz helyes megfejtését vagy a jó válasz betűjelét leghamarabb elküldi a DO
szerkesztőségi e-mail címére. Ezúttal természetesen a
december 28-án esedékes programra szól a visszautasíthatatlan ajánlat.
Kérjük, a tárgyüzenetben jelezzék akciónk munkacímét: Tánc-Játék.
És következzék az első kérdés:
Mi annak a fesztivál-sorozatnak a címe, amelynek első eseményeként rendezik a decemberi seregszemlét?
A. Magma Fesztivál
B. Budapesti Őszi Fsztivál
C. Négy Évszak Fesztivál A válaszokat azonnal várjuk - csak az első helyes válaszadó nyer!
Nincsenek hozzászólások