2006. november 27. (hétfő) 18:04
Az áfa törvény változása miatt december elsejétől magasabb térítési díjakat kell a szülőknek fizetniük, amennyiben a közgyűlés támogatja a szolgáltató kérelmét, amelyet az áfa ötszázalékos emelésével indokolt.
Nem az első, közgyűlés elé kerüló áremelési kérelem, amelyet az általános forgalmi adó kulcsának növekedésével indokolnak a szolgáltatók. Mint ismeretes, szeptembertől megszűnt a tizenöt százalékos kulcs, helyette a húszszázalékos lett a forgalmi adó mértéke. Az iskolakonyhákat üzemeltető Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola kérelemmel fordult az önkormányzat felé, hogy áraiban érvényesíthesse a megemelt áfa-tartalmat. A saját konyhát működtető Dunaújvárosi Óvoda és a Bölcsődék Igazgatósága ugyanezen ok miatt a szeptember 1-től december 31-éig terjedő időszakra 146 ezer, illetve 38 ezer forint plusz támogatást kért az önkormányzattól.
A szülőket érintő új térítési díjak december 1-jével lépnek hatályba, amennyiben a közgyűlés megszavazza az áremelkedést (az illetékes bizottságok a közgyűlésen szóban ismertetik álláspontjukat). Az új tarifák szerint a bölcsődei ellátásért 210 helyett 219 forintot, az óvodaiért 215 helyett 225 forintot kell fizetni. Az általános iskolások ebédje 196 helyett 205 forintba kerül majd, a napköziért 288 helyett 301 forintot kell fizetni. A középiskolások ebédje 209 forintról 218-ra emelkedik, a kollégistáknak pedig 479 helyett 499 forintot kell fizetniük.
Az áfa emelkedéséből származó rezsi többletköltsége az önkormányzatot terheli. A városnak idén 2,1 millió, jövőre 5,3 millió forinttal kell hozzájárulnia a közétkeztetéshez.