2013. május 22. (szerda) - Júlia, Rita
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Iskola

2007. január 3. (szerda) 20:12

Közelmúltidéző: 2006 (2.)

Dunaújváros Online Hírek
Folytatjuk visszatekintő összefoglalónkat a tavalyi esztendő legfontosabb eseményeiről, amelyekről annak idején a DO is beszámolt. A második negyedév számos szabadtéri programot hozott, és a város történetének egyik legnagyobb, ha nem legnagyobb viharát. És választottunk is.

    Április
   
    A választásokra való készülés egyik sarkalatos állomása volt a szavazatszámláló bizottságok tagjainak, póttagjainak eskütétele a Városházán.
    Átadták a Vállalkozók Házát. Öt éve önállóan, tizenegy év után pedig saját székházában működhet immár a kamara. A felújítással közös tulajdonúvá váló épületet az önkormányzat is igénybe veheti.
    Tavaszi nagytakarítást rendeztek a városban: lassan, de eltűntek a hosszú tél nyomai, az utak síkosságmentesítésére használt anyagok, a hónapok alatt felgyülemlett szeméthalmok.
    A Hankook beruházása ellen a kampány utolsó pillanataiban tiltakoztak a civilek: a Civil Szövetség, a Dunaújváros Jövőjéért Egyesület és a Lakásüzemeltetők Érdekvédelmi Szövetsége.
    A sodorvonali bevezetés végső „állomását” képező úgynevezett pipa meghibásodott a Duna áradása miatt, s így néhány napig a városban keletkező szennyvíz nagyobb része tisztítatlanul folyt a Dunába.
    Évzáró, évindító közgyűlést tartott a Híd Egyesület, számot vetve az elmúlt évvel, és terveket szőve a következőre.
    Az országgyűlési választások első fordulóját április 9-én rendezték. Érvényes, de eredménytelen volt a helyi választás, így második fordulót is tartottak, ahol dr. Kálmán András győzött dr. Dorkota Lajossal és dr. Skaliczky Andreával szemben április 23-án. A Fidesz jelöltje megyei listáról jutott be a parlamentbe, míg a szocialisták listájáról Dér Zsuzsanna szintén képviselő lett az Országgyűlésben.
    A Lakóközösségekért Alapítány idén is három kategóriában hirdetett pályázatot a dunaújvárosi társasházak, lakásszövetkezetek számára, a Sziget-programra pedig már előpályázatokkal is lehet jelentkezni.
    A Bartók Kamaraszínház társulata a Vízkereszt, vagy amit akartok című előadásának bevételét a dunaújvárosi kórház gyermekosztályának ajánlotta fel, a jótékony akcióhoz csatlakozott a Momert Rt. is.
    Veteránjármű-találkozóra várta a benzingőz és a régi szépségek megszállottjait a Duna Menti Járműtörténeti Baráti Kör.
    Ünnepélyesen is átadták a kórház nőgyógyászati osztályának felújított részét. Az egyre nagyobb konkurencia nemcsak állandó szakmai kihívást jelent az osztálynak, hanem azt is, hogy a betegek megelégedettségére is jobban oda kell figyelniük.
    Több mint kilencvenmillió forintot nyertek a dunaújvárosi társasházak a panelpályázaton.
    Az Év Rendőre címet Nagy Zoltán rendőr őrnagy és Fellegi Tamás rendőr zászlós érdemelte ki, míg az Év Tűzoltója Fehérvári Ferenc tűzoltó-főtörzsőrmester lett.
    Továbbra sem volt gond az adóbevételekkel: szinte minden adónemből a tervezettnél valamivel több folyt be – tavaly több mint négymilliárd forintos adóbevételt irányzott elő a közgyűlés.
    Balla József építész és Miskolczi Miklós író, újságíró Dunaújváros Díszpolgára kitüntetői címet kapott a várossá nyilvánítás ötvenötödik évfordulóján.
   
    Május
   
    Az iskolaigazgatók kinevezése kisebb vihart kavart a közéletben. A legnagyobb elkeseredést a Móricz iskola új igazgatójának személyéről szóló döntés okozta az iskolában. Minden közgyűési „erő” megszólalt az ügyben: a Fidesz, valamint dr. Kálmán András sajtótájékoztatót hívott össze, míg a DJE sajtóközleményben fogalmazta meg álláspontját. Néhány nap múlt a Móricz iskola tantestülete írt nyílt levelet.
    Az első negyedévben a pénzügyi jelentés szerint a város folyószámlahitel-állománya közel százmillió forinttal csökkent, s alig haladta meg a félmilliárd forintot. A kiugróan magas környezetvédelmi bírság is gyarapította a kasszát.
    Egész napos konferenciát szervezett az IAESTE - Magyar Mérnökhallgatók Egyesülete dunaújvárosi csoportja a Déri János Médiacentrumban.
    Esőben majálisoztak a Duna-parton a városiak.
    A szúnyoginvázió a közgyűlésben „aktuálpolitikai” kérdéssé vált.
    Közös Európa Napra várták az érdeklődőket május 9-én a Városháza téren.
    Az átalakítási munkálatok javában zajlottak a kórház mélyföldszintén, ahol az sbo kialakítása folyt.
    Nyílt hetet rendeztek a dunaújvárosi mentőállomás dolgozói, akik iskolásokat, óvodásokat vártak a gyerekeknek szervezett programokra.
    Nem maradhatott el a bringatúra, amely immár a huszonkettedik volt a város történetében.
    Csökkenő adósságállomány, teljesített adósságkonszolidációs terv, az állandósult létszámhiány ellenére nyújtott jó teljesítmény jellemezte a kórház tevékenységét. A Szent Pantaleon ünnepségen hat dolgozó kiemelkedő munkáját emlékéremmel ismerték el.
    Építési fázisba lépett a Hankook-beruházás, jelentette be a településfejlesztési konferencián dr. Kálmán András polgármester a Vállalkozók Házában.
    Tavaly is otthont adott a város a Fehérvár Rallye prológjaként hirdetett versengésnek.
    Ismét volt Parázs-Varázs és gyermeknap az alsó Duna-parton.
   
   
    Június
   
    Nagyszabású gyűjtőakciót indított a Dunaújváros és Környéke 04 Alapítvány azzal a céllal, hogy sürgősségi mobil ultrahang berendezést vásároljanak a mentőállomás számára.
    Pedagógusnapot tartottak az óvodai ágazatban dolgozók a Városháza színháztermében. Kismoni László humán ügyekért felelős alpolgármester szerint az ágazat átszervezésével megteremtődtek a nyugodt munka feltételei az óvodákban, s a dolgozók elfogadták az új vezetési struktúrát, amely beváltotta a hozzáfűzött reményeket.
    Megmerevedtek az álláspontok, semmiféle közeledés nem mutatkozott a DVCSH és a DSZSZ kft. között, s elképzelhető volt, hogy az együttműködési megállapodást a bíróság fogja kikényszeríteni a felekből, derült ki a június eleji közgyűlésen. A szennyvíztisztító kft. 143 millió forinttal tartozott a városnak, beleértve a világbanknak törlesztendő hitelt is (amelyet a város fizetett a szolgáltató helyett).
    Közös takarítási akciót szerveztek a Technikum városrészben: a nyugdíjas szervezetekhez más segítők is csatlakoztak.
    Nem lehetett elég korán kezdeni: az őszi helyhatósági választásokra készülődés jegyében új választási szövetség jelentette be indulási szándékát. A korábbi megállapodást felbontva és a Fideszt kihagyva Civil Választási Szövetségbe forrt a LÉSZ, a DJE és az egyik civil szervezet, s megnevezték polgármester-jelöltjüket is.
    Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át az M6-os autópálya Érdi tető - Dunaújváros közötti szakaszát a város határában. Az autósok kora délután ki is próbálhatták a pályát, és éjfélig ingyen használhatták.
    A dunaújvárosi vízirendészeti őrs új parancsnokának Varsányi Gyulát nevezte ki a vízirendészeti kapitány a közgyűlés egyetértésével.
    Eseményekben gazdag, felejthetetlen hetet hagytak a hátuk mögött a Jószolgálati Otthon gondozottjai: az Önkéntesek Hete keretében minden napra jutott valami különlegesség.
    Hatodszor ismerte el Örökmozgó-díjjal a Városi Diákönkormányzat azokat a diákokat, tanárokat és külső támogatókat, akik kiemelkedően segítették a város és az iskolák szabadidős tevékenységét.
    Harmincadszor várták a Vasas- és Kohásznap eseményeire az ünneplőket az alsó Duna-parton.
    Az első negyedévet követően a vártnál nagyobb mértékben nőtt az igénybe vett hitel (elérte az egymilliárd forintot), derült ki az önkormányzat pénzügyi beszámolójából, amely szerint a túllépést a májusi bérek áprilisi utalása is okozta.
    Negyed év alatt kimerült a lakásvásárlásra, -építésre nyújtható közel huszonegy millió forintos önkormányzati keret: huszonnyolc család kérelmét tudták teljesíteni a rendelkezésre álló összegből.
    A Barátság iskola öt éve üresen álló ingatlanát a Lidl áruházlánc vásárolhatta meg, miután a meghívásos pályázat egyik feltételét, miszerint a legmagasabb árat ajánló nyer, a Lidl teljesítette. (Az áruházlánc ősszel megkezdte a volt iskolaépület bontását.)
    Mesefalat alakítottak ki a gyermekosztály ambuláns rendelésén, és félmillió forint értékben új műszereket is vásárolhatott az adományozók jóvoltából a kórház részlege.
    A várost is érintette a speciális olimpia tiszteletére indított fáklyás futás: a Remény Lángja Kecskemétre indult tovább, s a versengésen három sportágban tizenegy dunaújvárosi versenyző indult.
    Nyárköszöntőt rendeztek az uszodában.
    A Csocsó, a Sorstalanság és a Fehér tenyér után újabb filmforgatás helyszíne volt Dunaújváros, ezúttal a Konyec című filmet forgatták nálunk.
    Hetedik alkalommal megrendezett környezetvédelmi konferenciát a város: a világnap és a kutatások jegyében állították össze a tematikát.
    Elodázhatatlanná vált az Anyakönyvi Hivatal felújítása, miután csőtörés okozott károkat az ingatlanban, s az idő is meghaladta a termek berendezéseit, a technika is elavult. A munkálatokra öt és fél milliót költött a hivatal, amelynek dolgozói a házasulandókat hiányolták leginkább.
    A megszorítások elérték a kórházat. közel ötszázmillió forintos mínusszal számolt a kórház az egészségügy finanszírozás szűkítése miatt, és jelentős átszervezésekre készültek az egészségügyi szolgáltatónál.
    Június 29-én orkánerejű szél csapott a városra és a környékre heves zivatar kíséretében, rég nem látott pusztítást okozva a városban: letört faágak, felborított kukák, vízmosások, „tengerré” dagadt tócsák jelezték a vihar útját.
    És az aktuális közgyűlési döntés: amíg nem éri el a tisztítandó szennyvíz mennyisége a hárommillió köbmétert, addig a városnak fizetnie kell a csapadékvíz tisztításáért. Tavaly hatvannyolc millió forintot hagytak jóvá erre a célra a költségvetés készítésekor.
   
12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó...

Cikkek

Közelmúltidéző: 2006 (1.)
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Város szívében felújított 3...

Város szívében felújított 3...(kínál) Egyedi elosztással rendelkező,felújított három szobás lakás eladó a Széchenyi parkban! Nagy terekkel,... tovább

Összes hirdetés: 2244 db

Apró

Eladó fagyasztóláda

Műszaki cikk | Kínál

Eladó fagyasztóláda

Összes hirdetés: 57 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.