
Kulturális kínálat a kertben
Ha Szent Iván-éj, akkor – mint évek óta már – Múzeumok Éjszakája, vagyis egy nyári este/éj a kultúra, a művészetek és a múlt igézetében.
Kőtári kavalkád nem volt ez másként Dunaújvárosban sem, ahol az Intercisa Múzeum szervezett látványos és gazdag programot. Az országos eseménysorozathoz kapcsolódó "helyi ízek" első körére még bőven nappal várták a nagyérdeműt: már délelőtt benépesült érdeklődővel a Római Kori Kőtár és Romkert, ahol családi napnak álcázott játékos időutazásra invitálták a vendégeket. A kínálatot múltidéző játszóház és hagyományőrzők bemutatója színesítette, s nagy sikert aratott idén is a programhoz kapcsolódó kisállat-bemutató is.
A hagyományőrzők bemutatói este is folytatódtak, emellett a Bánki iskola színjátszóinak is tapsolhatott a publikum – a középiskolások Szent Iván-éji etűdökkel készültek a kőtári kavalkádra, míg Keszi Tamás régész a kőtár és a római kori fürdő kincseivel ismertette meg az érdeklődőket.
Múzeumi misszó A kőtári, romkerti események mellett késő délutántól az "anyaintézmény", vagyis a múzeum is benépesült: az állandó tárlat, valamint a Rozsnyai Sándor festményeiből és Agócs Írisz remek grafikáiból/illusztrációiból válogatott időszaki bemutatók mellett ünnepnapi összeállítással is kényeztette vendégeit a múzeum.

Élnek a kövek (Fotó: Kárpáti Gábor)
A Puxínpad diákcsapata A méla Tempefői című színpadi játékkal rukkolt ki, majd a József Attila Könyvtár kötelékében repülő Cimbora Klub zenés összeállításának, a Dunaújvárosi Vegyeskar koncertjének és a Széchenyi gimnázium kórusának tapsolhattak a vendégek.
A múzeumi kínálat végén Semegi Zoltán gitározott és énekelt – aztán a vállalkozó kedvűek el- illetve visszamehettek a kőtárba, ahol egészen hajnalig tartott az ünnepnapi időutazás.
Szent Iván tüzei Miközben ugyanis a múzeumi koncertek közönsége a felnőttek és/vagy a gimnazisták amint leszállt az alkony, ókori kerti parti kezdődött, amellett közös csillagnézés – a Szíriusz Csillagász Kör tagjainak segítségével –, majd közös éneklés szaporította az élmények sorát (újra Semegi Zoltánnal). Szent Iván éjszakája nem múlhat el tűzugrás nélkül – a kőtári kínálatban pontban éjfélre időzítették az erőpróbát.
Ezt követően már csendesült a program – viszont az egészen kitartóak a Nap első sugarait is megvárhatták az ókori kövek között.
1. | 2007-06-25 09:46:15 Link Válasz Nagyon jól éreztük magunkat mindkét helyszínen, igazán hangulatos volt. Kár, hogy egyetlen önkormányzati képviselőt sem láttunk a nézőnk között. Vajon tudják-e, merre van a kőtár?
Egy résztvevő
2. | 2007-06-25 15:42:32 Link Válasz Pesten minden múzeumban ingyenes volt...
3. | 2007-06-25 19:00:26 Link Válasz Az Intercisa Múzeum megyei fenntartású intézmény....
4. | 2007-06-25 21:42:05 Link Válasz medvegy.zsuzsa Köszönjük azoknak, akik megtisztelték rendezvényeinket.
Akár holnaptól kezdhetjük szervezni a jövő évi éjszakát. Várjuk az ötleteket és a segítő szándékú javaslatokat.A múzeum nem magának, hanem a múlt emlékei iránt érdeklődőknek kíván programmal kedveskedni.
Együttgondolkodva többre megyünk.