2007. július 2. (hétfő) 16:30
Felemás magyar és kiváló dunaferres mérleggel zárult a hétvégén befejeződött kajak-kenu Európa bajnokság, melyen Szabó Gabriella egy, míg Benedek Dalma két aranyérmet szerzett.
A spanyolországi Ponteverdában rendezték a hét végén a kajak-kenu szakág Európa-bajnokságát, melyen természetesen ismét éremesőt vártunk a magyar válogatottól, s a csapattal tartó dunaferres versenyzőktől, Benedek Dalmától, illetve az újonc Szabó Gabriellától.
Kezdésnek arany
A szombati, ezer méteres finálékba, a várakozásoknak megfelelően minden magyar egység bejutott, s ha már ott voltak, nem is okoztak csalódást, hiszen pazarul kezdték a kontinensviadalt. A kilenc számból négy aranyérmet gyűjtöttek be a mieink, s legnagyobb örömünkre ezek között kettő dunaújvárosi versenyző nyakába került. Az újonc, mindössze húsz éves Szabó Gabriella a párosok versenyében indult, méghozzá a KSI-s Kozák Danusiával, s annak ellenére, hogy mindketten első felnőtt világversenyükön szerepeltek, óriásit versenyeztek.
A rajt után ugyanis a magyar és a lengyel egység elhúzott a mezőnytől, s már féltávnál látni lehetett, hogy más nem szólhat bele az aranyért folytatott harcba. A rendkívül szoros versenyben egyik egység sem tudott elhúzni a másiktól, így mikor a célba értek a párosok, csak a célfotó alapján lehetett eldönteni, hogy ki nyerte az aranyérmet. Hosszas elemzés után kiderült, hogy a magyar páros négy századdal megelőzte a lengyel hajót, így a fiatal magyar egység első felnőtt versenyén azonnal a csúcsra ért.
Nincs pardon
Nagy figyelemmel vártuk a másik újvárosi érdekeltségű futamot, melyben a Paksy, Benedek, Fazekas, Keresztesi négyes indult aranyeséllyel, s ahogy az várható is volt, kétséget sem hagytak afelől, hogy ki a legjobb ezen a távon. Benedekék már a rajtnál az élre álltak, s fokozatosan növelték előnyüket a nagy rivális német négyes előtt úgy, hogy azoknak esélye sem volt megfogni a magyar egységet. Dalmáék végül óriási fölénnyel, több mint két másodperces előnnyel végeztek az élen, s szerezték meg a magyar küldöttség újabb aranyát.
Benedek Dalma még egy számban volt érdekelt az Európa-bajnokságon, méghozzá a párosok ötszáz méteres fináléjában, s ahogy ezer méteren, ezúttal sem kegyelmeztek ellenfeleiknek. A Dunaferres versenyző régi társával, Paksy Tímeával indult a versenyen, s rendkívül taktikus kajakozással szerezték meg újabb aranyérmüket úgy, hogy több mint fél hajóval verték német és lengyel riválisaikat.
Második helyen
Talán a közelmúlt viharai miatt is fordulhatott elő az, hogy a magyar válogatott ezúttal leszorult az összesített éremtábla első helyéről, hiszen a mieink ezúttal hat aranyig, illetve hét-hét ezüst- és bronzéremig jutottak, ami némiképp visszalépés a közelmúlt eredményeihez képest. Ennek ellenére sikeresnek mondható versenyt hagyott maga mögött a szakág, s biztató lehet az is, hogy három olimpiai számban (férfi K-2 és C-1 1000 m, női K-2 500 m) is sikerült megszerezni az első helyet.
Nincsenek hozzászólások