
Jelenkezzen, ha tud róla! <br>(Fotó: FMRFK)
Többrendbeli, leginkább a Béke városrészben elkövetett pincefeltöréssel gyanúsítja a rendőrség a képen látható negyvennyolc éves hajléktalan férfit, ugyanakkor a gyanúsított egyes információk szerint összefüggésbe hozható a múlt hétvégén történt tűzesettel is, tájékoztatta honlapunkat R. Szabó Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Amint arról honlapunk hasábjain elsőként beszámoltunk, múlt szombaton hajnalban kontérnertűz terjedt át a parkoló autókra a Domanovszky téren: a hulladékgyűjtő "sziget" lángjai több autót is megsemmisítettek: mint összegzésünkben olvashatták, két Opel Astra és egy Renault Megane teljesen kiégett, a tulajdonosok kára félmillió és és 2,5 millió forint között volt. A három megsemmisült járgány mellett egy Suzuki SX4-ben kétszázezer, egy Chevrolet-ben félmillió forintos kár keletkezett.
A rendőrségi álláspont szerint a képünkön is látható férfi kapcsolatba hozható az egész város közvéleményét sokkoló tűzesettel, ugyanakkor még tart a szakértők bevonásával indított vizsgálat annak megállapítására, hogy a tűz szándékosság következtében keletkezett-e.
A rendőrség ugyanakkor nyomatékosan kéri: aki a képen látható hajléktalan férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, értesítse a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságot a 25/510-510-es telefonszámon, vagy tegyen bejelentést a 107-es, 112-es segélyhívó számok bármelyikén. R. Szabó Ágnes kérdésünkre kiemelte: a sajtószolgálat
központi e-mail címén is várják az esetleges böngészői bejelentéseket!
1. | 2008-05-22 17:57:50 Link Válasz ez nem a kálmán bandi?
2. | 2008-05-22 18:47:10 Link Válasz Nem! Ennek sokkal kisebb a feje!
3. | 2008-05-22 19:41:58 Link Válasz Lincselés! Lincselés! Lincselés!
...és akkor még enyhe az ítélet...
4. | 2008-05-22 20:41:09 Link Válasz de ez a kálmán bandi basszta meg anyád!
5. | 2008-05-22 22:38:30 Link Válasz Dobos András a képen lévő férfi. Nem hinném hogy köze van az esethez.
6. | 2008-05-22 22:42:50 Link Válasz Aki látja üsse agyon!!!
7. | 2008-05-22 23:25:50 Link Válasz Szerintem a Fehérvári Pistit kellene előszedni!
Az elmúlt 20 évben a Római 36/a -ban egy tucat tűzeset köthető hozzá.
Tetőszigetelés, két alkalommal pincetűz, lopott Simson felgyújtása a ház előtt, dobozok meggyújtása a Castellum bejáratától pár méterre, és talán a legdurvább a Domanovszky téren a 10. emeleti lakás bosszúból felgyújtása két kanna benzinnel.
Tucatnyi elmebeteg él szabadlábon a városban. Szerencsére én már Adonyban élek...
8. | 2008-05-23 11:29:35 Link Válasz Ez az alak csak negyvennyolc? Legalább hatvannak néz ki.
9. | 2008-05-23 12:27:28 Link Válasz Ez valóban a Dobos András aki valamikor a Római végén lakott? Akkor ez szép kis rémálom.
10. | 2008-05-23 12:38:13 Link Válasz kezét-lábát levágni, fához kötni, mézzel bekenni és hagyni. a többi megy magától.