2013. május 18. (szombat) - Erik, Alexandra
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2010. december 7. (kedd) 10:31

Torna: remeklések - két versenyen!

Kiválóan szerepeltek a közelmúlt versenyein a Dunaferr SE tornászpalántái. Az egyesület fiatal versenyzői előbb a fővárosban, majd hazai környezetben arattak fényes sikereket – több versenyen is bizonyítva tudásukat!
Két viadalon vettek részt a közelmúltban a Dunaferr SE fiatal tornászai, akik előbb az UTE Kupán, majd a saját rendezésű Dunaferr Kupán bizonyíthatták tudásukat.

Aranyak a fővárosból

A piros-fehér tornászpalánták előbb Budapesten, az UTE Kupán vendégszerepeltek, s mint azt Prémusz Krisztina edző honlapunknak elárulta, a korosztályos lány viadal egy egész éves kupasorozat részeként szerepelt a versenynaptárban. A Dunaferr tornászai két korosztályban, a második, illetve harmadik korcsoportban vettek részt a megméretésen, méghozzá kiváló eredményeket elérve.
A dunaújvárosi versenyzők ugyanis a 7-8, illetve a 9-10 évesek mezőnyében is az első helyet szerezték meg, méghozzá rontott gyakorlatok nélkül, vagyis teljesen megérdemelten hódították el a viadal aranyérmeit. A csapatsikerek mellet szép egyéni szereplésnek is örülhettünk, hiszen Kovács Zsófia a 9-10 évesek korosztályában az összetett verseny első helyét szerezte meg, míg Szellák Csenge a harmadik helyen fejezte be a rangos megméretést.

Sikerek itthon is

A fővárosi viadalt követően itthon várt újabb feladat a Dunaferr tornászaira, akik a harmadik alkalommal megrendezett Dunaferr Kupán próbálták meg tovább gyarapítani szép eredményeiket. A nagy sikerű versenyen összesen hat csapat vett részt, akik egyéniben, illetve csapatban is bemutathatták tudásukat. Mi most koncentráljunk a hazai tornászok eredményeire, már csak azért is, mert a mieink ezúttal is alaposan kitettek magukért.  Az óvodások, azaz az I. korcsoport csapatversenyében a Dunaferr "A" csapata a 4. helyen, míg a "B" csapat a 6. helyen végzett. A II. korcsoport küzdelmeiben (7-8 évesek) a Dunaferr SE "A" csapata az első, míg a B-jelű gárda az ötödik helyen végzett.
III. korcsoportban (9-10 évesek) még jobban ment a Dunaferr palántáinak, hiszen az arany-, illetve az ezüstérmet is a vendéglátók érdemelték ki a csapatverseny során. Az egyéni versenyek során az I. korcsoportban Halász Dóra Szimonetta és Bernáth Judit képviselték az egyesületet, akik közül utóbbi a második helyet szerezte meg ugrásban, a II. korcsoportos versenyzők között Kovács Zsófia az összetett verseny második helyén végzett, míg Szellák Csenge a harmadik helyen fejezte be a jó hangulatú, látványos viadalt. A III. korcsoport megméretése még szebben sikerült a hazai tornászoknak, ugyanis az összetett versenyt Balogh Kíra nyerte, a dobogó második fokára Tóth Dorottya állhatott, míg a bronzéremmel Váradi Viktória térhetett haza.

A Dunaferr SE szerenkénti érmesei a Dunaferr Kupán:


II. korcsoport:

Ugrás: Kovács Zsófia 2. hely, Nedesóczki Gréta 3. hely
Korlát: Kovács Zsófia I. hely, Szellák Csenge 2. hely, Schmidt Anna 3. hely
Gerenda: Szellák Csenge 2. hely, Kovács Zsófia 3. hely

III. korcsoport:
Ugrás: Tóth Dorottya 1. hely, Balogh Kíra 2. hely, Horváth Enikő 3. hely
Korlát: Váradi Viktória 1. hely, Balogh Kíra 2. hely, Tóth Dorottya 3. hely
Gerenda: Horváth Enikő 1. hely, Tóth Dorottya 2. hely, Kitsikoudis Polichronia 3. hely
Talaj: Balogh Kíra 1. hely, Tóth Dorottya 2. hely, Horváth Enikő 3. hely.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2010-12-07 13:14:42 Link Válasz Ali Baba (nem regisztrált felhasználó) Gratulálunk a pici Dunaferres csajsziknak Skandináviából is!
VIVÁT KOHÁSZ!!!

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

családi ház

családi ház(kínál) DUNAVECSÉN BELSÖLEG TELJESEN FELÚJITOTT CSALÁDI HÁZ ELADÓ 35NM TERASZAL VAGY DUNAÚJVÁROSI 3 SZOBÁS LAKÁSRA... tovább

Összes hirdetés: 2249 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.