
Andrádi Zsanett: dallal segít
Népszerű előadókat és feltörekvő tehetségeket egyaránt felvonultatnak annak a jótékony célú operett és musical gálának a szervezői, akik a kulcsi partfalomlás miatt bajbajutottak megsegítésére szervezik akciójukat.
Jó szándékkal, jótét céllalA keresztségben az
Együtt egymásért címet kapott akciónak a Bartók színházterme ad otthont
február 27-én, azaz három hét múlva vasárnap délután öt órától. A rendezvény vendégei többek között Andrádi Zsanett és Fésűs Nelly előadásának tapsolhatnak, jelenleg is tartanak az egyeztetések további előadókkal, ám az biztos, hogy a jótét céllal és jó szándékkal szervezendő gálán közönség elé lépnek a
ProInform tehetségkutató program ifjú művészei: Ódor Cintia, Horváth Sára, Czimmermann Kitti.

Fésűs Nelly: már-már hazatér!
A programban bemutatkozik az egyik országos tehetségkutató műsorban feltűnt Conformity zenekar: Fejes Anna, Kormos Réka, Molnár Wiki, de Iski Roland és Virsinszki Zoltán bemutatója is emlékezetes élménnyel kecsegtet.

Conformity zenekar: élményt ígérnek
Természetesen helyi erők is azonnal igent mondtak a szervezők felkérésére, árulta el a DO-nak Bozár Anita főszervező: a gálán közreműködik a Kulcsi Fekete István Általános Iskola diákjaiból álló gyermekkórus. Mindezek mellett jelenleg is tart az egyeztetés egy, a programot színesítő tánckar tagjaival – reméljük, a most még függő egyeztetések eredményeiről is beszámolhatunk!
Kötődések így is, úgy isA programot koordináló és rendező ProInform Stúdió képviselője kérdésünkre elárulta, személyes kötődések is motiválták, amikor belevágtak a szervezésbe:

Elkél a segítség, ha nagy a baj!
– Mind a stúdió ügyvezetője, mind jómagam Kulcson születtünk, szüleink még most a településen laknak – ismerőseinket, barátainkat is sújtotta a partfalomlás, szinte azonnal megszületett a terv, hogy így segíthetnénk. Aki ott volt az Élet szép című gálán a sportcsarnokban, esetleg hallott a tavaly őszi, sikeres jótékonysági kezdeményezésünkről, amit Ajkán, a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére szerveztünk, az könnyen beláthatja: mi a saját eszközeinkkel, a zenével tudunk segíteni! És szeretnénk is: az est vendégművészei, fiatal tehetségeink, a kulcsi iskola és a Bartók első szóra, azonnal csatlakozott a munkához – ezen együttműködés révén valósulhat meg a gála: együtt, egymásért. Tudjuk, hogy csepp a tengerben, amit mi adni tudunk, de bízunk benne, hogy mások figyelmét is felkelti ez a kezdeményezés!

Kulcs a partfalomlás után - DO webgaléria
A főszervező kérdésünkre kiemelte: a nagyszabású rendezvényre szeretnék meghívni Kiss Csabát, Kulcs polgármesterét, valamint a Dunaújvárosi önkormányzat képviselőit is. A rendezvényre egységesen
2000 forintért válthatnak belépőt az operett és a musical műfajának szerelmesei, és persze a segíteni szándékozók. Fontos tudnivaló, hogy est teljes bevételét a Kulcsi önkormányzatnak ajánlják fel – azzal a határozott céllal, hogy a felajánlást kizárólag a löszfalomlás kárelhárítására fordítsa a település. Bozár Anita kérdésünkre elmondta: a jegyértékesítés várhatóan a jövő héten kezdődik -
Kulcson a Faluházban, valamint a
Bartókban juthatnak belépőhöz a vendégek! Addig telefonon lehet érdeklődni és/vagy foglalni - a
30/9684976-os számon várják a hívásokat!
(A DO is saját eszközeivel csatlakozott a kezdeményezéshez: honlapunk a gála médiatámogatójaként veszi ki részét a produkció népszerűsítéséből!)
Kapcsolódó cikkek:
A partfalomlás híre a DO-n
Kulcsi katasztrófa: gyűjtésre fel!
1. | 2011-02-03 09:25:39 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) A Kulcsiaknak gyűjt Dunaújváros, amikor a Táborállásiak is bajban vannak...
2. | 2011-02-03 12:39:37 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Igen igen.....annyira talált.....süllyedt!
3. | 2011-02-03 16:45:28 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) akkor tessék azt is megszervezni.... :))) nem csak dumálni :)
4. | 2011-02-03 18:25:56 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) - Tessék mondani merre van Kulcs?
- Ott ahol a part szakad... 1 válasz
5. | 2011-02-03 20:46:04 Link Válasz csicskalángos?! (nem regisztrált felhasználó) nah jah...a kulcsiaknak gyűjt dunaújváros!és tudjátok miért?azért,mert itt megindult az egész partoldal,kilakoltattak mindenkit,táborálláson ott laknak az emberek,és nincs ekkora környezeti katasztrófa,töredéke sem!amúgy meg,szervezzétek meg a gyűjtést,ne magyarázzatok!!!;)
csak egy segítő!!!!;)
6. | 2011-02-04 21:46:15 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) 5:!
Jó ég! A frászt hozod mindenkire!
Amúgy meg tök igazad van.
Kulcson, Dujv-ban EMBEREK élnek.
Segítsünk!
7. | 2011-02-05 18:08:42 Link Válasz Triola (nem regisztrált felhasználó) EMBEREKNEK segítsünk, akinek módjában áll hovatartozás nélkül. Azoknak, akik bajba kerültek. Családoknak, kiknek mindenük odaveszett.
8. | 2011-02-06 13:17:12 Link Válasz OZ (nem regisztrált felhasználó) Én biztos én ott leszek !
( Vagy ha nem is, de jegyet veszek !)
Sajna Dunaújvárosban, a Táborálláson is kiszámítható, hogy ez várható. Csak idő kérdése..
9. | 2011-02-07 20:57:17 Link Válasz Dújv (nem regisztrált felhasználó) Meg látszik milyen bunkó emberek vannak ezért is tart még ott Magyarország ahol tart,Kulcson is ugyan úgy EMBEREK laknak mint bárhol máshol....Miért ne lehetne nekik segíteni...? Az biztos hogy én és a kis családom elmegyünk segíteni.
10. | 2012-01-11 14:30:07 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-02-03 18:25:56 OTT VAN KULCS HOL A LEGTÖBB BECSÜLETES EMBER ÉL ,ÉLT MEGFÁRADT EMLÉKEIT KIS ÉKSZERDOBOZKÉNT GYÜJTÖGETI