2011. július 19. (kedd) 14:57
Csak másfél negyedig volt méltó ellenfele az Egyesült Államok csapatának a magyar női vízilabda válogatott a sanghaji világbajnokságon. Együttesünk támadásban és védekezésben sem jeleskedett, s végül 16-7-es vereséget szenvedett második csoportmeccsén.
Magyarország – Egyesült Államok
7-16 (2-3, 2-4, 3-5, 0-4)
Magyarország: Kasó, Keszthelyi 2, Drávucz, Bujka 1, Takács O., Szücs G. 3, Menczinger. Csere: Gangl (kapus), Czigány, Illés, Tóth I. 1, Poszkoli, Antal. Szövetségi kapitány: Merész András.
Új-Zéland sima legyőzése után sokkal nehezebb csata várt a magyar női vízilabda válogatottra a világbajnokságon, ugyanis a címvédő, s a végső sikerre is esélyes amerikai csapat ellen kellett bizonyítania a négy DF-DVCSH-CÉ-játékossal felálló Merész-gárdának.
Bár a mérkőzés első két találatát ellenfelünk szerezte, a magyar csapat egyáltalán nem esett kétségbe, s Szücs, valamint Keszthelyi találataival még az első negyedben egalizálni tudott. Az amerikaiak még ebben a játékrészben újra magukhoz ragadták a vezetést (2-3), ám a második felvonásban, egy sikeresen végrehajtott büntető révén másodszor is egalizálni tudott a magyar csapat, mely ebben az időszakban még a játék minden elemében fel tudta venni riválisa tempóját. A mérkőzés 14. percéig úgy tűnt, hogy nem kerülhet nagy bajba együttesünk, hiszen Szücs második találat után még 4-4-et mutatott az eredményjelző, ám a negyed utolsó három perce egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük, mert sorozatban három gólt kaptunk úgy, hogy közben egyet sem tudtunk szerezni, így a szünetre már 4-7-es hátránnyal vonulhatott csapatunk.
A félidő végén kapott gólokból sajnos a folytatásban sem sikerült felocsúdnia a magyar válogatottnak, mely a 21. perchez érve már ötgólos hátrányba került, s hiába lőtt a harmadik felvonásban három találatot is csapatunk, mivel az újabb nyolc percben sem sikerült stabilizálni a védekezést, a záró etap előtt gyakorlatilag már csak a csodában bízhattunk, másban nemigen (7-12). Az utolsó negyedre sajnos teljesen szétesett együttesünk, melynek gyakorlatilag semmi sem sikerült ellenfele kapuja előtt. Nem lehet azt mondani, hogy ne próbálkoztak volna a mieink, ám a lövések pontatlanok, gyengék voltak, így az amerikai gárda könnyedén őrizte sőt, növelte előnyét, s újabb négy találatot szerezve, végül 16-7-es győzelemmel zárta a találkozót.
Együttesünkre egy találkozó vár még a csoportkörben, méghozzá az amerikaiakkal 7-7-es döntetlent játszó hollandok ellen, s bár matematikai esély még van arra, hogy megszerezzük a kvartett második helyét, ehhez a mainál lényegesen jobb játékot kell nyújtania a csapat összes tagjának.
Nincsenek hozzászólások