2011. október 23. (vasárnap) 10:19
Az első félidő végén még vezetett, ám végül hatgólos, 37-31 arányú vereséget szenvedett a DNKS női kézilabda csapata a Vác otthonában, így továbbra is várni kell a mieink második győzelmére az idei bajnoki szezonban.
Vác – DNKS
37-31 (17-18)
DNKS: Víg, Erdősi 7, Ferling 10, Gáspár 2, Takács D. 2, Jókai 6, Takács L. 1. Csere: Pisák (kapus), Gerstmár R. 2, Takács F., Hosszu 1, Sári. Vezetőedző: Gulyás István.
Nagyon nehéz mérkőzés várt szombaton délután a DNKS női kézilabda csapatára, mely ezúttal a bajnoki tabella második helyén álló Vác otthonába látogatott. A mérkőzésnek nem a mieink voltak az esélyesei, ám Gulyás István és együttese nagyon bízott abban, hogy az Alcoa elleni gyengébb játék után a jobbik arcát mutatja majd csapatunk.
A mérkőzés első félidejében ez sikerült is, hiszen jól kezdték a találkozót Ferlingék, akik támadásban és védekezésben is jobban teljesítettek ellenfelüknél. A mieink már az 5. perc végén két góllal vezettek, s előnyüket a játékrész derekáig meg is tudták duplázni, vagyis bizakodva várhatták a folytatást (4-8). A házigazdák persze nem adták fel a küzdelmet, s gyorsan a mieink után eredtek, de hiába egalizáltak a 20. percben (10-10), a folytatásban is inkább Ferlingék irányították a játékot, hiszen újra átvették a vezetést, s 17-18-as, megérdemelt előnnyel vonulhattak a félidei szünetre.
A térfélcserét követően viszont a házigazdák támadójátéka látványosan feljavult, míg az egyre több emberhátrány miatt a mieink elkezdtek pontatlanabbul játszani, így a váciak hamar fordítani tudtak sőt, tízpercnyi játékot követően már négy góllal megléptek csapatunktól (25-21). Küzdött, hajtott a Gulyás csapat, ám a hazai pálya minden előnyét élvező váciak ellen ezúttal csak arra volt elég elszántságuk, hogy tartani tudják három-négygólos hátrányukat, a felzárkózásra sajnos nem (32-28). A véghajrában már fáradni látszott Gulyás István csapata, így az utolsó percekben még jobban elhúzott a hazai együttes, mely végül 37-31-re nyerte a találkozót, így továbbra is tartja második helyét a táblázaton, míg a mieink hetedik mérkőzésükön a hatodik vereségüket szenvedték el.
1. | 2011-10-23 11:28:04 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Mi az hogy egy félidőt birtuk?
Van megoldás!! Be kell nevezni egy olyan bajnokságba, ahol egy félidősek a mérkőzések!!!
2. | 2011-10-23 12:53:47 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Tetszik nem tetszik, ilyen előzmények és feltételek mellett ez az ősz a csapatépítésre megy rá.
Semmi más nem történik, mint bejön a papírforma.
Nincs más hátra, dolgozni kell tovább, abban van az egyetlen igazi lehetőség, ha nincs pénz játékosokra.
Legalább 1 átlövőre szükség lenne mindenképpen.
Tavasszal majd hazai meccsek lesznek többségben, azt lenne jó kihasználni.
3. | 2011-10-23 14:32:33 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Milyen hazai meccseken lesz több lehetőségünk? A győr ellen ? vagy soroljam még?
Milyen csapatépítésről beszélsz? Egy épkézláb játékosa van az Erdősi, aki addig marad, míg a fickója a városban játszik!
Már rég el vitték volna! 1 válasz
4. | 2011-10-23 14:33:48 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Ki ellen akarsz iton nyerni hazain amikor még a Szekszártól is kikaptunk a hazain!!
5. | 2011-10-23 15:58:19 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-10-23 14:32:33 Na ja. Te így tudod.
A lényeg, hogy azok, akikre tartozik, tudják mit akarnak. Ez pedig a csapat: vezetők, játékosok.
A többit ragozhatod, csak semmi értelme. Te dolgod. 1 válasz
6. | 2011-10-23 18:59:59 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-10-23 15:58:19 Ne áltasd már magad basszus, az egyetlen vagy aki itt még tartani akarja a frontot. Már az se hisz ebben a hülyeségben akik hittek. Ferlingnek az utolsó éve ez, aztán bezár a bazár. 1 válasz
7. | 2011-10-23 19:50:21 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Unom azt hogy az élet minden területén még a dunaujvárosi női kézilabdánál is megy az utólagos mindent megmagyarázok duma!
Legyen az sort, politika életszinvonal, egészségügy ,közbiztonság,stb stb!!
Az ember azért megy ki egy sportrendezvényre, hogy szórakozzon, kikapcsolodjon, elfelejcse a mindennapi életben nap mint nap érő csalódásokat!
Nem öröm hogy már a dunaujvárosi szurkolóknak ez sem adatik meg!!!! 1 válasz
8. | 2011-10-23 20:52:04 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-10-23 18:59:59 Ki kért meg rá, hogy hidd el? Megteheted, ne is foglalkozz vele! Az pedig az én dolgom, hogy azért én mégis kitartok a csapat mellett. De te ne legyél már mazochista.!:)
Járj színházba, múzeumba, ott biztosan nem ér csalódás.
9. | 2011-10-23 20:53:36 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Névtelen @ 2011-10-23 19:50:21 Hozzál jó sok pénzt, vedd meg a csapatot, aztán azt csinálsz vele, amit te szeretnél.:)
10. | 2011-10-23 21:05:30 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó)
Nem csinálok csapatot,de ha jól tévedek, Ők azért csináltak, mert állítólag értenek hozzá! A csapatot senki sem magának csinálja, hanem a szurkolóknak! Egyébként meg mindenki a maga frontján bizonyítson! ha a csapat csak ennyit bizonyít a szurkolóinak, akkor nem életképes!! 1 válasz