
Segítség így is, úgy is
Folyamatossá vált a tárgyalás a Városháza illetékesei és a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének (SZTDSZ) dunaújvárosi csoportja között a szféra ellátórendszerét érintő önkormányzati tervekről, tájékoztatta a DO-t Futóné Molnár Tímea, az SZTDSZ helyi vezetője. Mint kérdésünkre kiemelte, a napokban lezajlott, immár második tárgyalást is az álláspontok közelítésének szándéka jellemezte – mindkét oldalról.
Amint arról hasábjainkon már több soron beszámoltunk, a szakszervezet egy kiszivárgott városházi tervezet nyomán tiltakozott a szférát érintő megszorítások ellen – miközben az is nyilvánvaló, hogy a kritikus pénzügyi helyzetben lévő önkormányzat takarékossági intézkedésekre kényszerül. Az első, a DO hasábjain is összegzett tervezetet visszavonták, és a szakszervezet nyomására egyeztetést kezdtek az újabb tervezet elkészítéséről. Ennek kapcsán az érdekképviselet helyi vezetője kiemelte: lehetőséget kaptak arra, hogy az új változatban hangsúlyosan megjelenjen a munkavállalók álláspontja, és a korábban szakmailag is kifogásolható fejezetek terén is jelentős elmozdulás történjen. A szakszervezeti álláspont két pilléren alapul, nyomatékosította Futóné Molnár Tímea: egyfelől szeretnének elkerülni minden intézmény-bezárást (a Pentele városrészi idősek otthonát szüntette volna meg a korábbi konstrukcióban az önkormányzat – a terv ellen a gondozottak és hozzátartozóik nagyszabású aláírásgyűjtési akciót is kezdtek), másrészt a munkavállalói létszám megtartását szorgalmazzák. Ezzel együtt is lehetséges több millió forint megtakarítása, magyarázta a szakszervezeti vezető.
A háromoldalú tárgyalásokon – a szakszervezet és a fenntartó önkormányzat mellett a munkáltató ESZI is bekapcsolódott az egyeztetésekbe – remény van az álláspontok közelítésére; hogy milyen mértékben, hamarosan kiderülhet: folyt. köv. csütörtökön – biztató előzmények után erősödő reményekkel.
Kapcsolódó cikkek:
1. | 2012-01-25 20:55:11 Link Válasz Gondozott (nem regisztrált felhasználó) Ne hagyjátok magatokat !!
2. | 2012-01-26 08:43:57 Link Válasz Jövőnk a Tét (nem regisztrált felhasználó) A BÓVLI kategóriába sorolt önkormányzat már az öregeket is nyomoritani akarja? Pedig aki az időset nem tiszteli maga sem jogosult tiszteletre. 1 válasz
3. | 2012-02-10 10:55:51 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) válasz erre: Jövőnk a Tét @ 2012-01-26 08:43:57 Ehhez mit szóltok? Már legalább 6x olvastam itt-ott...
" Ferenc | Igaz, vagy nem?
2012 02 9 |
18:25
A kommunista rezsimben megnyomorított magyar nép a 3/3-as Szilágyi Miklós által vezetett "Jövőnk a tét" Hagyományőrző közhasznú Egyesületet MOCSKOS KOMMUNISTA kategóriába sorolta!!!"