2013. május 24. (péntek) - Eszter, Eliza
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2012. március 29. (csütörtök) 17:36

Floorball: startol a MEFOB-döntő

Negyven mérkőzésen, közel kétszáz sportoló küzdhet meg egymással a floorball MEFOB országos döntőjében holnaptól a Campus Arénában. A háromnapos viadal nagy csatát ígér, amelyet nem csak helyszínen, az interneten is nyomon követhetnek a sportág barátai.

Egy beharangozó már született a DO-n, de az esemény súlya utolsó utáni figyelmeztetést is indokol: március 30-án, pénteken veszi kezdetét a Decathlon Magyar Egyetemi-Főiskolai Floorball Bajnokság országos döntője városunkban – a megméretés keretein belül több mint 200 egyetemista és főiskolás mérkőzik meg egymással a verseny három napja alatt. A közel 40 mérkőzésen kiderül majd, hogy az országban melyik felsőoktatási intézmény a floorball sportág legjobbja. Helyszínként nem csupán a Campus Aréna pályája áll majd a játékosok rendelkezésére, hiszen városszerte különböző kedvezményekkel élhetnek a résztvevők, a számukra ingyenes tömegközlekedési lehetőség pedig nagyban megkönnyíti a városon belüli közlekedést.

Az érdeklődők három napon keresztül látogathatják meg az összecsapásokat a Dunaújvárosi Főiskola "A" épületének Campus Arénájában. Az első mérkőzés március 30-án délután három órakor kezdődik, a további küzdelmek egészen vasárnap kora délutánig tartanak majd. A tornára készült honlapon folyamatosan olvashatóak a friss hírek és a mérkőzésekkel kapcsolatos tudnivalók, és aki esetleg nem tudja a helyszínen megtekinteni a találkozókat, annak sem kell szomorkodnia: a webes felületen minden mérkőzésről élő videó-közvetítést ígérnek a torna szervezői.

Kapcsolódó link:

MEFOB-döntő a weben

Dunaújvárosi Főiskola 

(A DO a Decathlon Magyar Egyetemi-Főiskolai Floorball Bajnokság floorball döntőjének médiatámogatójaként veszi ki részét a program népszerűsítéséből!)

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó...

Linkek

Dunaújvárosi Főiskola
hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

3-SZOBÁS + NAPPALI, 70m2-...

3-SZOBÁS + NAPPALI, 70m2-...(kínál) A lakás tágas jól szeparált és felújított! ELCSERÉLNÉM KISEBBRE! 1.5-szobásra vagy 2-re a 2.-ig,... tovább

Összes hirdetés: 2210 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.