
Példás egyóttműködés
Remek eredmények után töretlen folytatás – szép sikerrel fut a Pannon Oktatási Központ szépkorúaknak szervezett internetes tanfolyama, a "Kattints rá, Nagyi!", tudatta a DO-val Nagy István Zoltán, az intézmény informatika tanára. Amint arról a DO is beszámolt a kezdetek kezdetén, a Pannon 2007-ben futott neki először az időseknek szervezett webes felhasználói kurzusnak: a Budapesti Művelődési Központ és a UPC programját adoptáló kurzus a kezdetek kezdete óta rendkívül nagy népszerűségnek örvend, az idei évre már hét tanfolyamra kaptak akkreditációt, folyamatosan fogadják a jelentkezőket a városból és a kistérségből, magyarázza Nagy István Zoltán:
– A jelentkezők száma, a folyamatos érdeklődés már önmagában is siker iskolánknak, de ami igazán szép, hogy nyugdíjasaink nem állnak le az alaptanfolyamnál – igény mutatkozott a folytatásra is. Ezért iskolánk indított egy haladó képzést, amit szintén nagy sikerrel teljesítettek az "örökifjak". Most ott tartunk, hogy a tanfolyam folytatását kérték – ezen a héten már egy kiscsoportos foglalkozás keretében elkezdődött a "Haladók haladója" tanfolyam is – ami országos viszonylatban is példátlan a program történetében!

Papik is kattinthatnak (a képek illusztrációk)
A program szakmai koordinátora kiemelte: a kis csapat nagyon lelkes, önállóan vezetik facebook-csoportjukat, valódi közösségi életet élnek, folyamatosan segítik és inspirálják egymást a hipertérben. A szépkorúak lelkesedése olykor még a tanfolyam szakmai vezetőjét is ámulatba ejti:
– Meglep, olyakor kifejezetten csodálattal tölt el az idős résztvevők hihetetlen aktivitása: rendkívül pozitívnak érzem, hogy az idős kor ellenére is ennyire aktív marad az ember. Jó lenne, ha több emberben tudatosulna ez a fajta mentalitás, közösségi gondolkodás – többen a résztvevők közül a fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel vetik be magukat a tanulmányokba – öröm velük dolgozni, együttműködni!
Kapcsolódó cikk:
Kapcsolódó link:
Nincsenek hozzászólások