2013. május 21. (kedd) - Konstantin
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2012. május 8. (kedd) 09:04

Birkózás: egy vigaszági érem jutott

A Dunaferr SE két fiatal birkózója, Zellei Péter és Zellei Áron is egy nemzetközi rangsorversenyen vett részt a hétvégén, s bár mindketten vereséggel nyitották a tornát, végül egy érmet csak sikerült szerezniük a rangos megméretésen.
Zellei Áron bronzig jutott
Zellei Áron bronzig jutott
Nemzetközi szabadfogású kadet rangsorversenyt rendeztek a közelmúltban Szigetszentmiklóson, melyen a Dunaferr SE tehetséges birkózói, Zellei Péterés Zellei Áron is részt vettek. Péter ráadásul úgy, hogy serdülőként, azaz egy korcsoporttal fiatalabbként indult el a megméretésen. Ez még az eredményében meg is mutatkozott, hiszen rögtön az első mérkőzésén vereséget szenvedett, s mivel legyőzője később nem jutott a fináléba, így végül helyezetlenül zárt a viadalon.
Zellei Áron is vereséggel kezdte a tornát, ám mivel legyőzője később a fináléba jutott, így ő a vigaszágon folytathatta a küzdelmeket, ahol remek versenyzéssel, jó birkózást bemutatva végül sikerült megszereznie a dobogó harmadik fokát. A Dunaferr kétfős különítményének edzője, Asztalos Bálint elégedett volt a tanítványai teljesítményével, áll az egyesület DO-hoz eljuttatott beszámolójában.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

2. emeleti lakás a Békében kiadó. ...

2. emeleti lakás a Békében kiadó. ...(bérbe ad) Békevárosrészben 2 szobás,erkélyes,berendezett,tiszta lakás négy emeletes ház 2. emeletén kiadó. Buszmegálló... tovább

Összes hirdetés: 2249 db

Apró

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.