2013. május 20. (hétfő) - Bernát, Felícia
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2012. június 28. (csütörtök) 14:45

Úszás: hajrá – már az olimpia előtt!

Úszás: hajrá – már az olimpia előtt!

Célegyenesbe fordultak, kőkeményen készülnek a londoni ötkarikás játékokra a dunaújvárosi úszók, akik közül Balog Gábor és Takács Krisztián is előrelépést vár magától a négy évvel korábbi eredményeikhez képest.
nagyítás Optimista felhangokkal
Optimista felhangokkal
Lassan, de biztosan véghajrájához ér úszóink olimpiai felkészülése, s Balog Gábor (200 hát), valamint Takács Krisztián (50 gyors) is nekivág a londoni ötkarikás játékoknak azért, hogy minél szebb eredményekkel örvendeztessék meg magukat, illetve az értük szurkolókat.

Tervszerű felkészülés

A DVSI-Dunaferr csapatának versenyzői vasárnapig itthon készülnek az előttük álló feladatokra, majd hétfőtől már az Egerben rendezendő edzőtáborában igyekeznek formába hozni magukat az augusztusi megméretésre.
Még mielőtt a dunaújvárosi versenyzők útra keltek volna az egri edzőtáborba, arra kértük őket, hogy számoljanak be a mögöttük hagyott időszak eseményeiről, az eddig elvégzett munkáról. Mint azt versenyzőink elárulták, a felkészülésükkel semmi gond nem akadt eddig – bár az is igaz, hogy Balog Gábor jóval izgalmasabb hónapokon van túl, mint Krisztián, aki már korábban biztosította részvételét az olimpián.
Balog Gábor: - Szerencsére eddig semmi nem hátráltatta a felkészülésemet, s bár az olimpiai indulásért egy kicsit azért izgulni kellett, de az Európa-bajnokságon úszott időmmel végül csak sikerült másodszor is kijutnom a nyári játékokra. Éreztem persze, hogy képes lehetek erre, mert az Országos Bajnokságon is bennem volt a kvalifikációs idő megszerzése, ám akkor még nem jött össze, de az Európa-bajnokságnak más taktikával vágtunk neki, ami meg is hozta az eredményét. Ezek után jött a Budapest-bajnokság, ahol edzés mellett úsztam több számban is - és ez a terheléses úszás egy újabb lökést adott számomra a további felkészüléshez.
nagyítás Takács Krisztián: egyre gyorsabb tempót fogni!
Takács Krisztián: egyre gyorsabb tempót fogni!
Takács Krisztián: - Nagyon nyugodt felkészülésen vagyok túl idáig, sokat segített, hogy nem aggódtam a londoni indulás miatt, hiszen nem kellett már az kvalifikációs időért harcolni. Az Országos Bajnokságon is jól ment az úszás, s bár az Európa-bajnokság sikerülhetett volna jobban is, ez a mostani kilencedik hely nem viselt azért meg annyira, mint a korábbi négy. Úgy érzem, hogy jól sikerült az erőnléti munka is; vagyis eddig minden a tervek szerint alakul a nyári felkészülésben.

Jöhet a gyorsítás

Balog Gábor és Takács Krisztián számára most következik a munka hajrája - mint azt érdeklődésünkre elárulták, most már a formába hozáson lesz a nagyobb hangsúly.
B. G.: - Hétfőtől három hétig Egerben leszünk, s bár még edzőmmel, Kovács Józseffel nem beszéltünk arról, hogy pontosan milyen munkát végzünk majd, ám biztos, hogy az erőnléti feladatok nagy részének vége lesz, s már elsősorban a gyorsításon, a formába hozáson lesz a nagyobb hangsúly.
T. K.: - Túl nagy csoda már nem történik a hátralévő időszakban, ám ez nem jelenti azt, hogy lazíthatnánk – sőt, nagyon fontos szakasza következik a felkészülésnek, hiszen most már egyértelműen a gyorsítás az elsődleges szempont. Ráadásul erre Londonban is nagyon oda kell figyelnem, mert viszonylag későn úszom majd, így az igazi formába hozásra majd csak ott kerül majd sor. Szerencsére a rajtolásom egyre jobb már; jelenleg az ugrás utáni pozíciófogáson kell javítanom, ami persze nem egyszerű, de bízom benne, hogy augusztusig ebben is sikerül előrébb lépni.

Egy grádiccsal feljebb

Beszélgetésünk végén természetesen feltettük azt a kérdést is úszóinknak, hogy mivel lennének elégedettek az olimpia után, s mint azt mindketten elárulták, azzal a céllal vágnak neki a versenynek, hogy előrébb lépjenek négy évvel ezelőtti eredményükhöz képest.
nagyítás Balog Gábor: középdöntős álmok
Balog Gábor: középdöntős álmok
B. G.: - Négy éve mindössze tizenhét évesen jutottam ki az olimpiára úgy, hogy beáldoztam előtte az ifjúsági Európa-bajnokság aranyérmét. Ez bejött, mert ott lehettem Pekingben, ami óriási élmény volt, ám az a verseny egyfajta nyaralás volt számomra. Most azonban másként lesz: huszonegy évesen már mindenképpen szeretnék előrébb lépni. Abban reménykedem, hogy sikerül eljutnom a középdöntőig, vagyis bejutok a legjobb tizenhat közé, s mindezt szeretném egyéni csúccsal véghezvinni. Kicsit nehezíti a helyzetet, hogy délelőtt lesznek az előfutamok, ám az Európa-bajnokságon is jól ment az úszás, ezért nagyon bízom abban, hogy az olimpián is jól teljesítek majd.
T. K.: - Nagyon nehéz jósolni, hiszen 50 gyorson századmásodpercek dönthetnek arról, hogy valaki továbbjut-e egy előfutamból, vagy már csak a lelátóról követheti figyelemmel a további küzdelmeket. Nem is szeretek ezért jósolni, de céljaim persze vannak. Szeretném túlszárnyalni a négy évvel ezelőtti kilencedik helyezésemet, vagyis döntős úszásban reménykedem, s emellett jó lenne megjavítani a 21.97-es időmet is. Szerencsére nincs rajtam nyomás, s emiatt talán jó is volt, hogy "csak" a kilencedik lettem az Eb-n, mert így kicsit kiestem a látókörből. Az olimpián persze szép eredményben bízom - lesz kicsivel több mint húsz másodpercem arra, hogy megmutassam azt, milyen munkát végeztem az elmúlt négy évben! 
nagyítás Stabilitásfokozás - köszönettel! (Katt a képekre a nagyításért!)
Stabilitásfokozás - köszönettel! (Katt a képekre a nagyításért!)
A felkészülési program utolsó – de egyáltalán nem utolsósorban említendő – elemeként fontos tudni, hogy úszóink a világversenyeken szabványos rajtkőről startolva végzik edzésprogramjukat. A felkészülés és az eredmények szempontjából perdöntőnek számító elem kiépítésében – egészen pontosan a rajtkő védelem és stabilitás megteremtésének kényes feladataiban – két cég, a baracsi székhelyű Alteferro Bt., valamint a dunaújvárosi Alap-Ép Kft. ügyvezetőinek, Csányi Zoltánnak és Balogh Zoltánnak jár nagy-nagy köszönet!
Fel, Londonra – hajrá, srácok, drukkolunk nagyon!

Kapcsolódó link:

(A Dunaújváros Online olimpikon úszóink médiatámogatójaként veszi ki részét a londoni játékokra készülő sportemberek népszerűsítéséből!) 

Hozzászólások

Új hozzászólás

Nincsenek hozzászólások

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó...

Linkek

Dunaferr SE
hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Kulcson kapható és kiváló házikó!...

Kulcson kapható és kiváló házikó!...(kínál) Eladó egy felújított,tetőtér beépítéses,170m2-es tégla ház.A telek 2400m2,rendezett.2 garázs,pince,terasz is... tovább

Összes hirdetés: 2244 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.