2013. május 19. (vasárnap) - Ivó, Milán
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Kultúra

BARTÓK KAMARASZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETEK HÁZA

2012. július 15. (vasárnap) 17:30

Bartók: évad előtt bérletakció

Bartók: évad előtt bérletakció

Rendkívüli akcióval kezdi meg a következő évadra szóló bérletek árusítását a Bartók Kamaraszínház: a kezdeményezéssel elsősorban a régi bérleteseknek kíván kedvezni az intézmény – de persze az újonnan igénylőket is szeretettel várják és szívesen látják! Infóözön és kínálat itt!
Pazar kínálat, parádés szereplőkkel (Fotó: Mészáros Csaba)
Pazar kínálat, parádés szereplőkkel (Fotó: Mészáros Csaba)
Folytatják az intézményi tradíciókat, a 2012/13-as évadra is meghirdeti az őszi és tavaszi bérletsorozatát a Bartók Kamaraszínház, áll az intézménytől a DO-hoz eljuttatott összegzésben.

Rendhagyó így is, úgy is

A következő évad egyik újítása az lesz, hogy a bérlet a három vendégjáték mellett már a színház egy saját produkcióját is tartalmazza. Szintén rendhagyó kezdeményezés, hogy minden eddiginél korábban megkezdik a bérleti program népszerűsítését: a régi bérleteseknek július 16-tól 20-ig, azaz hétfőtől péntekig teremtenek elővételi lehetőséget, az újonnan igénylők pedig július 23-tól vásárolhatják meg őszi bérleteiket – de igényeiket természetesen korábban is jelezhetik. 
Szintén fontos újítás, hogy a bérleteket érdemes minél hamarabb beszerezni: aki augusztus 3-ig biztosítja helyét a sorozatban, kedvezményt kap a bérletek árából!

Tételes kínálat

Az intézményi összeállításban részletesen olvasható az ősz sorozat kínálata – íme: októberben a Bartók saját bemutatójának tapsolhat a közönség: a Don Juan menyasszonyai című színmű az örök férfi-nő párbajokat veszi górcső alá, "zenés felüdülésekkel, táncos formákkal és vidám mélyberepüléssel" – Táborosi Margaréta rendezésében Widder Kristóf (e.h.), Lapis Erika, Tőkés Nikoletta, Csadi Zoltán és Gasparik Gábor játékának tapsolhat a publikum októberben.
Jövővallatók: világ az egész színház
Jövővallatók: világ az egész színház
A folytatás egy kortárs klasszikus: Tennessee Williams korszakos drámájából Vágyvillamos címmel a Radnóti Színház készített torokszorító játékot – a novemberben esedékes előadás Kováts Adél, Csányi Sándor és Petrik Andrea játékável ejtheti rabul a közönséget Zsótér Sándor rendezése.
A következő produkció egy nagyszabású kísérlet, hiszen Árkosi Árpád rendezésében a Nézőművészeti Kft. társulata a Nézőművészeti Főiskola című előadással lép közönség elé – Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Katona László játéka a közeljövő titkos és tudományos színházi világába kalauzolja a jelen közönségét. Vigyázat – a decemberben esedékes előadás csak ép rekeszizmú és erős idegzetű színházbarátoknak javallt!!!
Világpremier után a Bartók színpadán (Fotó: Kállai-Tóth Anett)
Világpremier után a Bartók színpadán (Fotó: Kállai-Tóth Anett)
A sorozat utolsó darabja egy januári előadás: Avery Corman legendás filmje, a Kramer kontra Kramer színpadi verzióját az Orlai Produkciós Iroda hozza a Bartókba: Kovács Patrícia és Nagy Ervin örömjátéka egyben a darab világpremierje is volt! 

Jelentkezni lehet!

A bérleti sorozatról további információval a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza szolgál – személyesen a Bartók tér 1. cím alatt, de várják a jelentkezéseket a 25/402-598-as telefonszámon, valamint az intézmény szervezői csoportjának központi e-mail címén. 
A kínálat imponálóan gazdag és változatos – érdemes mielőbb jelentkezni!

Kapcsolódó link:

Kapcsolódó face:

Bartók a face-en

(A Dunaújváros Online a Bartók Kamaraszínház médiatámogatójaként veszi ki részét a bérleti program népszerűsítéséből!) 

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2012-07-16 02:54:17 Link Válasz Montgoméri (nem regisztrált felhasználó) Jól hangzó kínálat, bár azt gondolom, sokkal több lenne ebben a színházban. Picit több vállalkozókedvvel, picit több marketinggel, mit mondjak még... kitartással és tehetséggel el lehetne oda jutni, hogy a Bartók ne csak egy tétel legyen a város kiadási listáján, amelyik kipipál évente 40 ezer elit látogatót, hanem egy igazi nyüzsgő, pezsgő hely, ahoval trendi dolgok mellett komolyakért is érdemes betérni.
Egy biztos, ez egy lagymatag kínálat. Hol vannak a nyáresti koncertek? Hol a Mozaik - tudom, ez nem Bartókos rendzevény volt - miért van az, hogy sok százmillióért másodrendű színdarabocskákat kapunk hetente háromszor max?
Szóval tehetség, és marketing. Aztán ha ez megvan, vállalkozókedv, és kicsit több kínálat. Mi pedig, mint közönség... ott leszünk.

2. | 2012-07-16 13:58:12 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Szerintem illő volna egy-egy bérletsorozatban klasszikus műveket is kínálni. Hiányolom az Örkényt, a Katonát, az olyan sikeres kísérleti előadásokat, mint például a Hopparték Korijolánusza. Remélem, bérleten kívül találkozhatunk velük.

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Táncsics Mihály utcában, 1,5 szobás...

Táncsics Mihály utcában, 1,5 szobás...(kínál) A lakás könnyen megközelíthető, bolt, buszmegálló, iskola pár perces közelségben. tovább

Összes hirdetés: 2239 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.