
Intézményi háttér
A továbbtanulók számára július 24-én, azaz jövő kedden este következik az igazság pillanata, a tervek szerint ugyanis ekkor hozzák nyilvánosságra a felvételi ponthatárokat, adta hírül az EduPress nyomán a Dunaújvárosi Főiskola.
Ponthatárok, de gyorsan!
A DO-hoz is eljuttatott összeállítás szerint nyolc órakor válnak nyilvánossá a szeptemberben kezdődő felsőoktatási képzések felvételi ponthatárai – a pontszámok az elmúlt esztendők gyakorlatához híven egy matematikai algoritmus segítségével születnek meg, amely a keretszámok és az intézmények kapacitását, valamint a jelentkezők összpontszámát, illetve a megjelölt képzések sorrendjét figyelembe véve számítja ki az eredményeket. A ponthatárok a hivatalos kihirdetést követően leghamarabb a FELVI weboldalán lesznek elérhetők, de a nagy közösségi portálra is azonnal kikerülnek – a főiskola hivatalos pontszámait terveink szerint még kedden este publikáljuk a DO felületein is.
A ponthatárok ismeretében a hivatalos értesítést a besorolási döntésről – azaz arról, hogy ki melyik intézmény mely képzésére került be és hová nem - az Oktatási Hivatal küld tájékoztatót. A sikeres felvételiről és a kapcsolódó tudnivalókról (beiratkozás, gólyatábor, hasonlók) természetesen az adott egyetem, főiskola is értesíti a jelentkezőt.
Pótfelvételire fel
Mint köztudott, minden továbbtanuló csak egy helyre kerülhet be – függetlenül attól, hány helyre jelentkezett. E ponton lép a körbe a jelentkezéskor szabott sorrend: a továbbtanuló oda kerül, ahol felvételi összpontszáma először éri el a megállapított ponthatárt. Ha a jelentkező összpontszáma minden jelentkezési helyén alacsonyabb, mint a megjelölt képzések ponthatárai, nem vehető fel egyetlen szakra sem a mostani eljárásban – ám marad egy nyitott ajtó számára: újra próbálkozhat az augusztusi pótfelvételi során!

Normál üzemmód (képeink illusztrációk)
A DF nemcsak a kedden este esedékes húzásra, de a pótfelvételi eljárásra is kiemelt figyelmet fordít: a honlapunkhoz eljuttatott menetrend szerint július 30. és augusztus 10. között jelentkezhetnek a pótfelvételi szakokra a továbbtanulók.
Fontos tudnivaló, hogy a szakok listáját várhatóan a pótfelvételi nyitónapján, vagyis július 30-án hozza nyilvánosságra az intézmény – és már az is biztos, hogy augusztus 6-án pótfelvételi nyílt napra várja az érdeklődőket a főiskola. Ennek pontos programjával is jelentkezünk majd!
Kapcsolódó link:
Nincsenek hozzászólások