2012. július 26. (csütörtök) 13:55
Labdarúgás: 4-4 volt a kispálya slágere
Három mérkőzéssel folytatódott tegnap az I. Decathlon Nyári Kispályás Labdarúgó Bajnokság küzdelemsorozata, amelyen több érdekesnek ígérkező találkozó várta a sportág városi szerelmeseit.
A Dunaferr iskola salakos pályáira kilátogatóknak ezúttal sem kellett csalódniuk, hiszen a három találkozóból kettőn óriási küzdelmet, s természetesen sok gólt is láthattak tegnap délután. A nap első meccsén a River Plate és a Dr Ink Team csapott össze egymással, ám hiába ígérte a papírforma a River sikerét, végül 4-4-es döntetlennel ért véget a csata. Ugyanezt az eredményt hozta a következő meccs is, melyen a Danger és a Pannónia Életbiztosító lépett a salakra, ám hiába vezetett háromszor is a Danger, a csere nélkül kiálló ellenfél remekül küzdött, s végül megmentette az egyik pontot a rangadón. Nem ismert azonban kegyelmet az Irapuató gárdája, mely 7-2-re legyőzte a 10. helyezett FC Kölni gárdáját, s fölényes sikerének köszönhetően feljött a bajnoki tabella második helyére.
A bajnokság hatodik fordulójának programja holnap folytatódik, méghozzá három újabb találkozóval. Délután fél hattól az Anti FF és a Hungária csapatai mérkőznek meg egymással, míg egy órával később a Riki FC és a Yaffa Szünet meccsét tekinthetik meg az érdeklődők. Este fél nyolctól lép pályára a listavezető Frankcity gárdája, mely az utolsó előtti helyen álló Haverock formációja ellen erősítheti meg első helyét a bajnokságban.
Eredmények:
River Plate – Dr Ink Team 4-4
Danger – Pannónia Életbiztosító 4-4
FC Kölni – Irapuató 2-7
Pénteki menetrend:
17:30 Anti FF – Hungária
18:30 Riki FC – Yaffa Szünet
19:30 Haverock – Frankcity
Összes hirdetés: 65 db
|
HR Contact Masszázs
Egészség, szépség |
Paszorek
Környezetvédelem |
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás |
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés |
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség |
Kovács István egyéni vállalkozó
Épületgépészet |
City Autós - Motoros Iskola
Oktatás |
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás |
Munkavédelem, tűzvédelem
Tűzvédelem |
Összes cég: 1014 db
Nincsenek hozzászólások