2013. május 19. (vasárnap) - Ivó, Milán
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

Sport

ISD DUNAFERR Zrt.

2012. július 16. (hétfő) 09:23

Labdarúgás: szép győzelem az FTC ellen

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Dunaújváros Pálhalma ASE Nb III-as labdarúgó csapata. Jakab Elek alaposan megerősített együttese a Ferencváros élvonalbeli gárdájának második "sorát" győzte le a fővárosban két góllal: 4-2 a vége, soha szebb rajtot a tréning időszakában!
Tempóelőny (Fotó: DO-archív)
Tempóelőny (Fotó: DO-archív)
Zajlik az élet a DPASE labdarúgó csapatánál, mely nem titkoltan azzal a céllal vág neki az előtte álló NB III-as szezonnak, hogy kiharcolja a feljutást a másodosztályba. A csapat vezetése ezért mindent meg is tesz, ugyanis több egykori élvonalbeli labdarúgóval is megerősítette a csapat keretét. Így igazolt Dunaújvárosba Milinte Árpád, illetve Sitku Illés is, akiktől egyértelműen azt várják a csapatnál, hogy segítsenek elérni a kitűzött célokat.
Jakab Elek együttese már meg is kezdte felkészülését az új idényre sőt, hétvégén lejátszotta első edzőmérkőzését is, méghozzá szombaton délután az FTC vendégeként. Pontosabban a Ferencváros második sorának vendégeként, ugyanis a fővárosiak aznap már játszottak egy felkészülési találkozót, így a mieink ellen az első keret pár labdarúgója mellett próbajátékosok, illetve a második csapat focistái léptek pályára. Nos, túl sok siker ezúttal nem jutott a zöld-fehéreknek, mert a Pálhalma gárdája alaposan meglepte a hazaiakat. Együttesünk Godslove góljával már a 15. percben vezetéshez jutott, majd újabb negyed óra elteltével Perovics révén kéttalálatnyira növelte előnyét (0-2).
Ugyan a hazaiak tíz perc elteltével szépítettek, ám a mieink Villám Balázs nagy góljával pillanatok alatt visszaállították a két csapat közti korábbi különbséget, melyet a szünetig biztosan meg is őriztek (1-3). A térfélcserét követően is veszélyesebben játszott együttesünk, mely a 61. percben Salamon szép fejesével már a kiütés szélére sodorta a vendéglátókat. A Fradi játékosai persze igyekeztek szépíteni az álláson, s ez Orosz révén össze is jött nekik, ám a DPASE 4-2-es, magabiztos győzelmét így sem tudták megakadályozni. A mieink teljesítménye mindenképpen bíztató volt, s bár a felkészülési mérkőzésekből nem érdemes túl sok következtetést levonni, az azért látszik, hogy a DPASE gárdája képes lehet elérni a bajnokság előtt kitűzött céljait.

FTC – DPASE
2-4
(1-3)
A DPASE gólszerzői: Godslove, Perovics, Villám, Salamon.

Hozzászólások

Új hozzászólás

1. | 2012-07-16 18:30:44 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) Mikor kezdődik az NB3-as szezon?

2. | 2012-07-16 19:23:37 Link Válasz Névtelen (nem regisztrált felhasználó) remek eredmény, lehet gyúrni a megye egyre....

12px
Megosztás: Facebook Megosztás: Twitter Megosztás: MySpace Megosztás: Iwiw Megosztás: Google Megosztás: Live Megosztás: Delicious Megosztás: Digg Megosztás: Multiply Megosztás: Slashdot
Megosztás: myAOL Megosztás: Yahoo Bookmarks Megosztás: Yahoo MyWeb Megosztás: Blogmarks Megosztás: Diigo Megosztás: Reddit

Megtalálhatsz minket a Facebook-on is.
Csatlakozz hozzánk!

hírtérkép
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Táncsics Mihály utcában, 1,5 szobás...

Táncsics Mihály utcában, 1,5 szobás...(kínál) A lakás könnyen megközelíthető, bolt, buszmegálló, iskola pár perces közelségben. tovább

Összes hirdetés: 2239 db

Apró

Hirdetési Kampány

Vegyes | Kínál

Hirdetési Kampány

Összes hirdetés: 63 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.