2012. július 1. (vasárnap) 09:07
Városháza: választás online

Hét jelölt részvételével kezdődött időközi önkormányzati választás reggel hat órakor városunk 7-es választókerületében.
9 óra: 7,45 százalék
A választási irodától kapott adatsor szerint délelőtt hét óráig 48-an, a választásra jogosultak 1,19 százaléka, míg délelőtt kilenc óráig 300-an (7,45 százalék) járultak az urnákhoz a 7-es választókörzetben tartott időközi önkormányzati választáson. Dr. Kukorelli Sándor jegyző elmondása szerint a körzetben összesen 4028-an élhetnek szavazati jogukkal a ma este hét óráig tartó időközi választáson.
Korábban írtuk már, de nem árt tudni, hogy a 7-es választókörzetben összesen öt szavazókörben adhatják le voksaikat a választásra jogosultak: 9-es szavazókör (Hild iskola), 30-as szavazókör (Szilágyi iskola), 31-es szavazókör (Bánki középiskola), 32-es szavazókör (Bánki középiskola), 33-as szavazókör (Aprók Háza Óvoda). Mint azt dr. Kukorelli Sándor érdeklődésünkre elárulta, az időközi választás eddig minden szempontból rendben zajlik, eddig semmilyen rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés az irodához.
11 óra: 512 választó
A részvételi arány továbbra is jónak mondható, árulta el megkeresésünkre Dr. Kukorelli Sándor a Helyi Választási Iroda vezetője, aki azonnal közölte is a friss adatokat. Mint azt megtudtuk, délelőtt tizenegy óráig 512 fő, a választásra jogosultak 12,71 százaléka adta le voksát a hét jelölt valamelyikére a 7-es választókörzet öt szavazókörének valamelyikében. Rendkívüli eseményről szerencsére továbbra sem érkezett bejelentés a választási irodához, vagyis továbbra is csendben-rendben zajlik az időközi voksolás, melynek további eredményeiről délután három órakor számolunk be olvasóinknak.
15 óra: 16,16 százalékon
Valószínűleg a rettentő kánikula miatt, de délutánra jelentősen csökkent a választási kedv a 7-es körzetben, ahol egy óráig a voksolásra jogosultak 15 százaléka (604 fő) járult az urnákhoz. Dr. Kukorelli Sándor az újabb részeredményekről szólva elárulta, hogy délután három óráig mindössze 47 fővel nőtt a szavazók száma, vagyis eddig 651-en, a voksolásra jogosultak 16,16 százaléka kereste fel a szavazóköröket. Mint az a választási iroda vezetője elmondta, rendkívüli esemény továbbra sem akadályozta a voksolás menetét, vagyis minden a legnagyobb rendben, az elképzelések szerint zajlik, s remélhetőleg a részeredményekkel kapcsolatos utolsó bejelentkezésünk alkalmával sem számolhatunk be semmilyen zavaró körülményről.
17.15: 20 százalék közelében
A kora délutáni inaktivitás után azért egy kicsit feljebb csapott a választási kedv az elmúlt órákban. Dr. Kukorelli Sándor jegyző, a Helyi Választási Iroda vezetője kérdésünkre ugyanis azt árulta el, hogy az urnazárás előtti utolsó, negyed hatig leadott adatok közel száz fővel nőtt a szavazók száma. A negyed hatos részeredmények alapján eddig 767 fő, a választásra jogosultak 19,05 százaléka járult ugyanis az urnák elé, így az előzetes becslések alapján valamivel húsz százalék fölötti lehet majd a részvételi arány a 7-es körzet időközi választásának zárultával. Ahogy eddig, úgy továbbra sem számolhatunk be semmilyen rendkívüli eseményről a voksolással kapcsolatban, s online közvetítésünk záró "epizódjában" már remélhetőleg a végeredménnyel tudunk majd szolgálni olvasóinknak.
Nagy Zoltánné a nyertes
Nagy Zoltánné, a Fidesz jelöltje lett a 7-es választókörzet képviselője, miután az érvényes szavazatok közül 295-öt gyűjtött be a mai időközi választáson, tudatta honlapunkkal a választási végeredményt Németh Tünde önkormányzati szóvivő. A választás nem jogerős végeredménye alapján a jogosult 4028 választó közül 835-en járultak ma este hétig az urnákhoz, ami 20,73-as részvételi arányt jelent.
A voksok tételes átszámolása során kiderült, hogy a második helyen az MSZP jelöltje, Magyar András végzett 283 érvényes szavazattal, a harmadik pozíciót Kozma Erzsébet (független jelölt) szerezte meg, aki 110 voksot kapott. A Jobbik jelöltje, Csóka Bernát 56 szavazatot gyűjtött a mai nap folyamán, míg a Demokratikus Koalíció színeiben induló Czuczor Zsoltra 41-en szavaztak. A hatodik helyen a függetlenként szereplő Szilágyi Miklós végzett 36 szavazattal, míg az LMP-s Gergely Ákos 14 voksot gyűjtött be választóitól.
Mint az Németh Tünde érdeklődésünkre elárulta, az időközi választás csendben, nyugodtan zajlott, semmilyen rendkívüli eseményről nem kapott bejelentést a választási bizottság. Fontos információ, hogy a jelenlegi eredménnyel kapcsolatban mostantól számított két napon belül, július 3-án délután négy óráig lehet jogorvoslati kérelemmel élni, amennyiben az említett időpontig nem érkezik ilyen kérelem, úgy a választás végeredménye jogerőre emelkedik.
2 szobás üres lakás hosszabb távra...
(bérbe ad) Római körút elején liftes házban 2 szobás , felújított lakás kiadó junius 1-től 30.000 Ft+rezsi üresen... 
Összes hirdetés: 2247 db
Összes hirdetés: 56 db
|
HR Contact Masszázs
Egészség, szépség |
Paszorek
Környezetvédelem |
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás |
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés |
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség |
Kovács István egyéni vállalkozó
Épületgépészet |
City Autós - Motoros Iskola
Oktatás |
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás |
Munkavédelem, tűzvédelem
Tűzvédelem |
Összes cég: 1014 db