
Pezsgő hallgatói élet
Az idei rendes felvételi eljárás keretében a Dunaújvárosi Főiskolán szeptembertől 620 hallgató kezdheti el felsőfokú tanulmányait – de még csak most ér célegyenesbe a pótfelvételi kampány az intézményben.
Segítő kezek
Lássuk az alapadatokat: a már felvettek közül 435 hallgató állami ösztöndíjjal, 185 diák önköltséges képzéseken vesz majd részt. Alapképzésre 436, felsőfokú szakképzésre 141, mesterképzésre pedig 43 hallgató jutott be. A Dunaújvárosi Főiskola is elérhetővé tette az emelt számú jelentkezés lehetőségét a nemzetgazdasági struktúra-eltolódás következtében preferált műszaki és informatikai képzésekre: idén is indul az anyagmérnökök, gazdaságinformatikusok, gépészmérnökök, mérnökinformatikusok és műszaki menedzserek alapképzése, ahová összesen 323 hallgató nyert már felvételt - vagyis az alapképzésre felvettek közel háromnegyede! Felsőfokú szakképzésben nappali tagozaton a rendes felvételi eljárás eredményei alapján hat, míg levelező tagozaton öt szakot indít a főiskola.

Intézményi színek, terek
A DF stratégiai célkitűzése, hogy segítő kezet nyújtson azoknak a tanulóknak, akik idén még nem jelentkeztek, vagy nem jutottak be valamilyen felsőoktatási intézménybe - és esélyt adjon arra, hogy szakmájuk kiváló szakembereivé váljanak!
Tételes kínálattal
A még bizonytalanok megnyerésére a főiskola egyedülálló roadshow formájában toboroz hallgatókat a pótfelvételire jelentkezés időszakában. A roadshow szlogenje is sokatmondó – "Nálunk 240 ponttal is sikeres diplomás lehetsz!" –, a programsorozat keretében három állomáson, Szekszárdon, Baján és természetesen Dunaújvárosban tájékoztatja a felvételiző fiatalokat, és szüleiket a pótfelvételi lehetőségekről az intézmény. Az érdeklődők kipróbálhatják a főiskola hallgatói által fejlesztett pneumobil kisautót és a robotinókat is, míg főiskolai Rádió 24 stábja délutáni kívánságműsorral készül a nagy menetelésekre.

Korszerű eszközpark - korszerű tudás!
A sorozat első állomásaként tegnap délután a Családbarát Strand- és Élményfürdőben debütált a program Szekszárdon, míg augusztus 3-án, pénteken a dunaújvárosi Aquantis Wellness- és Gyógyászati Központ medencéinél folytatódik a kampány, míg az utolsó állomás augusztus 4-én, szombaton Baján, a Sziget Kavalkádon mutatja be pótfelvételi képzési kínálatát a DF.
És ezzel még mindig nincs vége: a kampányt augusztus 6-án, hétfőn 13 órától pótfelvételi nyílt nap zárja a főiskolán. A felvételi pontszámok, a meghirdetett szakok listája, és a pótfelvételivel kapcsolatos információk megtalálhatók a Dunaújvárosi Főiskola honlapján, míg az intézmény felvételi információs irodáján a 25/551-177-es telefonon és személyesen is szívesen állnak az érdeklődők rendelkezésére.
Minden továbbtanulni vágyót és hozzátartozót nagy-nagy szeretettel várnak és szívesen látnak a fent vázolt alkalmakra és helyszínekre - a jelszó változatlan: "Nálunk minden Rólad szól!"
Kapcsolódó link:
Kapcsolódó hangképes: