Dunaújváros Hetilap

Nemzeti közműcég - az olcsó gáz után jön az olcsó áram és távhő

doszerk - 2015. május 22. 7:42

A következő két hétben olyan megállapodások várhatók, amelyekkel az Első Nemzeti Közműszolgáltató a gáz- után az áramszolgáltatást is megkezdheti a jövő félévben, és a távhőszolgáltatással kapcsolatban is megkezdődtek az egyeztetések - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Beszámolója szerint a távhőszolgáltatást érintő tárgyalások nyomán mintegy 90 önkormányzati vállalat került állami érdekkörbe. Így a nemzeti közműszolgáltató olcsó gázt, olcsó áramot és olcsó távhőt szolgáltathat majd - mondta Lázár János.

A miniszter arról is szólt, hogy a társasházi gázmérőórák tervezett cseréje újabb rezsicsökkentést jelenthet.

Ezzel kapcsolatban kifejtette: a Főgáz átvételekor derült ki, hogy a cég - Magyarországon 'talán nem egyedül' - évtizedeken át 'manipulálta' a gázmérőórákat azzal, hogy a társasházakban az indokoltnál nagyobb mérőórákat üzemeltetett, így pedig magasabb volt az alapdíj.

A mostani, az összes egyetemes szolgáltatóra vonatkozó kormányzati terv szerint minden társasházban olyan kapacitású gázmérőórát kell majd üzemeltetni, amely a ház fogyasztásának megfelelő - ismertette Lázár János.

A Főgáz károsult ügyfeleinél a számlában írnák jóvá a visszajáró pénzt - jegyezte meg kérdésre a miniszter.

MTI

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.