Dunaújváros Hetilap

Lehüléssel és esővel jön az ősz - ez vár ránk a hétvégén

doszerk - 2015. szeptember 3. 20:28

Az ősz első hétvégéjén többfelé erős szélre és lehűlésre kell készülni. A maximumok néhol már a 20 Celsius-fokot sem érik el, s helyenként éjszakánként 10 fok körüli lesz a hőmérséklet.

Szombaton országszerte várható eső, néhol jelentős mennyiségű csapadék is hullhat, vasárnap lehet újra naposabb az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Pénteken kezdetben elsősorban nyugaton és északon, majd átmeneti szünet után estétől délnyugat felől egyre többfelé alakul ki eső, zápor, helyenként zivatar. Emellett megerősödik, zivatarok környezetében viharossá is fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 13-18, a legmagasabb hőmérséklet 20-31 fok között alakul, nyugaton lesz a hűvösebb.

Szombaton országszerte várható eső, zápor, főként délen és keleten zivatarok is kialakulhatnak. Jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Elsősorban a Dunántúlon délutántól megerősödhet a szél is. A leghidegebb órákban 12-18 fok lehet. Napközben általában 19-24 fokig melegszik a levegő, de északnyugaton, nyugaton kissé hűvösebb, a Tiszántúlon melegebb is lehet.

Vasárnap kezdetben elszórtan, délután már csak helyenként valószínű záporeső, s többfelé napsütéses időre lehet számítani. A minimumhőmérséklet 11-16, a maximumhőmérséklet 19-24 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.

MTI

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.