Dunaújváros Hetilap

Tartsd szárazon a puskaport!

Ónodi Zoltán - 2016. február 12. 11:20

Közös koncerttel látogat városunkba a Rudán Joe Band és a Kárpátia együttes, melyek ma este fél nyolctól a Doboz Bárban várják a műfaj kedvelőit.

Újra dübörög a nemzeti rock városunkban: február 12-én a Béke téri Doboz bárban hallhatjuk a Kárpátia legújabb számait. Az együttes "Tartsd szárazon a puskaport" címmel indult turnézni, s a körút elnevezésének apropóját az adta, hogy ezredik fellépésének napján jelent meg hasonló címmel a banda tizenhetedik albuma, s ahogy eddig, úgy ezúttal is igazi ropogós riffekre, s kemény megmondó szövegekre számíthatunk tőlük.

Előzenekaruk pedig nem kisebb személyiség lesz, mint Rudán Joe és bandája. Az ősmetál egyik atyjától P.Mobil, Pokolgép, Dinamit és Mobilmánia klasszikusokat hallhatunk, nem feldolgozva, hanem eredeti hangzásban. Joe szereti városunkat, utóbbi időben többször is teltházas koncertet adott, s a városi rendezvényeinken is nagy hallgatóság fogadta, akusztikus duo estjén még a csillárról is lógtak az emberek az MMK-ban. A Rudán Joe Band a tervek szerint háromnegyed nyolckor kezd, majd közvetlen utánuk (kilenc órakor) a Kárpátia csap a húrok közé. A koncert belépőjegyes.

A rovat további hírei: Közélet

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

2024. már. 29.

A közelmúltban bontott zászlót, de az előzménye már a covid idején felbukkant a nagy közösségi portálon: a Szívességfal csoport alapítói hozták létre a Fészek Mentálhigiénés Központot – a tervekről és a bázis hátteréről Molnárné Hruby Enikővel és Törő Violettával beszélgettünk.

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.