Dunaújváros Hetilap

A Semmelweis Egyetem Gyakorló Kórháza lett a városi gyógyintézet

doszerk - 2016. július 20. 14:44

Eredményesen pályázott a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház a Semmelweis Egyetem Gyakorló Kórháza címre. A négy évre szóló együttműködés során orvostanhallgatók tanulnak majd az intézmény falai között.

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Gyakorló Kórháza lesz a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház ez év szeptemberétől négy éven át. A címet tanúsító oklevelet ünnepélyes keretek között prof. Dr. Szél Ágostontól, az egyetem rektorától és prof. dr. Hunyady Lászlótól, az egyetem dékánjától vette át dr. Mészáros Lajos, a kórház főigazgatója és Dr. Jobbágy Lajos orvos-igazgató a Semmelweis Egyetemen július 20-án.

A tavasszal benyújtott pályázat elbírálásához Hunyady László professzor a tanúsítási szabályzatnak megfelelően előkészítő bizottságot hozott létre. A bizottság helyszíni szemlét tartott 2016. június 1-jén. A szemlén dr. Mészáros Lajos bemutatta a kórházat, majd az osztályvezetők saját osztályaikon kalauzolták végig a bizottság tagjait. Ezzel kórházunk egy olyan „elit klubba” került be egyetlen városi kórházként, melynek tagjai között neves fővárosi és megyei intézmények állnak.

vostanhallgatókat, s ezzel az intézmény orvosutánpótlása is kedvezőbb lehet. Az intézményben a rezidensek képzése folyamatosan zajlik, valamennyi osztály rendelkezik a képzéshez szükséges akkreditációval. Ennek köszönhetően a fiatal orvosok a képzési idő nagy részét helyben tudnák eltölteni, ami tovább növeli az intézmény vonzerejét a medikusok és a fiatal orvosok körében. Dr. Mészáros Lajos reményei szerint a négyéves programban az itt gyakorlatot töltők megkedvelik a várost és annak kórházát, ugyanis megtapasztalhatják, hogy itt is bőven találkozhatnak szakmai kihívásokkal és lehetőségük van szakmai fejlődésre.

A kórház menedzsmentje igyekszik családias, támogató légkört kialakítani az intézményben. Lehetőségeik szerint segíteik a rászoruló, kvalifikált dolgozók lakhatását, amiben Dunaújváros Önkormányzata is támogatja az intézményt szolgálati lakásokkal, a Dunaújvárosi Egyetem pedig kollégiumi garzonok kedvező bérlési lehetőségével.

-pantalon.hu/DO-

A rovat további hírei: Közélet

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.