Dunaújváros Hetilap

Sokkak több üzemanyag fogy

doszerk - 2016. július 19. 15:44

Az idén nyáron a szokásosnál jóval több üzemanyag fogy Magyarországon. A benzinpiac növekedése főleg a tavaly ilyenkorinál 15-20 százalékkal alacsonyabb árakra vezethető vissza, míg a jórészt az áruszállításban használt gázolajé a gazdaság erősödésére.

Az idén nyáron a szokásosnál jóval több üzemanyag fogy Magyarországon a hazai és a szlovákiai Lukoil töltőállomásokat üzemeltető Normbenz Magyarország Kft. adatai szerint. „Eladásaink mintegy 15 százalékkal nőttek. A benzin az idegenforgalomnak köszönhetően lett kelendőbb, elsősorban a Balaton és más, kiemelt turisztikai célpontok közelében, míg a dízel a kedvező útviszonyok miatt felpörgő áruszállítás és betakarítási szezon miatt” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Horváth Dori Jenő ügyvezető igazgató. Bár a nyári szabadságok alatt kiürülő nagyvárosokban megcsappan a benzinkutak forgalma, ez a szezonális hatás kisebb kiesést jelent a forgalmazóknak, mint amekkora többletet hoznak az előbb említettek.

A múlt évit meghaladó eladásokra számít a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára is. Grád Ottó a benzinpiac növekedését főleg a tavaly ilyenkorinál 15-20 százalékkal alacsonyabb árakra vezette vissza, míg a jórészt az áruszállításban használt gázolajét a gazdasági erősödésre. A dízel eladásai szerinte kevésbé nőhetnek, mint a benzinéi, mert a termék piacán mostanra állandósultak a 2015-ben jelentkezett előnyök. Ilyen volt a nagyobb kishatárforgalmi értékesítés, illetve a tranzitkamionok magyarországi tankolásai. A MÁSZ tagvállalatai adják el a hazai piacon elkelő benzin és dízel közel kétharmadát. Az idén minden hónapban nagyobb forgalmuk volt, mint 2015 azonos hónapjában.

Fotó:MTI

Még ennél is élénkebb lehetne a piac Horváth Dori Jenő szerint, ha a megerősödött forint nem állná útját, hogy teljes mértékben érvényesülhessen az üzemanyagok dollárban és euróban történő külföldi áresése. Ez azért is gond, mert a hazai lakossági autótulajdonosok viszonylag gyorsan reagálnak az üzemanyagok árváltozására.

Az igazgató úgy véli, hogy az extra igények kielégítése nehéz lehet az európai finomítóknak, amelyek az elmúlt években inkább a kelendőbb dízel előállítására összpontosítottak. (Mindazonáltal a Mol Dunai Finomítója – a társaságtól kapott válasz szerint – gond nélkül szállítja a rendelt mennyiséget.) A kiskereskedőknek jellemzően a kútjaik száz kilométeres körzetében lévő olajfeldolgozóktól érdemes vásárolniuk, de azokat is rendszeresen megversenyeztetik.

A boltok újbóli, vasárnapi nyitva tartása miatt nem csökkent a Lukoil-kutaknál élelmiszert is értékesítő shopok forgalma. „Ugyanolyan árat alkalmaznak, mint a nem töltőállomás mellettiek, és eredetileg sem a nagybevásárlásra nyitottuk őket. Működtetésükkel időt adunk el a vevőknek” – mondta Horváth Dori Jenő.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.