Vízilabda: döntetlen az ausztrálok ellen

spigott - 2016. július 21. 18:03

Sokáig futott az eredmény és ellenfele után, ám végül 7-7-es döntetlent ért el az ausztrálok ellen lejátszott ceglédi edzőmérkőzésen a magyar női vízilabda válogatott.

Az olimpia előtti utolsó felkészülési mérkőzését játszotta ma délután Cegléden a magyar női vízilabda válogatott, mely a világbajnoki ezüstérmes Ausztrália ellen ugrott medencébe. A két dunaújvárosi játékossal, Kasó Orsolyával és Garda Krisztinával felálló magyar csapat a közelmúltban már megmérkőzött a legutóbbi világbajnokság bronzérmesével, ám a BENU Kupán az ellenfél örülhetett az 5-3-as sikernek. A találkozó előtt Bíró Attila szövetségi kapitány abban bízott, hogy az elmúlt napok kemény munkája után képesek lesznek legyőzni ellenfelüket, hiszen a sikerélmény mindenképpen jól jönne csapatunknak az ötkarikás játékok előtt.

Persze az ausztráloknak hasonló céljaik voltak, s azt már az első negyedben igyekeztek tudatosítani is a mieinkkel. Főleg a vendégek emberelőnyös játéka okozott gondot csapatunknak, hiszen az első nyolc percben három alkalommal is fórba vette be Gangl Edina kapuját az ellenfél, mely 3-2-es vezetéssel vonult az első szünetre. A második felvonásban hamar meglépett két góllal vetélytársunk, de Bujka Barbara és Takács Orsolya találataival sikerült egalizálnia csapatunknak, ám negyedik emberelőnyös góljának köszönhetően a vendégek 5-4-es vezetésével fordulhattunk a második félidőre.

A térfélcserét követően Kisteleki Hanna már az első támadásból kiegyenlített, majd szűk négypercnyi gólcsendet követően újra ő volt eredményes, így a mérkőzésen először a mieink álltak közelebb a sikerhez. Sajnos nem sokáig, mert az ausztrálok Knox átlövésével egalizáltak, így az utolsó etapra 6-6-os állással vágtak neki a felek. A negyedik nyolc perc elején előbb a vendégek, majd Takács Orsolya révén a mieink találtak kapuba, de a folytatásban hiába adódott több lehetőség is a csapatok előtt, újabb gól már nem született, így 7-7-es eredménnyel ért véget a magyar női vízilabda válogatott utolsó felkészülési mérkőzése.  

Magyarország – Ausztrália 7-7 (2-3, 2-2, 2-1, 1-1)

Magyarország: Gangl, Antal 1, Kisteleki 2, Szűcs, Keszthelyi 1, Bujka 1, Garda. Csere: Czigány, Takács 2, Illés, Tóth, Csabai. Szövetségi kapitány: Bíró Attila.

Főoldali klép: mvlsz.hu (Balogh Máté felvétele)

A rovat további hírei: Sport

Felemás hétvége az utánpótlásnál

Felemás hétvége az utánpótlásnál

2024. ápr. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülői kikaptak, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Ferencváros elleni hazai bajnokin.

Még van esély az alsóház megnyerésére

Még van esély az alsóház megnyerésére

2024. ápr. 16.

Hatékonyabb második félidei játékával aratott magabiztos győzelmet Érden a Dunaújváros Futsal együttese az NB II alsóházának hétfő esti fordulójában.

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

2024. ápr. 15.

Tavalyi eredményükön öt helyet javítva fejezték be az országos diákolimpia debreceni fináléjának küzdelmeit a Lorántffy iskola leány röplabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Otthon tartotta a pontokat a TFSE

Otthon tartotta a pontokat a TFSE

2024. ápr. 15.

Kettő sima és egy szorosabb szettben szenvedett vereséget a DKSE röplabda csapata a TFSE vendégeként lejátszott bajnokin vasárnap este.

Nem borult a papírforma Iváncsán

Nem borult a papírforma Iváncsán

2024. ápr. 15.

Az éllovas Iváncsa félidőnként két-két gólt szerezve tartotta otthon a bajnoki pontokat a Dunaújváros FC elleni vasárnapi találkozón.

Kilenc dunaújvárosi érem a Matolayn

Kilenc dunaújvárosi érem a Matolayn

2024. ápr. 14.

A DKSE versenyzői közül Mayer Gréta három, Szij Emese hat dobogós helyezéssel zárta a tornászok 28. Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyét.

A fővárosba látogatnak a röplabdázók

A fővárosba látogatnak a röplabdázók

2024. ápr. 14.

A TFSE vendégeként folytatja az Extraliga alsóházának küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata vasárnap este hat órától.