Nagyoktól a kicsiknek - Gyereksereg a Nagy Sportágválasztón

Vass Ádám - 2016. szeptember 24. 13:59

Több, mint harminc sportág, olimpikonok, és rengeteg lehetőség várta az érdeklődőket az idei Dunaújvárosi Nagy Sportágválasztón, melyre a szervezők több, mint ezer gyereket vártak a két egymás melletti helyszínre.

Pénteken és szombaton kész fesztivállá alakult a Vasvári iskola és az uszoda, ahol a városban űzhető szinte minden sportág képviseltette magát a Dunaújvárosi Nagy Sportágválasztó rendezvényen. Braun Dorottya, a rendezvény egyik főszervezője elmondta, több, mint ezer gyereket vártak a két egymás melletti helyszínre, ahová pénteken Kovács Zsófia tornász, szombaton Hajdú Jonatán kenu olimpikonunk is kilátogatott.

A programok péntek délután és szombaton egész nap bárki számára látogathatók voltak, így mindenki kedvére nézelődhetett és kipróbálhatta a különböző sportokat. A küzdősportok iránt érdeklődőknek többek közt az aikido, a karate, a kung fu vagy a birkózás helyi szakemberei álltak rendelkezésére, de minden labda, vagy vízi sport is képviseltette magát, sőt, még a különböző versenytáncok is. Minden állomáson minden egyesület várta a jelentkezni vágyó fiatalokat, ahogyan a Gorillaz csapata is, hiszen az idén már tíz éve működő egyesület utánpótlása továbbra is a létszámhiánnyal küszködik. Az állomásokon kívül az uszoda külső medencéje mellett felállított nagyszínpad elé is vártak mindenkit, hiszen különböző bemutatókkal készültek az egyesületek.

Nagy Sportágválasztó 2016

Nagy Sportágválasztó 2016 - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Sport

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.