Bemutatkozott az MMK Hangja Voice Club

Ónodi Zoltán - 2017. január 14. 12:43

Barkóczi Gyula, Gyánó Huba és a Névtelen Utca együttes színesítette az MMK Hangja Voice Club kisközösség bemutatkozó estjét. Kiváló koncerteknek lehettünk részesei.

Először rendezték meg az MMK Hangja Voice Club elnevezésű közösségi estet tegnap. Célja, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítson a színpadon, legyen az szolóban vagy együttessel. A zord időjárás ellenére sokan indultak el az MMK-ba és nagy érdeklődéssel fogadták a fellépőket.


A színpadot Barkóczi Gyula, a "város hangja" avatta ahol, klasszikus magyar számok mellett néhány külföldi populár zenéből is szemezgetett. Ezután Gyánó Huba hozott el számunkra néhány 70-es 80-as évek beli beat-rock nótát. A Karolina Road és az Addig zenekar sajnos lemondta a fellépést, közbeszólt az influenza, de ígérték, hogy bepótolják a fellépést, hiszen nagyon készültek erre az estére. Az est beugró meglepetésvendége a Névtelen utca zenekar egy része volt, akik épp a stúdió munkálatokból érkeztek a Munkásművelődési Központ földszinti színháztermébe. Az öt fős együttesből csak az énekes Salamon Balázs és a gitáros Jávorszky Zsolt képviselte a bandát. Repertoárjukból saját számaik mellett egy Quimby feldolgozást is hallhattunk. A nem éppen zökkenőmentes kezdés ellenére nagy sikert aratott a club első programja.


Együttesek és szólistáknak is egyaránt lehetőséget biztosítanak fellépésre a Voice Clubban, jelentkezni az intézményben lehetséges.

A rovat további hírei: Mozaik

Hogyan enyhítsd az orrdugulást?

Hogyan enyhítsd az orrdugulást?

2024. ápr. 19.

Te is szinte mindennapos orrdugulással küzdesz? Szerte a világon emberek millióit érinti, és nagyon zavaró tud lenni ez a probléma. Sokszor úgy érezzük, hogy nincs is rá hatékony gyógyír. A legtöbben különféle gyógyszeres orrspray-vel igyekeznek enyhíteni a tüneteket, pedig az irritálja a nyálkahártyát, és gyors függőséget alakíthat ki.  (X)

A piacon tartják a Csomagtartóvásárt – és vasárnap lesz a vásárnap

A piacon tartják a Csomagtartóvásárt – és vasárnap lesz a vásárnap

2024. ápr. 19.

Új helyen, de a régi lendülettel folytatja az újrahasznosításon és a közösségi élményen alapuló kezdeményezését a Csomagtartóvásár és Bolhapiac szervező csapata: az idei első vásárnap április 21-én, vasárnap lesz, a helyszínként pedig a dunaújvárosi piacot veszik birtokba az árusok, standolók.

"Süss fel, Nap!" a Dunai Kincses Kertben

"Süss fel, Nap!" a Dunai Kincses Kertben

2024. ápr. 18.

A jó idő reményében, igazi tavaszi kavalkádot ígérve szervezi meg a következő forgatagot a Dunai Kincses Kert szervező csapata – szombaton délután várnak mindenkit a Szalki-szigen.

A nyár slágere!

A nyár slágere!

2024. ápr. 18.

Kitalálod, mi lehet? Forró olajban kisütött kelt tészta, ami a mai napig a magyarok kedvence. Leginkább sós, de manapság készítik már édesen is. (X)

Miért és mire jó egy hőszivattyú?

Miért és mire jó egy hőszivattyú?

2024. ápr. 17.

Olyan korszerű fűtési megoldásra vágyik, amellyel környezetbarát módon tudja melegen tartani otthonát? Keresi azt a rendszert, amely télen-nyáron kellemes hőfokot biztosít otthonában? Szeretné alacsonyan tartani a rezsiköltségeket? Ha ezekre a kérdésekre "igen" a válasz, akkor Önnek érdemes kicsit jobban megismernie a hőszivattyúk működését, típusait. (X)

DSTV: 41 éve javítja a lábbeliket

DSTV: 41 éve javítja a lábbeliket

2024. ápr. 17.

Egy letűnő szakma utolsó dunaújvárosi képviselőjét mutatja be a DSTV összeállítása. Majlinger János cipész már több mint négy évtizede dolgozik, Technikum városrészi műhelyének titkaiba is örömmel avatja be a nézőt. Hangkép.

A legalapvetőbb kiegészítők, melyek nem hiányozhatnak a fürdőszobából

A legalapvetőbb kiegészítők, melyek nem hiányozhatnak a fürdőszobából

2024. ápr. 16.

Mindenkivel előfordult már, hogy a zuhany alól kilépve hirtelen rádöbbent, hogy nincs a kéznél törölköző, mert például a mosásban van vagy kint felejtettük. (X)