Hétlövet: szombat hajnali klasszik (62.)
2013. május 18. (szombat) 08:33
"83 évesen kitálalt az amerikai légierő 'ufólátó' tisztje; július 1-jétől útdíjat kell fizetnünk – egy kis számtan, miért-tan a kérdéskör kapcsán; négy számlát küldött a DVCSH, szintén matek, kell-e fizetni vagy sem, ez itt a kérdés." Matekóra. 
2013. május 17. (péntek) 21:50
Teljesítette amiért vízbe szállt, mert remek védekezésének köszönhetően 5-4-re legyőzte a BVSC gárdáját a DF-Mex Motors női vízilabda csapata a két együttes sportuszodában rendezett ma esti mérkőzésén, így Mihók Attila tanítványai szerezték meg az idei bajnokság harmadik helyét. Ez az, lányok! 
MMK: míves emberek ünnepe lesz
2013. május 17. (péntek) 17:17
Pünkösdre időzítve, ráadásul ünnepi meglepetésekkel pettyezett programmal rendezik meg a Míves emberek vására májusi összetartását a Munkásművelődési Központban szombaton – délelőtt tíztől mesés megnyitó, majd gazdag kínálat kényezteti a vendégeket egész nap. Részletes menü a hajtás után. 
Pünkösdi koncert - a jövő ígéretével
2013. május 17. (péntek) 16:18
Folytatják az elmúlt esztendők szép hagyományát, közös pünkösdi koncertet szervez Dunaújvárosi Zenei Egyesület és a Sándor Frigyes Zeneiskola az evangélikus templomban pénteken – tele meglepetéssel. Ünnep együtt - mindenkit várnak! 
ZiZZ: időutazások – de durván ám!
2013. május 17. (péntek) 15:37
Lecsengőben a tavaszi klubszezon, a helyek és a fiatalok a nyárra izmoznak, rőzserázó mellékletünk azonban nem lankad: a hosszú hétvége minden napja kínál érdekes meglepetést az élő és/vagy igényes muzsika dunaújvárosi szerelmeseinek. Hogy csak egyet mondjunk: újra itt a Neck Sprain! TóthZ jelenti. 
Makronauta: leves – lencsecsírából
2013. május 17. (péntek) 11:28
Káprázatos kezdeményezéssel rukkol ki kedvenc egészségőr gasztroblogunk: a ma kínálatban házilag csíráztatott lencsecsírából készült leves szerepel – és persze böngészőink nemcsak a szokásos ízélmény ígéretét kapják, de az alapanyag elkészítésének receptjével is szolgál a Makronauta. Bomba, na. 
Széchenyi: országos sikerekkel
2013. május 17. (péntek) 10:48
Több fronton is sikerrel szerepeltek a Széchenyi gimnázium diákjai a közelmúlt rangos megméretésein: a legnagyobb skalpot az Ottlik Géza Emlékverseny országos döntőjéről hozták el a dunaújvárosi gimnazisták – a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett finálén a második helyet érték el. Részletek itt! 
Zsaruhír: újabb szarkák buktak be
2013. május 17. (péntek) 10:21
Továbbra is rossz napok járnak a bolti szarkákra a dunaújvárosi kapitányság illetékességi területén: két esetben is intézkedtek a zsaruk a tolvajokkal szemben a városban tegnap. Az egyik tolvaj vodkát rejtett a nadrágjába, a másik – feltételezett társával – sportruházat lopására szakosodott! 
Sportmenü: csaták bronzért és előzésért
2013. május 17. (péntek) 09:06
Sorsdöntőnek is beillő mérkőzések várnak együtteseinkre az előttünk álló napokban, melyeken előbb a DF-Mex Motors női vízilabdázói ugranak vízbe a bronzcsata utolsó mérkőzésén, majd a DPASE labdarúgói játszanak a szintén remek formában szerepllő Híd SC otthonában. Reméljük a legjobbakat - hajrá! 
Ízzel-lélekkel: almás, bacon-ös rózsák
2013. május 16. (csütörtök) 18:12
Brutális borkorcsolyával rukkolt ki kedvenc ízorgia-kínáló gasztroblogunk: expressz vendégváró falatnak és különleges finomságnak egyaránt beillik a mai recept – ráadásul állandó szakértőnk szerint "bárki bátran belevághat egy ilyen receptbe, nem sok mindent lehet elrontani." Rózsás kedvvel. 
Dózsa iskola: sikeres diákcsere
2013. május 16. (csütörtök) 16:42
Újabb mérföldkövéhez érkezett a Dózsa iskola és német partnerintézménye, a GHS-Ründeroth kapcsolata: a közelmúltban dunaújvárosi diákok vehettek részt azon a tanulmányi kiránduláson, amely a két iskola közötti diákcsere-program keretében valósult meg. Élmény, beszámoló a hajtás után. 
MoziZóna: Star Trek - Sötétségben
2013. május 16. (csütörtök) 15:41
A rajongóknak beláthatatlan és fokozhatatlan öröm, mindenki másnak jó esély, hogy rajongóvá váljon: egész estés mozit kanyarítottak a Star Trek legendárium köré, ezerrel nyomul az Enterprise, Kirk kapitány a parancsnoki hídon; ezúttal, naná, egy mindenkit fenyegető háborús zónában - a Zónában! 
2013. május 16. (csütörtök) 13:27
A megyei diákolimpiai fináléban szerepeltek hétfőn a Vasvári iskola második korcsoportos atlétái, akik csapatban végül a második helyet szerezték meg a viadalon, ám Mikler Krisztián révén így is lesz dunaújvárosi résztvevője a sorozat országos döntőjének. 
Zsaruhírek: bolti szarkák nagy napja
2013. május 16. (csütörtök) 11:04
Lopások adtak munkát a rendőröknek a városi kapitányság területén tegnap, értesült a DO: a bolti szarkák napja volt, hiszen Pusztaszabolcson egy hajléktalan férfi bukott meg, az Aranyvölgyi úti hipermarketben egy helybéli férfit akadályoztak meg a tolvajlásban. Csoki és kozmetika a slágercikk. 
Csipke és fazék: Józsi goes to Turkey
2013. május 16. (csütörtök) 10:36
"... és tudod, van a múviméker, azzal megvágom, tudsz török zenét tenni alá? Mert én megyek Törökországba! Aha – mondom – jó, majd kitaláljuk. Ez működni szokott. Innentől kezdve, naponta jött a kérdés, anya, mikor csináljuk meg a filmem?!" Magyar gyerek megvágta, persze anyával, csipkésen. 
DVSI: hatodik helyen a sportiskolások
2013. május 16. (csütörtök) 09:20
Az ERIMA Gyermekbajnokság országos fináléjában lépett pályára az elmúlt hétvégén a DVSI leány kézilabda csapata, mely végül a hatodik helyen fejezte be a döntő küzdelmeit. Az egyébként is imponáló eredmény értékét növeli, hogy együttesünknek komoly esélye volt a legjobb négy közé jutásra is. 
2013. május 15. (szerda) 19:22
Csak az első negyedet tudta szorossá tenni a DF-Mex Motors női vízilabda csapata a BVSC elleni bronzpárharc második felvonásán, ám a meccs nagy részében pontosabb házigazdák a második és harmadik etapban eldöntötték a meccs sorsát, s 11-7 arányú sikerrel egyenlítették ki a sorozatot. 
Bartók: Ádámok és Évák - együtt
2013. május 15. (szerda) 18:44
Nagyszabású kezdeményezés fordul célegyenesbe a Bartók Kamaraszínházban: Ádámok és Évák ünnepe címmel középiskolások gondolják és játsszák újra – sajátos koncepció mentén – Az ember tragédiáját. Figyelem: pénteken premier! 
2013. május 15. (szerda) 17:28
Az emlékezés immár hagyományos emelkedett-szép gesztusa mellett szakmai előadásokkal várja a Déri János Emléknap vendégeit a Dunaújvárosi Főiskola: a Pedagógiai és Kommunikációs Szakmai Kollégium (PKSZK) a kommunikációs intézet névadójára, a jeles újságíróra emlékezik csütörtökön. Média, világ. 
Baleset: tragédia Mezőfalvánál
2013. május 15. (szerda) 16:12
Tragikus közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Fejér Megyei Műveletirányítási Ügyeletére kora délután: Mezőfalva-Szőlőhegynél egy kocsi borult az út menti füves területre – a kocsiban egy ember életét vesztette, értesült a Dunaújváros Online. (Utolsó frissítés: 05. 15. 16:37) 
Növényvédelem: mától a városban
2013. május 15. (szerda) 14:52
Idén is sor kerül a szükséges növényvédelmi beavatkozásokra a város közterein, parkjaiban: a munkálatokkal megbízott cég szakemberei ma estétől várhatóan péntekig végzik a vadgesztenyefák, valamint a platánok permetezését. A munka során most is zöld besorolású növényvédő szereket használnak. 
Birkózás: egy érem Szlovákiából
2013. május 15. (szerda) 13:33
Két viadalon is megmérették magukat az elmúlt hétvégén a Dunaferr Se utánpótlás korosztályú birkózói. A hatfős dunaújvárosi különítmény több győzelemnek, valamint egy második, illetve egy ötödik helyezésnek örülhetett a kecskeméti, valamint szlovákiai megméretéseken. 
Kiss Anna tárlata Székesfehérváron
2013. május 15. (szerda) 11:23
Rangos meghívásnak tehet eleget Kiss Anna: a városunkban élő és alkotó fiatal képzőművész a Székesfehérváron zajló Kortárs Művészeti Fesztivál vendégeként mutatkozhat be önálló kiállításával: a Spot című kollekciót péntektől láthatják a fesztiválozók az Öreghegyi Közösségi Házban. Nyílt tér. 
Zsaruhír: saját anyját lopta meg
2013. május 15. (szerda) 10:38
Nem mindennapi bűncselekmény miatt nyomoznak a dunaújvárosi rendőrök. Az első bejelentés lopásról érkezett Perkátáról tegnap – a vizsgálat viszont meglepő eredménnyel járt – a 650 ezer forintos berendezést a bejelentő harmincnégy esztendős fia lopta el, értesült a Dunaújváros Online. De durva már. 
Vízilabda: a második felvonás következik
2013. május 15. (szerda) 09:08
A bajnoki bronzcsata második összecsapását játssza ma a DF-Mex Motors női vízilabda csapata. Együttesünk este negyed héttől a BVSC ellen ugrik vízbe a harmadik helyet jelentő újabb győzelem megszerzéséért a fővárosban - a dunaújvárosi diadal után tehát már most eldőlhet a bajnoki bronz sorsa! 
Döntőbe jutott az ISD Dunaferr csapata
2013. május 14. (kedd) 18:35
Üzleti futballkupa, jótékony céllal - a tavalyi ezüstérem után ismét a legjobb úton halad a siker felé a Telekom–Heti Válasz Top Business Cup 2013 kispályás labdarúgótornán a vállalat együttese. Csak így tovább, fiúk! (x) 
Új Széchenyi Terv: program, iroda – itt is
2013. május 14. (kedd) 17:50
Az országos hálózat kialakítása keretében városunkban is megnyílik a Széchenyi Programiroda: a dunaújvárosi kirendeltség célja a pályázati kezdeményezések támogatása és koordinációja lesz – a bázis a Tourinform Iroda lesz, megnyitó szerdán délelőtt, részletes tervek a hajtás után. 
Bringatúra: a második kísérlet
2013. május 14. (kedd) 14:56
Friss felhívással fordultak a Bringatúra reménybeli résztvevőihez a múlt szombaton meghiúsult program szervezői. A legfontosabb: jó idő esetén június 2-án, vasárnap (!) várják a résztvevőket a nagy közös tekerésre! Felhívás. 
Motorcsónak: itthon is nemzetközi vizeken
2013. május 14. (kedd) 13:42
Három gépkategória összesen tizenkét futamának ad otthont hétvégén a dunaújvárosi kikötői öböl, ahol az F4S világbajnoki és az F1000-es Európa-bajnoki viadalok mellett a T550-es kategória Európa-bajnokságán mérik össze egymással erejüket a hazai, illetve külföldi versenyzők. 
Bartók: elmarad a Budapest Bár
2013. május 14. (kedd) 11:18
Sajnálattal értesíti nézőit a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza egy társművészeti esemény meghiúsulásáról: technikai okokból elmarad a Budapest Bár egyébként ma estére hirdetett hangversenye az intézményben. Figyelem, fontos: péntekig lehet visszaváltani a megvásárolt belépőket a pénztárban. 
2013. május 14. (kedd) 10:29
Tiltott kéjelgés miatt kezdtek eljárást a rendőrök egy huszonhat esztendős nővel szemben a dunaújvárosi kapitányság illetékességi területén tegnap, értesült a Dunaújváros Online. A nő a 6-os főúton, egy igazoltatás nyomán bukott le – kiderült, a város és Ercsi közötti útszakaszon árulta bájait. 
Vízilabda: most mindenből jutott
2013. május 14. (kedd) 09:11
Felemás eredményekkel zárták hétvégi találkozóikat a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület csapatai. A dunaújvárosiak öt találkozón ugrottak medencébe, melyeken egy győzelem és egy döntetlen mellett három alkalommal is vereséget szenvedtek aktuális ellenfeleiktől. Vegyes mérleg máris itt! 
Médiakultkomm: Pascal nyomában
2013. május 13. (hétfő) 19:09
Hogyan lesz a projektív geometria szinte még kamasz megalapozójából az első számológép-ős kifejlesztője, aztán filozófus, az érvelő tudás apostola – médiakulturális kalandozásunk hőse ezúttal Blaise Pascal, a kortalan és korláttalan zseni, akinek kacskaringós életútja még most is maga a csoda. 
2013. május 13. (hétfő) 18:25
Kalandra fel! Te is szigetlakó lehetsz az idei DUDIK kínálata révén: az immár ötödszörre rendezendő programsorozat léptéket és helyszínt vált – a Szalki-szigeten rendezik június derekán, immár igazi fesztiválként várja a vendégeket! 
Rögbi: "itthon" a Szomjas Tevék
2013. május 13. (hétfő) 13:22
Nagyvenyim ad otthont kedden délután az Egyetemi- Főiskolai Rögbi Bajnokság újabb fordulójának. A megméretésre a házigazda Dunaújvárosi Szomjas Tevék is jó esélyekkel készülnek - ráadásul plusz motivációt ad a csapatnak, hogy siker esetén akár az összetett első helyet is elérhetik a sorozat végén. 
Zsaruhír: bukott a csatornabontó
2013. május 13. (hétfő) 10:46
A helyi polgárőr főszereplésével sikerült megbuktatni és kézre keríteni a rendőröknek egy tolvajt Rácalmáson vasárnap: az akkor még ismeretlen elkövető a csónakház csatornáira vetett szemet – a polgárőr meglepte és a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen vissza is tartotta a tettest, értesült a DO. 
Atlétika: tizenegy megyei érem
2013. május 13. (hétfő) 10:07
Az elmúlt héten rendezték meg az atléták megyei diákolimpiai fináléját, melyen részt vettek a Vasvári iskola diákjai is, akik tizenegy éremmel zárták a rangos megméretést, s közülük hatan várhatják bizakodva a sorozat országos döntőjét a Puskás Ferenc Stadionban. 
Heti meteo: lehűlés után újra nyár
2013. május 13. (hétfő) 09:23
Változékony, sokszor felhős és csapadékos, a hét elején még inkább tavaszias időre készülhetünk, jelezte szokásos hétindító prognózisában a DO időjárási szakértője: Krausz Mikes Miklós szerint a hét második felében visszatérnek a nyárias értékek, de a vége nem szép - a pünkösd hűvös időt hozhat. 
"Hordd el magad!" – a Boda kapitány-kód
2013. május 12. (vasárnap) 20:22
Rajongóknak és új követőknek, régi híveknek és játékos kedvű böngészőknek szól Boda kapitány új kezdeményezése: a Hétlövet blogon holnap startol a Hordd el magad! című közösségi játék. Kódfejtésre fel – harcolj te is az egyedi HL-pólóért! 
Sherlock-film: újabb hódító utakon
2013. május 12. (vasárnap) 18:53
A DO/MoziZóna hasábjain már zengetett svéd fesztiválsiker után tovább nőtt a külföldi érdeklődés a Sherlock Holmes nevében című, városunkhoz ezer és egy szállal kötődő ifjúsági film után: szaporodó fesztiválmeghívások mellett japán és német forgalmazás az új skalp – további részletek a Zónában! 
Gorillaz: nagy csata helyett kiütés
2013. május 12. (vasárnap) 18:23
A komoly tét – a biztos rájátszásba kerülés –, valamint a korábbi eredmények alapján küzdelmes, kiélezett csatát ígért a Gorillaz és a Mustangs összecsapása az amerikai futball bajnokság szombati játéknapján. De minden másképp alakult: harcosaink valósággal letarolták a vadlovakat – 42-6 a vége. 
Zsaruhír: itt is, ott is intézkedtek
2013. május 12. (vasárnap) 17:12
A biztonsági intézkedések napja volt a rendőrök számára a pénteki a dunaújvárosi kapitányság illetékességi területén: több esetben is be kellett avatkozni sérült vagy zavart állapotú személyek miatt – a legdurvább eset Ercsiben esett, természetesen annak részleteit is elmeséljük a hajtás után. 
Labdarúgás: újabb fölényes győzelem
2013. május 12. (vasárnap) 15:36
Már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, s végül 5-1 arányú győzelmet aratott a Bölcske elleni találkozón a DPASE labdarúgó csapata az NB III-as bajnokság szombati fordulójában. Nyert azonban a Szekszárd is, így továbbra megmaradt a mieink egypontos hátránya a listavezető mögött. 
Hétlövet: szombat hajnali klasszik (61.)
2013. május 11. (szombat) 08:44
"Kevés a szemete a norvég fővárosnak, ezért Oslo importra szorul; energiaegyensúly-táblázattal segíti a magyar családok életét a kormányzat; lassan újra megindulunk Gyimesfelsőlokra: ismét könyvadományt viszünk – várjuk a felajánlásokat." Tiszta öröm. 
2013. május 11. (szombat) 08:23
Az időjárás gonosz tréfája miatt elmarad a ma délelőtt 9-től tervezett Bringatúra, tudta meg percekkel ezelőtt a Dunaújváros Online. Később biztos megtartják, de most SENKI NE INDULJON EL - azonnal jövünk a további részletekkel! (Utolsó frissítés: 05. 11. 08:34) 
Vízilabda: nehéz, de értékes siker
2013. május 10. (péntek) 20:46
Küzdelmes és kiélezett mérkőzésen, mondjuk ki, katasztrofális játékvezetői teljesítmény árnyékában is győzelemmel kezdte a bronzmeccsek sorozatát a DF-Mex Motors női vízilabda csapata: Mihók Attila alakulata két fával, 9-7 arányban múlta felül a BVSC gárdáját a Fabó Éva Sportuszodában ma este. 
Bringatúra: kész a közös képtár!
2013. május 10. (péntek) 17:09
Szép sikerrel ért véget a DO és a Bringatúra szervezőinek közös játéka – több böngészőnk vette a fáradságot, hogy a magán archívumból előszedje az elmúlt évek kirándulásainak képeit. Ütős összeállítás született, köszönet a beküldőknek – extra webgalériánkkal hangoljon mindenki a holnapi tekerésre! 
ZiZZ: mindent bele - két napon át!
2013. május 10. (péntek) 16:06
Itt az áhított péntek! Az érettségizőknek egy kis leeresztés, de mindenki másnak is egy újabb hétvége – azaz újabb esély a feltöltődésre! Gyertek velünk, körbevezetünk mindenkit az éjszakában – persze csak oda térünk be illő tisztelettel, ahol kitűnő muzsika szól, ha lehet, élőben. Kalandra fel! 
2013. május 10. (péntek) 14:43
"Bevallom, ezt a fogást a neve miatt alkottam meg, tetszett, hogy ilyen nyelvtörő lehet egy recept címe. Maga az étel nem nyelvtörő, egyáltalán nem az: a quinoa 'sötétebb ízét' kiválóan ellenpontozza a kivi könnyed savanykássága." Laktató desszertet kínál kedvenc egészségőr gasztronautánk. 
Kézilabda: fiesztával zárják az évet
2013. május 10. (péntek) 14:08
Az előttünk álló szombaton minden Fejér megyei női és férfi csapat összegyűlik Dunaújvárosban, hogy a rájátszás utolsó mérkőzéseinek lejátszását követően együtt ünnepelje megyei bajnokság végét. Meccsek és ünneplés, igazi fieszta vár a résztvevőkre. 
3-SZOBÁS, NAGY KONYHA + ÉTKEZŐS...
(keres) 3-Szobás, tágas jól szeparált FELÚJÍTOTT
lakást, ELCSERÉLNÉK, kisebbre! 4-
emeletesben a 2.-ig! Hasonlósan... 
Összes hirdetés: 2241 db
Összes hirdetés: 68 db
|
HR Contact Masszázs
Egészség, szépség |
Paszorek
Környezetvédelem |
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás |
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés |
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség |
Kovács István egyéni vállalkozó
Épületgépészet |
City Autós - Motoros Iskola
Oktatás |
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás |
Munkavédelem, tűzvédelem
Tűzvédelem |
Összes cég: 1014 db