2010. március 10. (szerda) 16:56
Harminckilenc nyílt és öt zárt ülést igénylő napirend szerepel az önkormányzat következő, csütörtöki közgyűlésének menetrendjében – a legégetőbb kérdések ezúttal is az intézmények finanszírozásához kapcsolódnak. 
2010. március 10. (szerda) 16:56
Harminckilenc nyílt és öt zárt ülést igénylő napirend szerepel az önkormányzat következő, csütörtöki közgyűlésének menetrendjében – a legégetőbb kérdések ezúttal is az intézmények finanszírozásához kapcsolódnak. 
2010. február 10. (szerda) 18:18
Közgyűlés: sportdíj, monstre menet
A "Dunaújváros Sportjáért" Díj ünnepélyes átadásával kezdődik a közgyűlés csütörtökön, majd hosszú menetelésre készülhetnek a döntéshozók – a zárt napirenddel együtt összesen ötvenegy tétel kerül a képviselők elé. 
2010. január 3. (vasárnap) 15:47
Mol Liga Fan Club: újabb felvonás
Második alkalommal kerül sor Budapesten a Mol Liga szurkolói klubjának találkozójára, melyen ezúttal is ott lesznek a Dab.Docler hokisai. Emellett elkészült a kupadöntő webgalériája is, így a szurkolók újra átélhetik a négyes döntő legszebb pillanatait. 
2009. december 30. (szerda) 20:10
Megvédte elsőségét a Dab.Docler hokicsapata! Együttesünk a Hamburger Hungaria Magyar Jégkorong Kupa négyes döntője sorozatának ma esti fináléjában már az első harmadban három gólt szerzett, s végül 6-1 arányban múlta felül a jól küzdő, de végül elfáradó Újpest gárdáját. Telt ház, nagy siker - pazar évzáró - szép volt, csak így tovább, fiúk! 
2009. december 30. (szerda) 15:59
Másfél harmadon keresztül csak tartotta magát, ám a meccs második felében már a Miskolc dominált a Fradi elleni MK-bronzmeccsen. A Jegesmedvék ennek köszönhetően végül simán, 6-3-ra győzték le a zöld-fehéreket. 
2009. december 29. (kedd) 21:22
Óriási nehézségek árán ugyan, de bejutott a Magyar Kupa döntőjébe a Dab.Docler hokicsapata; együttesünk küzdelmes, izgalmas mérkőzésen győzte le a Miskolc alakulatát a jégcsarnokban ma este. Finálé holnap - az Újpest ellen! 
2009. december 28. (hétfő) 15:00
Egy év után újra életre kel a jégkorongozók Magyar Kupája, melyen a Ferencváros, az Újpest, a Miskolc, valamint a Dab.Docler együttesei küzdenek meg a győztesnek járó serlegért, december 29-én, illetve 30-án a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. 
2009. december 23. (szerda) 22:08
Jégkorong: Macik ellen a döntőért
Kialakult a Magyar Kupa négyes döntőjének mezőnye. A selejtezők szerdai mérkőzései után eldőlt, hogy a Dab.Docler csapata a Miskolc ellen játszik az elődöntőben, míg a másik oldalon a Fradi és az Újpest csapatai mérkőznek meg a fináléért. (Utolsó frissítés: 12. 24. 09:18) 
2009. december 7. (hétfő) 16:14
Dunaújvárosi befutója is lett az egyik nagy szolgáltató sportszerpályázatának, értesült a DO: a Petőfi iskola kétszázezer forint értékű csomagot kapott, derül ki a honlapunkhoz eljuttatott összegzésből. 
2009. november 22. (vasárnap) 12:51
Rudas: fókuszban a fenntarthatóság
Gazdag, érdekes és informatív szakmai programmal készül a holnap kezdődő Rudas hét eseményeire a közgazdasági középiskola ÖKO-munkacsoportja: a Fenntarthatóság Napja programja ráadásul nyitott, mindenkit várnak! 
2009. november 20. (péntek) 09:29
A Fidesz a költségvetésről: a túlélés éve
A készülő városi büdzséről, és ezzel összefüggésben az ország költségvetési helyzetéről tartott tájékoztatót a Fidesz helyi szervezete tegnap: hiány, elvonás, csődközel, a remény apró szikrái – ezek voltak a vezérmotívumok. Rémálomhatár a DO-n. 
2009. november 9. (hétfő) 18:27
Főiskola: tudományhét – díjesővel
A Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Díj átadási ceremóniája is színesítette a Tudomány Hetét nyitó plenáris ülés programját a Dunaújvárosi Főiskolán ma délelőtt: a nagyszabású konferenciasorozat intézményi programjában összesen 150 előadás szerepel. Tudósklub a DO-n. 
Adós* @ 2010-05-08 14:39:41
Jó tudni: Cserna és Dorkota piszkosul ért ám a gumi-abroncsokhoz...
A Fidesz a költségvetésről: a túlélés éve* @ 2010-03-10 21:18:16
Mi a baj kedves Do ? Miért nem lehet a friss szirénás cikkekhez...
Közgyűlés: fedezeti kérdésekanonim007* @ 2010-03-11 11:37:20
A zárt ülés végeredménye érdekelne, nevezetesen a jogorvoslati...
Közgyűlés: fedezeti kérdések3-SZOBÁS, NAGY KONYHA + ÉTKEZŐS...
(keres) 3-Szobás, tágas jól szeparált FELÚJÍTOTT
lakást, ELCSERÉLNÉK, kisebbre! 4-
emeletesben a 2.-ig! Hasonlósan... 
Összes hirdetés: 2246 db
Összes hirdetés: 68 db
|
HR Contact Masszázs
Egészség, szépség |
Paszorek
Környezetvédelem |
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás |
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés |
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség |
Kovács István egyéni vállalkozó
Épületgépészet |
City Autós - Motoros Iskola
Oktatás |
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás |
Munkavédelem, tűzvédelem
Tűzvédelem |
Összes cég: 1014 db