2013. május 23. (csütörtök) - Dezső
főoldal 168 óra Legolvasottabb Ingatlanpiac Fórum Cégtár Apró

női kézilabda

2013. május 22. (szerda) 09:26

Kézilabda: "aranyos" megyei fieszta

Kézilabda: "aranyos" megyei fieszta

A Duna-Pent NK és a DAC csapatainak végső sikerével ért véget a Fejér megyei kézilabda bajnokság 2012-2013-as idénye. A bajnokságban résztvevő együttesek az I. Megyei Kézilabda Fieszta keretében vettek búcsút a színvonalas, nagy csatákat hozó bajnoki versengéstől. Nagy buli volt - legyen még! tovább

2013. május 16. (csütörtök) 09:20

DVSI: hatodik helyen a sportiskolások

DVSI: hatodik helyen a sportiskolások

Az ERIMA Gyermekbajnokság országos fináléjában lépett pályára az elmúlt hétvégén a DVSI leány kézilabda csapata, mely végül a hatodik helyen fejezte be a döntő küzdelmeit. Az egyébként is imponáló eredmény értékét növeli, hogy együttesünknek komoly esélye volt a legjobb négy közé jutásra is. tovább

2013. május 10. (péntek) 14:08

Kézilabda: fiesztával zárják az évet

Kézilabda: fiesztával zárják az évet

Az előttünk álló szombaton minden Fejér megyei női és férfi csapat összegyűlik Dunaújvárosban, hogy a rájátszás utolsó mérkőzéseinek lejátszását követően együtt ünnepelje megyei bajnokság végét. Meccsek és ünneplés, igazi fieszta vár a résztvevőkre. tovább

2013. május 9. (csütörtök) 09:07

Kézilabda: vereség a szezonzárón

Kézilabda: vereség a szezonzárón

Nem sikerült győzelemmel búcsúzni az idény küzdelmeitől a DKKA női kézilabda csapatának, mely hiába játszott jól a Veszprém elleni mérkőzés első huszonöt percében, a folytatásban sokat hibázott, így végül 34-25-ös vereséget szenvedve, a nyolcadik helyen fejezte be az idei bajnoki szezont. tovább

2013. május 7. (kedd) 13:58

Kézilabda: szépen zárnák a szép szezont

Kézilabda: szépen zárnák a szép szezont

A bajnoki idény utolsó mérkőzésére készül a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely szerdán este fél héttől a Veszprém otthonában játszik a középházi rájátszásban. A cél nem lehet más, mint a győzelem, valamint a hetedik helyezés megszerzése. tovább

2013. április 30. (kedd) 14:23

DVSI: döntőben a kézis lányok

DVSI: döntőben a kézis lányok

Remek játékkal, egységes teljesítménnyel, minden mérkőzését megnyerve aratott szép sikert az ERIMA Országos Kézilabda Gyermek Bajnokság elődöntőjében a DVSI U11-es leány együttese. Csapatunk természetesen csoportelsőként jutott a sorozat országos fináléjába. Ez az, csajok - csak így tovább! tovább

2013. április 29. (hétfő) 09:05

Kézilabda: szoros fehérvári győzelem

Kézilabda: szoros fehérvári győzelem

Hatalmasat küzdött, ötgólos hátrányból is felállt és fordított a Fehérvár KC elleni megyei rangadón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, ám a hazai pálya létezhető összes előnyét élvező vendéglátók végül 32-29 arányú győzelmet arattak a szezon utolsó előtti bajnoki csatáján. tovább

2013. április 26. (péntek) 09:52

Sporthétvége: nagy rangadók előtt

Sporthétvége: nagy rangadók előtt

Két együttesünk is pályára lép az előttünk álló napokban, s mindkettőre igen kemény feladat vár saját bajnokságában: labdarúgóink a listavezető Szekszárd együttesét látják vendégül a stadionban - a meccs ingyenes! -, míg női kézilabdázóink hazai diadalt követően Székesfehérvárra látogatnak. tovább

2013. április 24. (szerda) 09:04

Kézilabda: Gabó is elbúcsúzik

Kézilabda: Gabó is elbúcsúzik

A szezon utolsó hazai mérkőzése vár ma a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatára, mely este hat órától a Kiskunhalas együttesét fogadja a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol nem csak a csapat, hanem az aktív pályafutását befejező Gáspár Gabriella is elbúcsúzik a dunaújvárosi szurkolóktól. tovább

2013. április 21. (vasárnap) 16:04

Kézilabda: szép, megérdemelt siker

Kézilabda: szép, megérdemelt siker

Egy ötperces rövidzárlatot kivéve végig irányította a Veszprém elleni mérkőzést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese - az eredmény törvényszerű és örömteli: csapatunk végül 31-24 arányban győzte le ellenfelét a két gárda szombat esti találkozóján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. tovább

2013. április 19. (péntek) 09:24

Sporthétvége: mindenki itthon

Sporthétvége: mindenki itthon

Izgalmas és mozgalmas napok előtt állnak a dunaújvárosi csapatsportok képviselői. Komoly csatákra készülhetnek a drukkerek, ráadásul rendre hazai környezetben - női kézilabdázóink, a labdarúgók, illetve a röplabdázók is itthon küzdhetnek meg hétvégén a remélt bajnoki pontokért. Irány a pálya! tovább

2013. április 14. (vasárnap) 17:46

Kézilabda: most sem ment a Halas ellen

Kézilabda: most sem ment a Halas ellen

Csak az első félidőben tudta tartani magát a Kiskunhalas elleni bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női együttese, ám a térfélcsere után beleerősített a házigazda - és végül nagyon simán, 33-24 arányban győzte le Mátéfi Eszter tanítványait a pontvadászat szombati játéknapján. tovább

1 / 58

következő

Legutolsó hozzászólások

Névtelen* @ 2013-05-23 09:28:51

1)Nem volt 100% magyar.De azt használ mindenki,akit akar.A hangsúly...

Kézilabda: vereség a szezonzárón

Névtelen* @ 2013-05-23 08:53:12

Meglehetnek a gyáruk sikerével. Ha találsz egy 20 ezrest,kit...

Kézilabda: vereség a szezonzárón

Névtelen* @ 2013-05-22 20:04:27

Adná magát a rigmus: "egyszerűen semmik vagytok". De...

Kézilabda: vereség a szezonzárón

Névtelen* @ 2013-05-22 19:31:13

Maradj csak a szemellenzőidnél, az való neked.:) A hit igen, az egy...

Kézilabda: vereség a szezonzárón

Névtelen* @ 2013-05-22 18:33:41

Ki nem kakálja le, hogy te mit fogadsz el? Ha 100% magyar lett volna...

Kézilabda: vereség a szezonzárón
* nem regisztrált felhasználó
DO Hírtérkép

Ingatlan ajánló

ingatlant keres

ingatlant kínál

Barátság városrészi családi ház...

Barátság városrészi családi ház...(kínál) Sportcsarnok mellett,csendes környéken eladó egy téglaépítésű,átlagos,felújítandó,sátortetős 3... tovább

Összes hirdetés: 2219 db

Apró

Solt

Állás | Kínál

Solt

Összes hirdetés: 51 db

Cégtár

cégkereső

regisztráció

HR Contact Masszázs
Egészség, szépség
Paszorek
Környezetvédelem
Digimédia bt.
Szabadidő, szórakozás
Qualityweb Kft.
Honlapkészítés
EXTRÉM SZOLÁRIUM
Egészség, szépség
Badroll Stúdió és Hip-Hop Shop
Egyéb szolgáltatás

Összes cég: 1014 db

Minden jog fenntartva! © Dunaújváros Online Kft. • honlapkészítés: DDSWEBMédiaajánlatSzerzői jogokAdatvédelemImpresszum

A Dunaújváros Online a DDS Admin és a DDS Iguana rendszereket használja.