Rovat: Kultúra

Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza
2017 a nagyberuházások éve lesz a magyar kultúrában

2017 a nagyberuházások éve lesz a magyar kultúrában

2017. január 15. (vasárnap) 8:47

Ez az év a nagyberuházások éve lesz a magyar kultúrában, a tavalyi 52 milliárd forinttal szemben idén több mint 125 milliárd forint jut kulturális célokra - mondta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a M5 kulturális csatorna műsorában.

Élőben, a rajongókért

Városunk felkapott hiphop együttese, a BeatKOHO idei első próbájukról jelentkeznek be élőben a közösségi rajongói oldalon. Itt a lehetőség, hogy a kulisszák mögé pillanthassunk.

Három művész csodás összhangja

Nagy várakozás előzte meg Aknay János, ef. Zámbó István és Tábori Csaba kiállítását, mely Jézus élete címmel Matula Péter műgyűjtő ötlete nyomán született.

Vízkereszt, Jézus megjelenésének ünnepe

Ma van vízkereszt, vagyis Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A katolikus egyházban vízkereszt parancsolt ünnep, vagyis a híveknek kötelező szentmisén részt venniük.

Kitartó munka, hagyományok és tánc

Újabb sikeres évet zárt a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Komoly szakmai és csapatmunka van a sikerek mögött.

Ígéretes nézőszám

Két nagyszínpadi és két stúdiótermi bemutató- ígéretes nézőszám. Ez a Bartók Kamaraszínház őszi szezonjának mérlege.
Két és fél óra garantált nevetés

Két és fél óra garantált nevetés

2017. január 10. (kedd)

Fantasztikus vendégjátékkal indította az évet a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza. A szőke ciklon egy másodpercre sem hagyja unatkozni a nézőt.

Klippremier a városi Jolly Jackers-től

Klippremier a városi Jolly Jackers-től

2017. január 10. (kedd)

Néhány friss hírrel szolgálunk a könnyedebb muzsikát kedvelőknek, hiszen a Jolly Jackers együttes új albumon dolgozik és már be is mutatták legfrissebb klipjüket.

Anonymus ócsárlásáról

Anonymus ócsárlásáról

2017. január 09. (hétfő)

Anonymus ócsárlásáról címmel folytatódik Horváth Béla történelem tanár előadása az MMK-ban, szerdán este hat órakor.

Vízkereszt, Jézus megjelenésének ünnepe

Vízkereszt, Jézus megjelenésének ünnepe

2017. január 06. (péntek)

Ma van vízkereszt, vagyis Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A katolikus egyházban vízkereszt parancsolt ünnep, vagyis a híveknek kötelező szentmisén részt venniük - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel.

Versaillestől a Szalki-szigetig

Versaillestől a Szalki-szigetig

2017. január 03. (kedd)

Idén az MMK Galériája törte meg a csendet és a városban elsőként nyitott kiállítást. Marosi László fotóinak ad helyet az intézmény.

Kitartó munka, hagyományok és tánc

Kitartó munka, hagyományok és tánc

2017. január 03. (kedd)

Újabb sikeres évet zárt a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Komoly szakmai és csapatmunka van a sikerek mögött.

Bulinaptár 2017-re: a szimfonikusoktól a kemény zúzdáig

Bulinaptár 2017-re: a szimfonikusoktól a kemény zúzdáig

2016. december 29. (csütörtök)

Robbie Williams, a Depeche Mode, Bruno Mars, a Green Day, Marilyn Manson, Alice Cooper, Dj. Bobo, Tangerine Dream, John McLaughlin, Mireille Mathieu, Chris Norman, Ian Anderson (Jethro Tull), az Anthrax, a Phil Rudd Band és a Scooter is fellép 2017-ben Magyarországon.

Ígéretes nézőszám

Ígéretes nézőszám

2016. december 26. (hétfő)

Két nagyszínpadi és két stúdiótermi bemutató- ígéretes nézőszám. Ez a Bartók Kamaraszínház őszi szezonjának mérlege. Az intézmény idén kinevezett igazgatója elmondta: a jövő évben is érdemes lesz figyelemmel kísérni a Bartókban folyó munkát. Őze Áront januárban színészként is láthatják a Szőke ciklonban.

Meghalt George Michael

Meghalt George Michael

2016. december 26. (hétfő)

Elhunyt George Michael. Az énekes-dalszerző világsztárt 53 éves korában, angliai otthonában érte halál. A halálhírt az előadóművész publicistája jelentette be hétfő hajnalban, és a rendőrség is megerősítette. A rendőrség nem közölte George Michael halálának pontos okát, de az idegenkezűséget kizárta.

Programdús éven túl

Programdús éven túl

2016. december 25. (vasárnap)

József Attila Könyvtár mögött. Mindemellett pedig színvonalas irodalmi olvasmányok közül válogathattak az intézmény látogatói, akik közül idén is a felnőtt korosztály volt a legaktívabb.

Oldalak