Rovat: Sziréna

Tömegbaleset az M6-on Besnyőnél

Tömegbaleset az M6-on Besnyőnél

2017. január 11. (szerda) 7:40

Tömegbaleset miatt szerda reggel lezárták az M6-os autópálya egy szakaszát Besnyő térségében, a Budapest felé vezető oldalon. Eddig tisztázatlan körülmények között több gépjármű ütközött össze, és többen megsérültek.

A bicaj jogos tulajdonosát keresi a rendőrség

A dunaújvárosi rendőrök a mellékelt képen látható kerékpár tulajdonosának jelentkezését várják.

Kevesebb autólopás?

A kemény hatósági fellépés, a súlyos megtorlás, és a rendőrség egyik osztálya által végzett önálló nyomozásnak köszönhetően kevesebb az autólopás.

Orrcsonttörésig menő vita a net miatt

Rácalmáson, egy férfi azért bántalmazta a szomszédját, mert nem osztotta meg vele az internetet. A rendőrök vádemelést javasoltak az ügyében.

Egy üzlet öltözőjéből vitte a fuxot

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a 24 éves helyi fiatalt, akiről igazoltatás során derült ki, hogy korábban egy üzlet öltözőjéből lopott ékszert és cipőt.

22 centis kést mártott a testvérébe

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy 29 éves szalkszentmártoni férfi ellen, aki egy családi ünnepségen megkéselte a testvérét.
Orrcsonttörésig menő vita a net miatt

Orrcsonttörésig menő vita a net miatt

2017. január 06. (péntek)

Rácalmáson, egy férfi azért bántalmazta a szomszédját, mert nem osztotta meg vele az internetet. A rendőrök vádemelést javasoltak az ügyében.

Egy üzlet öltözőjéből vitte a fuxot

Egy üzlet öltözőjéből vitte a fuxot

2017. január 06. (péntek)

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a 24 éves helyi fiatalt, akiről igazoltatás során derült ki, hogy korábban egy üzlet öltözőjéből lopott ékszert és cipőt.

Talált bankkártyáról vett le pénzt

Talált bankkártyáról vett le pénzt

2017. január 04. (szerda)

Egy Dunaújvárosban elveszített bankkártyával vett fel pénzt egy 57 éves férfi. A rendőrök vádemelést javasoltak ellene.

22 centis kést mártott a testvérébe

22 centis kést mártott a testvérébe

2017. január 04. (szerda)

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy 29 éves szalkszentmártoni férfi ellen, aki egy családi ünnepségen megkéselte a testvérét - tájékoztatta a vádhatóság szerdán az MTI-t.

Lakástűz - Életet mentettek a szomszédok! VIDEÓ!

Lakástűz - Életet mentettek a szomszédok! VIDEÓ!

2017. január 03. (kedd)

Tűz ütött ki egy Barátság úti lakóépület harmadik emeletén, ahol egy ágy kapott lángra. A lakásban lakó anya és lánya a szomszédok lélekjelenlétének és éberségének köszönhetik, hogy nem történt nagyobb tragédia.

Szajré a zsebben, bukta a pénztárnál

Szajré a zsebben, bukta a pénztárnál

2017. január 03. (kedd)

Több mint százezer forint értékű lopott holmival akartak távozni a tolvajok az Aranyvölgyi úti bevásárlóközpontból, de a rendőrök a pénztárnál lekapcsolták őket.

Életveszélyes késelés Ercsiben

Életveszélyes késelés Ercsiben

2017. január 02. (hétfő)

Egy 20 éves férfi újév napján Ercsiben hasba szúrt egy másik személyt. A rendőrök elfogták és bűnügyi őrizetbe vették az elkövetőt.

Botcsinálta autótolvajt fogtak a zsaruk

Botcsinálta autótolvajt fogtak a zsaruk

2017. január 02. (hétfő)

Az iváncsai idősek otthonánál próbált kocsit szerezni magának egy pusztaszabolcsi fiatal még január elsején, de mindössze egy lépcsőfordulóig jutott.

Két összeégett holttestet találtak a tűzoltók

Két összeégett holttestet találtak a tűzoltók

2017. január 01. (vasárnap)

Két összeégett holttestet találtak a tűzoltók egy vasárnap hajnali dunaújvárosi tűzesetnél - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kamu rendszámmal bukott le

Kamu rendszámmal bukott le

2016. december 31. (szombat)

Hamis rendszámú autójával bukott le az a huszonegy éves fiatal, akit tegnap állítottak meg a rendőrök a Baracsi úton.

Oldalak