Lehet, hogy lesz felújítás
a Bartókban?
A Bartók
Kamaraszínház és Művészetek Háza előtt és
környékén folyó munkálatokon már nem fog múlni,
hogy tömegesen fogadhassa közönségét városunk
színháza. Ezentúl a színházba jóval többen
érkezhetnek autóval, hiszen megnövelték a
parkolót, számos helyet biztosítva ezzel a gépkocsi-tulajdonosoknak.
Kérdés, vajon
lesz-e a jelenleg ugyan nyári szünetet tartó,
de mégiscsak eddig fokozottan működő
kamaraterem mellett nagytermi felújítás? Knódel
Mária, az intézmény igazgatója boldogan közölte
a hírt:
- Nagyon jó hírem van! A régi huza-vona, lehet,
hogy véget ér, legalábbis erre vonatkozóan
találtam információt tegnap reggel fél
nyolckor.
- Mi az a jó hír, és miként értesült róla?
- Minden szerdán megjelenik a Közbeszerzési Értesítő,
amelyet én hétről hétre figyeltem, lestem,
vajon mikor olvashatom benne végre a mi intézményünk
nevét. Ez a közlöny nem jár a Bartóknak,
hiszen körülbelül ötven évente van felújítás
nálunk, így megbíztam ismerősöket, hogy, ha
tudnak valamit, jelezzék. Nos, a tegnapi számban
ott van a pályázati kiírás a kivitelezésre,
ami már önmagában egy hatalmas előrelépés.
Az igazgatónő lázasan készül a nagy napra,
mint menyasszony a lakodalmára.
- Mit gondol, mikorra várható a következő jó
hír?
- Ahogy néztem a naptáromat, és számolgattam
a napokat, egészen pontosan szeptember
tizenharmadikán lehet eredményt hirdetni. Ezután
három kivitelezővel kell szerződést kötni:
egyikőjükkel generál-felújításra, kettővel
részmunkálatokra. Erre számítsunk tíz napot,
úgyhogy szerény számításaim szerint
szeptember utolsó napjaiban végre-valahára
elkezdődnek a munkálatok a nagyteremben.
- Mi a helyzet a nyár alatti műsorokkal?
- Jelenleg szünet van a kamarateremben is, hétfőtől
pedig egészen zárva lesz a Bartók, technikai
szünetet tartunk. Ez idő alatt apróbb munkálatokat
kell elvégezniük a fiúknak, ahogy ez ilyenkor
lenni szokott.
- Mikor indul az őszi szezon?
- Augusztus huszonegyedikén nyitunk ismét, az
első előadás harmincadikán lesz. Akkor saját
produkcióval indítunk, a felnőtt színház művészei
várják a publikumot a kamaraterembe.
Knódel Mária hangja reményekkel teli, talán
nincs, és nem is lehet akadálya végre annak,
hogy kivitelezőt találjanak a tervek megvalósításához.
Egy biztos: a remény hal meg utoljára…
SzO
(7közlap)
|