Dunaújváros Hetilap

Orbán: modern vidéki városok nélkül nem lesz sikeres magyar vidék

doszerk - 2015. március 27. 9:17

Ha a kormány az idén sikerrel jár a költségvetés nyári elfogadásával, akkor ezentúl minden évben így készíti majd a büdzsét - erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt pénteken a Kossuth Rádióban.

A kormányfő szerint a magyar gazdaság jó pályán halad, az emberek jól dolgoztak az elmúlt évben, a magyar gazdaság egy nagy korszak, egy emelkedő pálya elején tart, ami lehetővé tesz egy az embereknek könnyebb, jobb és biztonságosabb életet adó költségvetést.

Megemlítette, hogy már az idén komoly esemény lesz az egyenruhások, a katonák, rendőrök életpályarendszerének megalkotása.
A reggeli rádióinterjúban téma volt a paksi atomerőmű-bővítés és a fűtőanyag-szállítás kérdése is, amelyről Orbán Viktor kifejtette: mind a magyar, mind az orosz fél elfogadta azt a megoldást, amelyet a szintén oroszok által épített finnországi erőmű szerződésének idevonatkozó szakasza tartalmaz, az Euratom ügynökség pedig elvileg jóváhagyta ezt. "Az oroszokkal megállapodtunk" - mondta arra a felvetésre, hogy az oroszok esetleg nem engednének a korábbi megállapodásból.

Az M4-es autópálya projektjének európai bizottsági elutasítása ügyében a miniszterelnök úgy fogalmazott: azzal a ténnyel nem tudnak mit kezdeni, hogy az Európai Unió nem adja oda a pénzt erre a beruházásra. "Nekünk egyetlen lehetőségünk van, amit most majd meg kell fontolnunk, hogy a magyar adófizetők költségvetésbe befizetett forintjaiból kifizetjük-e ezt az összeget, és minden megy tovább. (...) Vagy pedig azt mondjuk, hogy az EU tett olyan megjegyzéseket, amelyeket érdemes megvizsgálni, és ezért újragombolni a mellényt" - mondta, utalva az Európai Bizottság kartellgyanújára.

Azzal kapcsolatban, hogy kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a földtörvény tulajdonszerzési korlátozásai miatt, Orbán Viktor közölte: a következő kormányülésen döntenek arról, mely pontokon fogadják el a brüsszeli érvelést.    A Modern Városok nevű programról a miniszterelnök azt mondta: modern vidéki városok nélkül nem lesz sikeres magyar vidék.

Forrás,fotó:MTI

A rovat további hírei: Közélet

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.