Dunaújváros Hetilap

Új fűtőanyag-megállapodás? Nem tetszik az EU-nak Paks II.

doszerk - 2015. március 12. 23:51

Magyarország és Oroszország tavaly 12 milliárd euró értékű megállapodást kötött arról, hogy Pakson kettő, egyenként 1200 megawattos nukleáris blokkot épít az orosz Roszatom.

Brüsszelben hetekig folyt a vita a Roszatom-szerződésekben foglalt technikai, pénzügyi és energetikai kérdésekről, mert minden atomenergetikai szerződést jóvá kell hagynia az Euratom Ellátási Ügynökségnek (ESA). Aztán az Euratom előző héten elutasító döntést hozott az ügyben; azt kifogásolta, hogy Magyarország kizárólag Oroszországtól importált volna nukleáris üzemanyagot.

Magyarország ugyan megfellebbezte a döntést, de a Financial Times három, a tárgyalásokra rálátó forrásától is úgy értesült, hogy az Európai Bizottság az ESA döntésének megtárgyalásakor jóváhagyta a paksi bővítés blokkolását. A lap szerint a bizottság ülésén ott volt mind a 28 EU-s biztos, köztük Navracsics Tibor is. Ha Magyarország nem hagyja annyiban Paks 2 megvétózását, akkor a magyar kormánynak újabb fűtőanyag-megállapodást kell kötnie, vagy jogi lépéseket kell kezdeményeznie a Bizottság döntése ellen.

Navracsics Tibor az EU magyar biztosa az Indexnek megerősítette, hogy az Európai Bizottság megtárgyalta és szavazás nélkül jóváhagyta az Euratom javaslatát. Elmondta, hogy az ESA jelentése olyan jellegű dokumentum, amelynél nem volt szükség a bizottság szavazására. A politikus azt is hozzátette, hogy a bizottság megkérdezte a magyar kormányt, hogy nyilvánosságra hozhatják-e a jelentést, de a válaszra rendelkezésre álló idő még nem telt le, most pedig ki is szivárgott a lényeg.

Néhány órával a Financial Times cikke után Giró-Szász András, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár  cáfolta a lap értesüléseit. Azt mondta: nem igaz, hogy az Európai Unió blokkolta volna a Paks II. atomerőmű építését. Hozzátette azt is, hogy az ügyben helyreigazításért folyamodtak a lap szerkesztőségéhez.

Forrás:vs.hu

A rovat további hírei: Közélet

Megnyílt a baptista Új Esély Központ

Megnyílt a baptista Új Esély Központ

2024. ápr. 20.

Intézményátadó ünnepséget szerveztek a volt Bánki iskolában a közelmúltban. Mostantól az épület egyik földszinti szárnyában a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió nappali szociális központot üzemeltet. Szívvel segítenek.

90 év szép idő, sok boldogságot, Anna néni!

90 év szép idő, sok boldogságot, Anna néni!

2024. ápr. 20.

Bujáki Györgyné a 90. születésnapját ünnepelte – ez alkalomból igencsak jó hangulatban fogadta Barta Endre alpolgármestert, aki az önkormányzat ajándékai mellett a város nevében a jókívánságokat is tolmácsolta. Isten éltesse, Anna néni! 

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.