Nemzetek Csatája: ütős este volt

spigott - 2015. június 28. 9:03

Hatalmas sikert hozott a Dózsa MoziCentrum előtti téren megrendezett Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősport gála. A szombat esti megméretésen nagy pofonoknak, s több remek dunaújvárosi eredménynek is örülhettek a küzdősportok helyi szerelmesei. Galériával!

A Nemzetek Csatája fantázianévre hallgató küzdősport gálának adott otthont szombaton este a Dózsa MoziCentrum előtti tér, s az elnevezés egyáltalán nem volt túlzás, hiszen Ugandából, Ausztriából, Szerbiából, Németországból, s Afganisztánból is érkeztek harcosok az este hét órakor kezdődő viadalra. Melynek első meccse előtt már ki lehetett volna rakni a megtelt táblát a mozi előtti térre, ugyanis rengetegen látogattak ki a tizennégy plusz egy találkozót hozó megméretésre, vagyis a szervezők egyik célját maximálisan sikerült elérni.

A gála első meccse egy meglehetősen rendhagyó csatát hozott, mivel azt a DSTV két munkatársa, Gyöngyösi Péter és Morva Dávid vívta egymással, akik egy hónapos felkészülés után léptek ringbe egymás ellen, de az ádáz csata végén két kéz emelkedett a magasba, vagyis döntetlennel ért véget a felhozó találkozó. A Nemzetek Csatája hivatalos programja ezt követően vette kezdetét, szép sorjában érkeztek a versenyzők a kötelek közé, hogy K-1, profi box, kick box és muay thai szabályrendszerben mérjék össze egymással erejüket. Ahogy haladtunk előre az időben, úgy jöttek az egyre jobb, egyre fontosabb címekről döntő mérkőzések, s a nézők nagy örömére nem finomkodtak egymással a résztvevők, adtak és kaptak is becsülettel.
A hazai érzelmű szurkolók nagy örömére a házigazda Sukothati Team és a Team Rozman versenyzői közül Nédó József, Gál Antal Levente, Gáspár Milán, Kovács Richárd, Poléster Tamás is magabiztosan hozta saját csatáját, míg Farkas András és Friedl Martin egyaránt döntetlent ért el vetélytársával szemben. Az este egyik legjobb meccsét a debreceni Berényi Roland, valamint az osztrák színekben versenyző Ahmet Simsek vívta egymással, s az ötmenetes, nyílt küzdelem végén utóbbi örülhetett a győzelemnek, megszerezve ezzel a WKF pro-am K-1 kisvilágbajnoki övét.

A gála másik címmeccse viszont nagyon egyoldalú küzdelmet hozott, ugyanis a Team Rozman kötelékében versenyző Patricia Apolot már az első menetben lenullázta Ivana Mirkovot, repült is a törölköző a szerb sarokból, így a WKF nemzetközi címmeccsét az ugandai hölgy nyerte finoman szólva is meggyőző fölénnyel. Nem töltött sok időt a ringben Sulák András sem, ugyanis a dunaújvárosi bunyós már az első menetben akkora fölényre tett szert a szerb Arnes Sarac ellen, hogy ellenfele gyorsan fel is adta a küzdelmet, elkerülve ezzel a még nagyobb verést.
Az este leginkább várt találkozóját a szintén dunaújvárosi Szeri Attila, illetve ugandai ellenfele, Kimera Farouk vívta egymással, méghozzá muay thai szabályrendszerben, ami a küzdősportok egyik legkeményebbike. Ez a háromszor három perc hatalmas küzdelmet hozott, az első és a harmadik menetben egyértelműen a Sukothai Team és a Team Rozman harcosa dominált, s ugyan a másodikban az ugandai versenyző is megvillantotta tudását, a pontozók szemében egyértelműen Szeri Attila volt a jobb, így a Nemzetek Csatája főmeccse után is a hazai érzelmű drukkerek örülhettek a sikernek.

Nem csak a viadalon résztvevő nézők lehettek azonban elégedettek a gálasorozat ma esti mérkőzéseivel, hanem a rendezők is, s mint azt Rozman István főszervező érdeklődésünkre elárulta, a Nemzetek Csatája maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen rengeteg néző előtt sikerült népszerűsíteniük a küzdősportokat, s nem mellékesen a dunaújvárosi fellépők is remek találkozókon öregbítették egyesületük hírnevét. Az átütő erejű sikernek, az izgalmas, s kevésbé szoros mérkőzéseknek is köszönhetően tehát minden sportbarát reménykedhet abban, hogy a közeljövőben újabb hasonló rendezvénynek ad majd otthont Dunaújváros.

A Nemzetek Csatája eredményei (kiemelve a győztesek)

Balti Ricárd (Hatvany Thai Box SE) – Nédó József (Sukothai Team Thai Box SE)
Bodonyi Bálint (Dozsó SE) – Friedl Martin (Sukothai Team Thai Box SE)
Orosz Zoltán (Dozsó SE) – Sram Bendegúz (Budapest)
Mikail Soltani (Ausztria) – Gál Antal Levente (Sukothai Team Thai Box SE)

Kovács Márk (Dozsó SE) – Gáspár Milán (Sukothai Team Thai Box SE)
Sasa Trninic (Szerbia) – Kovács Richárd (Team Rozman)
Nadi Kristóf (Dozsó SE) – Farkas András Balázs (Sukothai Team Thai Box SE)
Szabó Titusz (Team Rozman, Debrecen) – Polster Tamás (Team Rozman, Budapest)

Kristijan Kuzmanovic (Ausztria) – Szappanos Dávid (Sukothai Team Thai Box SE)
Ahmet Simsek (Ausztria) – Berényi Roland (Tasko Fight, Debrecen)
Toma Vlaovic (Szerbia) – Perutek János (Budapest)
Ivana Mirkov (Szerbia) – Patricia Apolot (Team Rozman, Uganda)
Arnes Sarac (Szerbia) – Sulák András (Dunaújváros)
Kimrea Farouk (Power Flex Gym, Uganda) – Szeri Attila (Sukothai Team Thai Box SE)

Nemzetek Csatája

Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit
Nemzetek Csatája - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Sport

DSTV: biztató bajnoki eredmények

DSTV: biztató bajnoki eredmények

2024. ápr. 19.

Április 9-12. között rendezték meg az országos felnőtt úszó bajnokság küzdelmeit a fővárosban – szép helyi eredmények születtek. A DKSE színeiben Kenyér Lilla, Kovács-Seres Hunor és Eszenyi Ábel indult – utóbbival és Berzlánovits Éva edzővel beszélgettünk a megméretés után. Hangkép.

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

2024. ápr. 19.

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

2024. ápr. 19.

Amennyiben nyer Szegeden, a harmadik helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.