Tragédia: öngyilkosság a Rómain

doszerk - 2015. június 17. 13:00

Egy fiatal férfi vetette magát a mélybe és ezzel együtt a halálba ma délben a Római körúton. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget, s hatósági eljárás keretein belül vizsgálja a sajnálatos halálesetet.

Elődleges információnk szerint egy fiatal férfi vetette le magát egy Római körúti lépcsőház kilencedik emeletéről ma kora délután. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök, valamint a mentők is, akik már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Természetesen azonnal megkerestük a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensét is, aki érdeklődésünkre elárulta, hogy az idegenkezűség nem merült fel az esettel kapcsolatban, a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretein belül vizsgálja a tragédia körülményeit.

A helyszínről kapott információink szerint a rendőrség elzárta a buszkikötőt, az autóbuszok nem állnak be oda, de ettől függetlenül rendes útvonalon, menetrendszerűen közlekednek, útlezárás nincs.

Legfrissebb, de nem hivatalos információink szerint az áldozat 19 éves volt.

A rovat további hírei: Sziréna

Két városban is életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

Két városban is életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

2024. ápr. 15.

Dunaújvárosi társasházi lakásban is a szénmonoxid-érzékelő figyelmeztette a lakókat a mérgező gázra vasárnap. Nem ez volt az egyetlen eset aznap a vármegyében, szerencsére nem történt személyi sérülés, értesült a DO.

Kapatos vezetők húsvét ünnepén

Kapatos vezetők húsvét ünnepén

2024. ápr. 11.

Dunaújvárosi helyzetkép is színesíti a Zsaru Magazin húsvéti körképét – a város közútjain végzett ellenőrzésekről Kőhalmi László főtörzszászlós, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetője számolt be.

Látta a balesetet? Jelentkezzen!

Látta a balesetet? Jelentkezzen!

2024. ápr. 10.

Ismeretlen személyazonosságú gépjárművezető azonosításához kérik a lakosság segítségét a dunaújvárosi rendőrök. Elektromos kerékpárral közlekedő hölgyet sodort el, megállás nélkül koccolt a helyszínről, értesült a DO. Egy megosztás is közelebb vihet hozzá!

A fél város keresi a mérget kiszóró gazembert

A fél város keresi a mérget kiszóró gazembert

2024. ápr. 07.

Az internetes közösségi oldalakon, csoportokban terjedt el a hír, miszerint a felső Duna-parton mérgező eledeleket találtak, amelyek akár végzetesek is lehetnek a házi kedvencekre.

Értékes kapcsolószekrényt lopott – vád a vége ellene

Értékes kapcsolószekrényt lopott – vád a vége ellene

2024. ápr. 04.

Félmillió forint értékű berendezést lovasított meg az a férfi, aki ellen a Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat. Hihetetlen, de még a két társa sem tudta, hogy éppen lopnak, értesült a DO.

Vigyázat, csalók! Ne dőljön be! És adja tovább!

Vigyázat, csalók! Ne dőljön be! És adja tovább!

2024. ápr. 03.

A nagy közösségi portálon élesített tájékoztató videóval jelentkezett a rendőrség – a cél egyértelmű: az úgynevezett "bankos" csalók üzelmeinek megakadályozása. Egy megosztás is sokat érhet!

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

2024. már. 23.

Több hónap alatt összesen 730 ezer forinttal károsította meg az egyik távközlési szolgáltató céget az a férfi, aki ellen csalás miatt emeltek vádat a napokban. Adathalászattal kezdődött, értesült a DO.