Hatvannégy évvel ezelőtt a faluból város épült
Dunaújváros várossá nyilvánításának 64. évfordulójának alkalmából koszorút helyezett el a Görbe utca sarkán lévő emléktáblánál a Városalapítók Egyesülete, az önkormányzat nevében pedig Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester.
-Nem szabad elfelejtenünk, hogy a már hagyománnyá vált koszorúzáson mindazok előtt tisztelgünk, akik Dunaújváros létrehozásában közreműködtek. Számomra mindig örömteli a találkozás a városalapítókkal mind alpolgármesterként, mind a város polgáraként, akik emlékeikkel, élményeikkel mindmáig őrzik az első évtizedek lelkesedését- fogalmazta Gombos István az ünnepségen. Mint mondta, példaértékű az, amit elődeink tettek, ugyanakkor a jelenben is nagyon sok feladatuk van, hogy gyermekeink, unokáink is büszkék lehessenek a városra. – A mi feladatunk, hogy tovább építsük, tovább fejlesszük a várost, ahol élünk. Az önkormányzat koszorúját mindig annak szellemében helyezem el, hogy a múltat el nem feledve ugyan, de a jövő elvárásainak mentén felelősséggel tegyünk a város fejlődéséért- hangsúlyozta az alpolgármester.
A rovat további hírei: Közélet
"Európai Mobilitási Hét" Dunaújvárosban is
2025. szep. 17.
Idén is remek programlehetőségekkel, fontos üzenetekkel és gondolatokkal várják az érdeklődőket a címben említett program keretében. A rendezvénysorozat kedden délelőtt startolt a Klímavédelmi akciónappal a Városháza téren.
Pintér Tamás polgármester: "A legnehezebb időkben is az emberek mellett kell állni"
2025. szep. 16.
Dunaújváros polgármestere, Pintér Tamás immár második ciklusát tölti a város élén. Az elmúlt hónapokban elsősorban a vasmű körüli válság, a gazdasági nehézségek álltak a középpontban. Pintér Tamás szerint a legfontosabb feladat most az, hogy a város új lehetőségeket találjon, és olyan jövőt építsen, amely kevésbé függ egyetlen iparágtól. Úgy véli, a város legnagyobb ereje továbbra is a közösségében rejlik.
Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja
2025. szep. 16.
A nagyszabású kezdeményezésről a napokban már hírt adtunk, ám a szeptember 20-án esedékes programkavalkádnak különleges nyitánya volt. A Kultik Moziban vetítették a Richter Gedeon életéről szóló Nem tűntem el című filmet Rudolf Péter főszereplésével.
Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást
2025. szep. 16.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyermekeknek az őszi és téli tanítási szünet idejére. Figyelem, fontos: az igényeket október 17-ig lehet benyújtani! Felhívás.
Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára
2025. szep. 15.
Végleg búcsút vett a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarától Hegyiné Tóth Noémi titkár – mint ünnepélyes búcsúztatásán elhangzott, fontos szerepet vállalt az elmúlt évtizedben a kamara működésének és arculatának megteremtésében.
Felhőszakadás Dunaújvárosban
2025. szep. 14.
Felhőszakadással érte el városunkat a hidegfront: a villámárvíz miatt több utcát is elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék.
FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!
2025. szep. 12.
Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.











