Kézilabda: György László csak a munkában hisz

spigott - 2015. július 15. 17:58

Elszánt, a munka iránt alázatos edzőként várja az új szezon kihívásait György László, a DKKA csapatának pályaedzője, a junior együttes szakvezetője, akinek eltökélt célja, hogy a lehető legtöbb tehetséges fiatalt sikerüljön feljuttatnia a Kohász felnőtt együtteséhez.

Márciusban tért vissza Dunaújvárosba egykori kiváló játékosunk, György László, aki az új idényben Mátéfi Eszter mellett pályaedzőként segíti a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női csapatának munkáját, míg junior csapatunknál vezetőedzőként, s az utánpótlás szakmai munkájának összefogójaként is dolgozik a 2015/2016-os szezonban.
A fiatal szakembert márciusi szerződtetésénél Szemenyei István, a DKKA ügyvezetője elmondta, hosszú távra terveznek György Lászlóval, akinek szüksége lesz némi betanuló időszakra is, hiszen a múltban csak férfi csapatokkal dolgozott. Felnőtt együttesünk pályaedzőjétől először azt kérdeztük, hogy mennyire sikerült kiismernie magát a közelmúltban.

- Szerintem még nem teljesen, de valamennyi rálátásom van azért már a dolgokra, s ebben nagyon sokat köszönhetek Mátéfi Eszternek, aki rengeteg segítséget adott. Óriási különbségek vannak a fiúk és a lányok között, szóval a terhelés arányában ehhez azért alkalmazkodnom kell. Ezt igyekszem a lehető legjobban megtenni, de tény és való, jó volt ez a közel három hónap arra, hogy testközelből is megismerjem a női kézilabdát, azt viszont majd a jövő dönti el, hogy miként tudom én alakítani majd a dolgokat, s megtalálni majd azokat az edzésmódszereket, rendszereket a női mezőnyben, melyek hatásosak, jók lehetnek.
Ez természetesen nem csak a felnőtt játékosokra, hanem az utánpótlásra is igaz, s mivel György László junior csapatunk irányítója is lesz, ezért arra is kíváncsiak voltunk, mennyire ismeri csapatát, s milyen játékrendszer alapján készíti fel tanítványait az új szezon kihívásaira.

- Játéktudásban még nem igazán ismerem a junior keret tagjait, hiszen nagyon kevés időt töltöttem el eddig velük. Név szerint, személy szerint persze találkoztam már velük, tudom, hogy ki kicsoda, ki milyen poszton játszik, de azt, hogy igazán mire képes éles szituációban, még nem. Az is kérdés, hogy az edzéseken milyen terhelhetőséget bírnak a játékosok, s milyenek azok a páros, hármas kapcsolatok, illetve igazából milyen lesz az a csapatszerkezet, amit majd ki fogok tudni alakítani. Elképzeléseim vannak természetesen, de megvalósítani nyilván csak akkor tudom, amikor huzamosabb ideig együtt leszek velük itt a felkészülés során.
A játékrendszert tekintve ésszerű lépés, hogy a taktikai dolgok nagyjából hasonlítsanak, illetve azokat a taktikai dolgokat a junior csapat is tudja, amit a felnőtt, hiszen az átjárhatóság elég közel van egymáshoz, s ha van pár olyan játékos, aki felkerül a felnőttekhez, akkor tudja azokat a mozgásokat, amik kellenek, s a lehető legkönnyebben tudjon csatlakozni az edzés rendszerébe. Ezzel együtt, mint minden edzőnek, úgy nekem is megvannak a saját elképzeléseim, mind az erő, állóképesség, gyorsaság taktika és technika irányába, amit szeretnék megvalósítani.

S, hogy mi az, amit György László elvár tanítványaitól? Csupán a maximum, hiszen csak így lehetnek képesek odakerülni fiataljaink a felnőtt csapatba.
- A munka iránti alázat, a fegyelem, a figyelem a legfontosabb. Az elvégzett munkában bízom, úgy gondolom, hogy azt senki nem veheti el tőlünk. Amennyiben valaki elvégez valamilyen munkát, ha valaki valamit megtanul, az nyugodtan levizsgázhat, annak nem kell félnie semmitől. Ez így van itt is, vagyis, ha mi elvégezzük azt, amit eltervezünk, akkor tiszta szívvel kiállhatunk, s állandóan a maximumot kell, hogy tudjuk nyújtani. Természetesen, ha ennek ellenére is van nálunk jobb csapat, akkor gratulálunk nekik, de a lényeg az, hogy emelt fővel tudjunk lejönni a pályáról, s abból tanulva még keményebben dolgozunk azért, hogy tovább javuljunk.
Az utánpótlásunknál, a junior és az alatta lévő korosztályoknál is hosszú távon gondolkodunk. Ez azt jelenti, hogy nekünk nem a rövid távú eredmények a legfontosabbak, hanem az, hogy tehetséges játékosainkat eljuttassuk a legmagasabb szintig, ami most nálunk az NB I-es felnőtt csapatot jelenti. Az persze már rajtuk is áll, hogy ezt követően ki férhet esetleg oda a válogatotthoz, s kiből lesz nemzetközi szinten is elismert játékos, de nekünk jelenleg ebben kell gondolkodnunk. Persze fontosak azért az eredmények csapatszinten is, de nem az az elsődleges, hogy megnyerjünk esetleg egy bajnoki aranyat, hanem a játékosok fejlesztése, taktikai, technikai felépítése, ami aztán egy jó szerkezetben hozza magával a szép eredményeket is.

A rovat további hírei: Sport

Elvárható a három pont megszerzése

Elvárható a három pont megszerzése

2024. már. 29.

A tabellán nyolcadik Tatabánya otthonában folytatja a bajnokság küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután négy órától.

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

2024. már. 29.

A második félidőt tizenöt góllal megnyerve aratott 32-20-as sikert a DKKA női kézilabda csapata a NEKA elleni hazai bajnokin.

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.