Dunaújváros Hetilap

Családi csődvédelem: közeleg az első határidő

doszerk - 2015. október 12. 17:33

Szeptember elsején lépett hatályba a magánszemélyek adósságrendezéséről szóló törvény, amely lépcsőzetesen vezeti be a csődvédelem lehetőségét az egyes lakossági csoportokra. A hó végén lejár az első határidő, amely a családi csődvédelemre jelentkezők egy részét érinti.

A családi csődvédelem célja, hogy a fizetési nehézségekkel küzdő magánszemélyek adóssága szabályozott keretek között rendeződjön.

Elsőként, az egyéb feltételek fennállta esetén, azok kezdeményezhetnek ilyen eljárást, akiknek lakhatása forog kockán: akikkel szemben a banki elszámolást követően már folytatódhat a lakóingatlanukra vezetett végrehajtás vagy végrehajtáson kívüli kényszerértékesítés, illetve ha végrehajtás nem is indult, de a bank felmondta vagy lejárttá tette a lakóingatlanra vonatkozó jelzáloghitel szerződést. Csődvédelmet kezdeményezhet továbbá az az adós, kezes, zálogkötelezett is, aki ellen olyan végrehajtás van folyamatban, amelyben a lakhatását szolgáló lakóingatlanát értékesítésre jelölték ki.

A csődvédelem kérelmezésének feltétele egyebek mellett az, hogy az összes tartozása 2 millió és 60 millió forint között legyen, a tartozásállománya meghaladja a vagyona értékét, de ne legyen több annak duplájánál, és legyen legalább egy olyan tartozása, amely három hónapja lejárt, mértéke pedig több mint félmillió forint.  

Az a devizahiteles, akinek ez év április 30-i banki elszámolási határidővel érintett, fogyasztói hitel vagy lízingszerződése van, október 31-ig kezdeményezheti ezt az eljárást.

A családi csődvédelemről további részletes információk a Családi Csődvédelmi Szolgálat (www.csodvedelem.gov.hu) honlapján olvashatók. Innen is letölthető a kezdeményező űrlapcsomag és a kitöltési útmutató is.

A kormányhivatal igazságügyi osztályának is fontos szerepe van az eljárás előkészítő szakaszában, hiszen a kérdéses vagy vitás esetek a bíróságon folytatódnak, melyhez a szolgálat készíti elő a szükséges okirati anyagot és egyezségtervezetet. A sikeres egyezségek esetén pedig a végrehajtást fogják majd felügyelni a magáncsőd-felügyelők, továbbá segítik az ügyfelet túljutni a likviditási nehézségeken.

A Családi Csődvédelmi Szolgálat munkatársai fizetésképtelenségi szakértőként működnek közre az eljárásban. Fejér megyében a Családi Csődvédelmi Szolgálat területi szerve a Székesfehérvár, Sörház tér 1. címen található.

Ügyfélfogadási idő : hétfő : 9.00 - 13.00, kedd : nincs ügyfélfogadás, szerda : 13.00 - 17.30, csütörtök : 8.30 - 12.00, péntek : nincs ügyfélfogadás.

Telefonos elérhetőség : 22/512-110, 22/512-117, 22/512-617

Rövid már a rendelkezésre álló határidő az első körben banki elszámolással rendelkező adósok számára. Érdemes tehát utoljára még átgondolni, segíthet-e az adósságrendezés ezen új formája, mert a határidő elmulasztásával örökre elvész a lehetőség.

Fejér Megyei Kormányhivatal

A rovat további hírei: Közélet

Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást

Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást

2025. szep. 16.

Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyermekeknek az őszi és téli tanítási szünet idejére. Figyelem, fontos: az igényeket október 17-ig lehet benyújtani! Felhívás.

Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára

Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára

2025. szep. 15.

Végleg búcsút vett a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarától Hegyiné Tóth Noémi titkár – mint ünnepélyes búcsúztatásán elhangzott, fontos szerepet vállalt az elmúlt évtizedben a kamara működésének és arculatának megteremtésében.

 

Felhőszakadás Dunaújvárosban

Felhőszakadás Dunaújvárosban

2025. szep. 14.

Felhőszakadással érte el városunkat a hidegfront: a villámárvíz miatt több utcát is elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék.

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

2025. szep. 12.

Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

2025. szep. 12.

Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!

 

Számos lehetőség a gazdasági programban

Számos lehetőség a gazdasági programban

2025. szep. 12.

A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.

DSTV: Almási Zsolt emlékére

DSTV: Almási Zsolt emlékére

2025. szep. 11.

Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.