Dunaújváros Hetilap

Szabad a vásár - Minden üzlet nyitva tarthat az elkövetkező négy vasárnapon

doszerk - 2015. november 25. 10:43

Már e hét vasárnapján nyitva lehetnek az áruházak, bevásárlóközpontok, mivel a jogszabályok a karácsonyt megelőző négy hétvégén lehetőséget adnak erre - mondta el az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A vasárnapi boltzárról szóló törvény szigorúan szabályozza, hogy az üzletek hogyan lehetnek nyitva. Hétköznap például hajnali fél öttől este 22 óráig, vasárnap pedig a főszabály szerint nem lehetnek nyitva - emlékeztetett Vámos György.

Ugyanakkor van öt kivétel, ami azt jelenti, hogy a december 24-ét megelőző négy vasárnap nyitva lehetnek az üzletek, és ezen túl egy vasárnapot szabadon választhatóan az év bármely vasárnapján, leszámítva a húsvét és a pünkösd vasárnapot - mondta.

Fotó:MTI

Nyilván a december 24-e előtti négy vasárnap lehetőségével a legtöbb üzlet élni fog. Ez azt jelenti, hogy decemberben, sőt már november utolsó vasárnapján is nyugodtan mehetünk vásárolni ugyanúgy, mint bármelyik hétköznapon - tette hozzá. Összesített statisztika ugyan nincs, de a tapasztalataink szerint főleg a nagy üzletláncok igyekeztek minden hétvégén vasárnapra ütemezni néhány üzlet nyitva tartását, így szinte folyamatosan volt olyan üzletük, ami nyitva volt vasárnap - részletezte.

Nyilván itt arról van szó, hogy egy-egy áruház 46 szabad vasárnap közül választhatott egyet. Ha ezt egyenletesen osztották volna el egymás között az áruházak, akkor egy átlagos vasárnap az üzleteknek legfeljebb a két százaléka lehetett nyitva a nagy áruházak közül - tette hozzá.

Kivétel a 200 négyzetméternél kisebb üzlet, ahol ha a tulajdonos vagy a segítő családtag áll a pult mögött, mert akkor ők éjjel-nappal, vasárnap és ünnepnapokon, bármikor nyitva lehetnek. Nyilván ezzel is számolni kell: a karácsonyi forgatagban a kis üzletek feltehetően a nyitva tartásban is rátesznek egy lapáttal, és igyekeznek még hosszabb nyitva tartással várni a vásárlókat - fogalmazott az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A december 24-ei nyitva tartás tekintetében a legszigorúbb boltbezárási szabály Európában nálunk van. A szabály szerint december 24-én ugyan hajnali fél ötkor kinyithatnak az üzletek, viszont legkésőbb délben be kell zárniuk.

Ez azt jelenti, hogy 12 óra után azért fogunk találni olyan boltokat, amelyek a kivételek közé tartoznak. Ilyen lehet egy benzinkút, vagy egy 200 négyzetméternél kisebb üzlet, ahol a tulajdonos vagy a családtagja áll a pult mögött. De az összes többi üzletnek legkésőbb 12 órakor be kell zárnia - hangsúlyozta Vámos György.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.