Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Fogynak a jegyek az új Star Wars-ra

Vass Ádám - 2015. december 10. 9:43

Világszinten rohamosan fogynak a jegyek a Star Wars hetedik epizódjára, pár moziban már csak napokkal a bemutató utáni vetítésekre van szabad jegy, tehát nem árt beszerezni hamar, ha minél előbb szeretnénk látni a vásznon a filmet. 

Kétség kívül az év, ha nem az évtized legjobban várt filmje a Star Wars: Az ébredő Erő, és a filmet gyártó stúdió vezetőinek bizonyára nincsenek álmatlan éjszakái amiatt, hogy a film esetleg nem lesz elég nyereséges, ugyanis a néhány hete elindult jegyértékesítés szinte valamennyi országban lefagyasztotta az online jegyértékesítési rendszert, ahogy Magyarországon is. Akkor, hazánkban két nap alatt több, mint negyvenkétezren vették meg a filmre szóló jegyeket. Ez a szám a kezdeti nagy roham után lassabban ugyan, de folyamatosan nő, és már szinte biztos, hogy megdönti az idei év nyitóhétvégéjének rekorderét, a Minyonok nézőszámát. Hiszen míg az, közel kétszáztízezer nézővel nyitott, addig a Star Wars hetedik epizódja egy héttel a bemutatója előtt elérte ennek a számnak közel a felét.

A minden idők legjobb nyitóhétvégéje címért is versenybe száll, amiért éppen egy korábbi Star Wars résszel kell megmérkőznie, a második rész közel kétszázötvenezres csúcsával. Erre minden esélye meg is van, hiszen a várakozás ha lehet, még az eddigieknél is nagyobb, és szinte minden mozi kiemeltként kezeli a filmet, a lehetőségekhez mérten legtöbb előadást tartva.

Ez alól városunk filmszínháza sem kivétel, a bemutató első hat napján a mozi összesen tizenkilenc alkalommal tűzi műsorra a saga hetedik részét. Az ország többi pontján lévő mozihoz hasonlóan nálunk is fogynak a jegyek, és bár a nagyterem sokkal több néző befogadására alkalmas, mint a multiplex mozik termei, az éjféli vetítésre például a jegyek több, mint harmada már gazdára is talált, de a hétvégi előadások között is akad olyan, amelyiknél érdemes sietni, hogy a legjobb helyeket lefoglaljuk magunknak.

A rovat további hírei: Kultúra

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

2024. ápr. 16.

Gazdag műsorral, színes repertoárral és sok-sok fellépővel rendezik az immár 27. hangversenyt – a közönséget az evangélikus templomban várják pénteken délután!

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

2024. ápr. 16.

Pentelei Molnár János halálának novemberben lesz a száz éves évfordulója, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunapentelén született festőművész családi hátterét és formátumos életművét Kronászt Margit történész, muzeológus elevenítette fele. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

2024. ápr. 14.

Sportfilmmel folytatódik a Szabad Szemel című sorozat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a KineDok idei terméséből ezúttal a Țagai Sasok című román alkotást láthatják.

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

2024. ápr. 12.

Különleges csodabirodalommal foglalkozik a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban a foglalkozások fontos eleme az élőszavas mesemondás – ennek műhelytitkaiba nyerhetünk most betekintést. Hangkép.

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

2024. ápr. 11.

Több mint két évtizedes hagyományt folytattak, a magyar költészet napjára időzítve szervezték meg a dunaújvárosi óvodások mesemondó seregszemléjét a Csillagvirág Tagóvodában kedden délelőtt. Mesés kezdeményezés – minden ízében!

DSTV: Tapolczai Jenő emlékezete

DSTV: Tapolczai Jenő emlékezete

2024. ápr. 11.

Várostörténeti jelentőségű személyiségre emlékeznek az Intercsa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Tapolczai Jenő egykori tanácselnök a várossá válás meghatározó időszakában volt a település első embere, maradandót alkotott, munkássága még mindig tetten érhető. Hangkép.

A képmutatás komédiájára készül a Bartók (galériával)

A képmutatás komédiájára készül a Bartók (galériával)

2024. ápr. 10.

Moliére egyik legnépszerűbb, legtöbbször játszott, örökbecsű darabjával, a Tartuffe című vígjátékkal folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sora. A képmutatás és élethazugság komédiája mindig aktuális, de most talán a szokásosnál is jobban mar, csíp. Premier pénteken!