Dunaújváros Hetilap

Amikor az MMK segít

Ónodi Zoltán - 2016. január 28. 11:54

Több intézmény is csatlakozott Pecsét István műtétjére való gyűjtésbe, a Művelődési Ház komoly tömegeket megmozgató kezdeményezésbe fogott.

A Művelődési ház is csatlakozott azon intézmények sorába, akik Cserna Gábor polgármester felhívására Pecsét István gyűjtésében segítenek. Kováts Rózsa az intézmény vezetője elárulta: készítettek egy adománygyűjtő ládát, amelybe egész el lehet helyezni az adományokat az épület portáján. Ezt a dobozt az MMK minden rendezvényére kihelyezik. Emellett a nagy sikerű felnőtt táncház két eseményének bevételét teljes egészében István megsegítésére ajánlják fel, aki szombati eseményen személyesen is tiszteletét tette, ennek alkalmával készítettek egy közös csoportképet is. Valamint február 6-ra egy jótékonysági koncertet szerveznek a színházterembe, ahol az Addig zenekar könnyűzenei koncertjét hallhatjuk majd. A jegyekből befolyt összeggel tovább segítik a Pecsét István orvosi kezelését támogató gyűjtést.

 

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.