Dunaújváros Hetilap

Sztojka Csaba az új roma önkormányzati tag

Molnár Emese - 2016. január 29. 13:12

A Roma Nemzetiségi Önkormányzat korábbi képviselője, Győrfiné Szécsi Beatrix január 12-én írásban lemondott mandátumáról, ezért új képviselőt kellett választani a testületbe.

Sztojka Csaba lett a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat tagja. Az előző választáson a Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselője lett Győrfiné Szécsi Beatrix, aki 2016. január 12-én írásban lemondott mandátumáról. Emiatt összeült a Helyi Választási Bizottság. Dr. Bakos Károly, a bizottság elnöke elmondta, a törvény szerint ilyen esetben a 2014-es választáson következő legtöbb szavazatot kapó személy lép a helyébe. Ám ketten is egyenlő számú szavazattal bírtak, Sztojka Csaba és Sztojka Sándor (tizenöt-tizenöt voks).

 Kettejük közül sorsolással választották ki azt, hogy melyikük töltheti be a képviselői tisztséget a roma önkormányzatnál.

A két jelölt nevét tartalmazó papírt egy-egy borítékba tették, amelyeket lepecsételtek, majd egy urnába helyezték. Dr. Balog Edina, a Helyi Választási Bizottság tagja húzta ki az új képviselő nevét tartalmazó borítékot: a sorsolás alapján Sztojka Csaba lesz az új képviselő.

A határozat ellen fellebbezést nyújthat be február 1-jén 16 óráig a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet. Ezen határidő lejárta után válik jogerőssé a mandátum.

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.