Tollaslabda: két bajnoki érem

spigott - 2016. február 1. 7:54

Egy ezüstéremmel és egy harmadik helyezéssel zárta a 2015/2016-os csapatbajnokság küzdelmeit a Danubius KSE második és harmadik ligás együttese.

A Danubius KSE másod-, és harmadosztályú felnőtt együttese is a Dunaújvárosi Sportcsarnokban lépett pályára a mögöttünk hagyott hétvégén. Előbbiek a Nemoda Zsuzsanna, Tóth Réka, Varga Gabriella, Jakab János, Horányi Gábor, Szarvas Ádám összeállításban mérették meg magukat a csapatbajnokság küzdelmeiben, ahol végül a Székesfehérvár mögött, de a Bodajk és a Sopron csapatát megelőzve a második helyen végeztek.

 

A harmadosztályú formáció a Fekete Gabriella, Sója Angéla, Borbély Hanna, Csomor-Németh Lili, Gálházi Gyula, Tóth Tamás, Lehoczky Attila, Meskál Ábel összetételű együttessel várták a bajnoki véghajrát, ahol a Győr és Veszprém mögött a harmadik helyen végeztek úgy, hogy a keszthelyieket sikerült megelőzniük. Jakab János edző mindkét csapat eredményével, valamint a játékosok mutatott teljesítményével elégedett volt a viadal után, derült ki a Danubius KSE tollaslabdázóinak értékeléséből.

A rovat további hírei: Sport

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.