Dunaújváros Hetilap

Ekkora összefogás még nem volt

Vass Ádám - 2016. március 5. 10:28

Jótékonysági gálaestet tartottak a Bartókban, Pecsét István gyógykezelésének segítéséért, ahol több városi és országosan elismert művész is színpadra lépett, valamint helyi képzőművészek alkotásaira licitálhatott a közönség.

Miután felgördült a függöny, a Dunaújvárosi Vegyeskar és a Viadana Kamarakórus adta elő a Bányászhimnuszt, Pecsét István tiszteletére, aki a Miskolci Egyetem bányászmérnöki szakán végzett. Őket követően lépett a színpadra Cserna Gábor polgármester, az est fővédnöke, aki köszöntőjében elmondta, nagyon büszke a városra, a város polgáraira, hogy ilyen nagy összefogás valósul meg Pecsét István megsegítésére.

  -Számos alkalommal fogtunk már össze az elmúlt évek során, többek között kórházunk CT berendezésének megvásárlásáért, a szülőszoba felújításáért, defibrillátor beszerzéséért, óvodás kisgyemekeknek sporteszközöket venni, rászoruló családok karácsonyát széppé tenni és sorolhatnám tovább a segítés, a segítség sok-sok példáját. De ekkora összefogást, mint ami most, István gyógyulásáért történik, még nem tapasztaltam! Tisztelettel köszönöm a számolhatatlanul sok támogatónak, legyenek ők néhány száz vagy egy-két ezer forintot felajánló, maguk sem jómódban élő emberek, akik most, most is, jószívvel segítenek. Köszönöm önzetlen felajánlását mindazoknak, akik komolyabb összegű támogatást tudtak, tudnak nyújtani. Reményt és támaszt nyújt abban, hogy a baj legyőzhető. Nekünk, dunaújvárosiaknak közös kincsünk a gondoskodás, a szorgalom, a küzdés képessége. Legtöbbet érő kincsünk azonban a szeretet, amely összekapcsol minket- mondta a polgármester.

Ezt követően az est házigazdái, Makranczi Zalán és Tőkés Nikoletta színpadra szólították az est első fellépőit, név szerint Veres-Kovács Petrát és Subecz Tamást, akik az idei A Dal című műsorból is ismerős számukat, a Singing Peace-t adták elő a Viadana kórussal együtt. Őket Polgár Lilla követte, aki szintén énekkel készült és Tótin Katalin, a Sándor Frigyes zeneiskola tanára kísérte zongorán. Koós Hutás Áron jazz-trombitás és Oláh Dezső jazz-zongorista ugyan már jól ismeri egymást, ám Koszi Janka énekessel ez volt az első együttműködésük, és kifejezetten remekül egymásra hangolódtak a Gentleman című szám alatt. Zene után vers következett, nem is akárkitől. A mindig csodálatos, Jászai-díjas színművésznő, Vándor Éva szavalt egy François Villon verset. Előadása alatt egy gombostű leejtését is hallani lehetett volna, a síri csöndet vastaps követte. A dunaújvárosi születésű Bánfi Kata Ady Endre versének szavalatával szintén kiváló előadást hallhatott a közönség.

Papadimitriu Athina és lánya, Magyar Réka a görög zene világába kalauzolt mindenkit egy kis mediterrán utazás alatt, akiket egy egészen lenyűgöző táncprodukció követett. A Bartók Táncszínház táncművészei szinte felszántották a színpadot, eszméletlenül pörgős és látványos koreográfiával készültek az estére. Látvány terén az őket követő Szeppesy Zsófia sem szégyenkezhetett, hajmeresztő légtornász műsora szegezte a székbe a nézőket.

A másfél órás első felvonás után az aulában kiállított képekre való licitálás is elindult, miközben még legtöbben a "táncos fiúkat" dicsérték. Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója töltötte be az aukcióvezető szerepét, a legtöbb kép a kikiáltási ár felett kelt el, amelyik műalkotás viszont még nem talált gazdára az este alatt, azt később is van lehetőség hazavinni, ezzel is támogatva az alapítvány összegét.

A második felvonás a Jolly Jackers két számával indult, majd egy meglepetés videóbejátszás következett. Arany Virág, István általános iskolai osztálytársa Németországban él és táncművészként, koreográfusként dolgozik, egy kis produkcióval kedveskedett az este nézőinek. A Radiohead zenekarról senkinek nem az ukulele hangszer ugrik be elsőre, de Jankovics Péter színész mégis bevállalta, hogy a banda egyik slágerét egy szál ukulelével adja elő, a végeredmény pedig kifejezetten érdekes és izgalmasra sikerült.

Jankovics után Tótin Katalin ismét zongora elé ült és először Lapis Erikát, majd Csadi Zoltán, végül pedig kettejüket együtt kísérte. Csadi Zoltán a produkció előtt elmondta, egyik szívügye, a külhoni magyarokat is segítő Rákóczi Alapítvány is felajánlott ötvenezer forintot István gyógykezelésére, melyet az gála után nyújtottak át neki. Nem múlt el a második etap sem tánc nélkül, a Vasas Táncegyüttes lépett fel. A táncot ismét egy artista szám követte, ezúttal Kőműves Csilla játszott a nézők idegeivel egy magasban lógó karikán. Miután egy bohóc is fellépett, már szinte mindegyik műfajt ki lehetett pipálni a képzeletbeli listán, és mindenki örömmel is tette, a bohóc szavak nélkül is vastapsot gyűjtött be, nem mellesleg a közönséget is percek alatt megtanította a Queen együttes slágere, a We Will Rock You ütemére, akik remek humorral viszonozták a felkérést. Fülöp Viktor humorista és pedagógus a kiapadhatatlan tanár-diák sztorikból szemezgetett, aztán következett a finálé, melyet Subecz Tamás, Mikuli Ferenc, Varga Líviusz és Kelemen Angelika szokatlan, de kiválóan működő együttműködése vezetett fel. A Presser Gábor által komponált 30 éves vagyok című musical egyik dalát adták elő közösen azt est során fellépő valamennyi vendég. A szünettel együtt közel négy órás volt a gála, végig remek produkciókat láthatott a közönség, unatkozásra egy percig sem volt lehetőség, néhány előadás pedig kifejezetten világszínvonalú is volt.

Végül Pecsét István lépett a színpadra, aki először szóban, majd egy levetített kisfilmben is megköszönte dr. Borsós Beátának, a Bartók Kamaraszínház igazgatójának, a Bartók művészeinek és a fellépőknek, valamint az est fővédnökének, Cserna Gábor polgármesternek, hogy ezt az estét létrehozták. A polgármesternek, az önkormányzatnak, és a város polgárainak pedig hálás, hogy eddig segítették őt, és hogy ezután is fogják, hiszen mint mondta: Egy város sikere is lesz, ha sikerül a felépülés, és ő lehet az élő példa arra, hogy igenis immunrendszer nélkül is le lehet győzni a rákot, márpedig neki más út nincs, csak ha sikerül legyőzni ezt a kórt.

Jótékonysági gálaest Pecsét István javára

Jótékonysági gálaest Pecsét István javára - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Közélet

Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért

2025. dec. 02.

Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.

A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)

2025. dec. 01.

Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.

Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen

Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen

2025. dec. 01.

Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.

Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!

2025. nov. 30.

Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!

Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján

2025. nov. 29.

Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.

Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak

2025. nov. 28.

Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.

Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"

Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"

2025. nov. 28.

Egy év értékeléséről, közéletről, hangulatokról és sok-sok apró, de annál fontosabb emberi gesztusról beszélgetünk. Bár a politikai tér ma gyakran elidegenítő és tehetetlenséggel teli, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a valódi munka még mindig ott kezdődik, ahol az emberi szó és az odafigyelés találkozik.